Délmagyar logó

2019. 07. 21. vasárnap - Dániel, Daniella 18°C | 33°C Még több cikk.

Két év folyamatos játék után nyertek milliókat egy tévés vetélkedőben

A csapatnak 505. szereplésük alkalmával sikerült elnyerniük a spanyol kvízműsor főnyereményt.
Több mint két évig játszott egy csapat a spanyol televíziós vetélkedők történetének legnagyobb pénznyereményéért, több mint 6,6 millió euróért (2,1 milliárd forint).

A játékosoknak az Antena 3 országos kereskedelmi csatornán sugárzott Boom című műsorban 505. szereplésük alkalmával sikerült elnyerniük a 4,1 millió eurós főnyereményt. Ez az összeg hozzáadódik ahhoz a több mint 2,5 millió euróhoz, amelyet garantált nyereményként gyűjtöttek össze adásról-adásra.

A Magyarországon is ismert televíziós kvízben 2017 májusában debütált a Los Lobos (Farkasok) nevű négyfős csapat, és teljesítményükkel már a múlt évben bekerültek a Guinness Rekordok Könyvébe.
 

A két tanár, egy mérnök és egy újságíró alkotta csapatot ez idő alatt egész Spanyolország megismerte. Megkedvelték természetességüket, közvetlenségüket, a sajtó csak két lábon járó enciklopédiaként emlegette őket, és szinte egy emberként szurkoltak a spanyol tévénézők, hogy sikerüljön elvinniük a főnyereményt.

Végső győzelmüket nem az eredeti felállásban aratták, az egyik csapattag az év elején kérte helyettesítését, majd távozása után egy hónappal elhunyt. A játékosok rá emlékeztek és neki mondtak köszönetet, miután diadalt arattak.

Elmondásuk szerint a megnyert pénzt családjukra költik, ezen kívül pihenni, utazni szeretnének.

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elképesztően szexi fotósorozat készült Ördög Nóráról - képek

Elképesztően szexi fotósorozat készült Ördög Nóráról - képek
A fényképeket természetesen a műsorvezető férje, Nánási Pál készítette. Tovább olvasom