Fotó: SEBASTIAN SMITH / AFP

Indulna az amerikai elnökválasztáson Kanye West

Nem sokkal a bejelentés után Elon Musk, a SpaceX magánvállalat alapítója és vezetője teljes támogatásáról biztosította a rappert.

Megmérettetné magát az Egyesült Államokban idén novemberben tartandó elnökválasztáson Kanye West rapper – derül ki az afroamerikai énekes helyi idő szerint szombaton közzétett Twitter-üzenetéből.

„Teljesítenünk kell az ígéretet, amelyet Amerika jelent azáltal, hogy bízunk Istenben, egyesítjük elképzeléseinket, és építjük a jövőnket” – szögezte le a Donald Trump jelenlegi amerikai elnök támogatójaként számon tartott énekes július 4-én, az ország nemzeti ünnepén az indulási szándékát bejelentő üzenetben.

West egyelőre nem árult el többet, így nem lehet tudni azt sem, benyújtotta-e az induláshoz szükséges papírokat.

A 43 éves énekest 2018-ban Trump a Fehér Házban is vendégül látta, ahol West mintegy tízperces monológot adott elő az elnöknek egyebek közt társadalmi kérdésekről, a börtönreformról, a Chicagóban – ahol ő felnőtt – elharapódzott erőszakról, a mentális egészségről, politikáról. E látogatást követően mindazonáltal West úgy nyilatkozott, hogy távol akar maradni a polikától.

Borítókép: Donald Trump és Kanye West a Fehér Házban 2018. október 11-én

Hozzászólások

Elsőként a Köbenhavn és a Sahtar a nyolc között
Közel öt hónap után folytatódott a koronavírus-járvány miatt márciusban félbeszakított labdarúgó Európa-liga.
Több mint ötmilliárddal támogatja a magyar kormány a zenészeket (videó)
Legalább 150 raktárkoncertet tudnak így megtartani, ezek felvételeit szeptemberben teszik elérhetővé.
Megérkezett a napokban a pedagógusok megemelt bére
A korábbi évek 50 százalékos emelése után újabb 10 százalékos emelés történt.
Elsüllyedt az Orient Queen tengerjáró
A legénységnek a fedélzeten tartózkodó két tagja meghalt, heten megsérültek.
Zöld helyett sárga besorolású lett Spanyolország
A határozat péntektől hatályos.
Egy pontot szerzett Csákváron a Szeged-Csanád GA
Dobos Barna együttese ezúttal is hátrányba került, de egy pontot szerzett.