Szegedi hírek

2022.01.21. 17:42

Apró Ferenc és Kiszin Miklós kapta a Szeged Kultúrájáért díjakat - Fotók

Apró Ferenc várostörténész és Kiszin Miklós zenepedagógus, bőgőművész vehette át a Szeged Kulturájért díjakat Botka László polgármestertől a Városházán pénteken. A Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett ünnepségen mások mellett szobrászművészt, karmestert, ügyelőt, bábkészítőt és táncpedagógust is Kölcsey-éremmel méltattak.

Koós Kata

Forrás: Karnok Csaba

Forras: Karnok Csaba

 

– Szerencsére bőven van okunk az ünneplésre, hiszen Szeged a szabad magyar kultúra egyik fellegvára olyan kiváló művészekkel és alkotókkal, nemzetközi hírű kulturális műhelyekkel és fesztiválokkal, akiknek és amelyeknek hatása messze túlnyúlik városunk határain – fogalmazott Botka László a Magyar Kultúra Napja alkalmából pénteken rendezett díjátadó ünnepségen. Elmondta, az idei esztendőben a város költségvetéséből ötmilliárd forint jut majd a szegedi kulturális intézmények, alkotóműhelyek és rendezvények támogatására, amelyből kétmilliárd forint állami forrás. 

 

A múlt őrzője

 

Az önkormányzat Szeged Kultúrájáért díjjal méltatta Apró Ferenc várostörténészt. Laudációja során elhangzott, Szegeden született és szerzett jogi diplomát, majd bírói, ügyészi szakvizsgát tett. Előzetes ismeretek nélkül kezdett foglalkozni szülővárosa múltjával. Két legkedvesebb érdeklődési területe a művészet- és az irodalomtörténet, de írásaiban számos új adatot hozott felszínre a város vendéglátásának múltjából is. Bálint Sándor munkásságát folytatva új tájszavakat gyűjtött, számos zenei tárgyú cikket is írt. Bibliográfiákat is készített, összefoglalta Giday Kálmán, Laczó Katalin, Péter László munkásságát, csokorba gyűjtötte a régi Szeged neves festőművészeit. Adatai esetében a pontosságra, írásaiban a szabatos és könnyen érthető fogalmazásra törekszik. Munkáját segíti házi bibliográfiájának nevezett adatgyűjtése, tekintélyes könyvtára, amelynek egy-egy része – a képzőművészeti, az Ady-, a Babits-, a Móra- és a Tömörkény-gyűjtemény – országosan is a jelentősebbek közé tartozik. Az elmúlt években tíz könyvet írt Szegedről. 

 

Az ifjú tehetségek mentora

 

Szintén Szeged Kultúrája díj elismerésben részesült Kiszin Miklós zenepedagógus, bőgőművész. Méltatásában elmondták, a Szegedi Konzervatóriumban végezte zenei tanulmányait, majd a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán magyar-ének szakon tanult. A nagybőgő iránti szeretetet édesapjától örökölte. 17 éves korától koncertezik, 1986 óta tagja a Molnár Dixieland Band-nek. Főállásban énektanárként dolgozik 1992 óta a Deák Ferenc Gimnáziumban. Diákjai zenei nevelését és a tehetséggondozást egyaránt fontosnak tartja. 2009-ben megalakította a Deák Big Band-et, amelynek máig vezetője. Tagjai a Deák Gimnázium volt és jelenlegi tanulói, valamint amatőr muzsikusok. Több alkalommal adtak közös koncertet a Molnár Dixieland Band-del és a Fricsay Ferenc Városi Fúvószenekarral. Utóbbi karmesterével, Gyimóthi Zoltánnal minden nyáron közös ZenAgóra című zenei tábort tartanak, ahol a zenekari játék örömét igyekeznek átadni a fiataloknak. 

Forrás: Karnok Csaba

Kölcsey-érmesek

 

Az idei ünnepnap alkalmából kilenc személyt méltattak Kölcsey-éremmel. Kitüntetést vett át Bánvölgyi László szobrászművész, Gyimóthi Zoltán karmester, Lázár Bence András költő, író, Stefanik Sándor, a Szegedi Nemzeti Színház főügyelője, Kerek Tímea táncpedagógus, Roboz István nyugalmazott köztisztviselő, Dobosné Brezovszky Anikó, a Somogyi-könyvtár olvasószolgálati osztályvezetője, Földházi Magdolna, a Szegedért Alapítvány titkárságvezetője és Tóth Andrea bábkészítő. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában