Délmagyar logó

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 35°C Még több cikk.

Csorvási: csak ne kiabálnák, hogy zsákoljak!

A T.O.M. Controll KKSE kiválósága, Csorvási Milán korábban megfordult Szolnokon és Sopronban, megmutathatta már magát a válogatottban, de a legnagyobb sikereit a Kecskeméttel szeretné elérni. Interjú A-tól Zs-ig.
A, mint Anya
"Édesanyám és édesapám is kosaras múltra tekint vissza, anyu sokszoros válogatottnak vallhatja magát, játszott világ- és Európa bajnokságon is. Apu Nagykőrösön, majd Kecskeméten pattogtatott. Általános iskolás koromban már én is edzésekre jártam, korán megéreztem ennek a sportágnak a varázsát. A szüleim nagyon sok tanácsot adtak és adnak a mai napig, amiből mindig tanulok. Amikor úgy éreztem, hogy több különmunkára lenne szükségem, akkor termet béreltünk a szüleimmel, hogy a testvéremmel együtt foglalkozhassanak velünk. Minden meccs után leülünk, hogy megbeszéljük mi is történt a pályán.

B, mint bajnokság
"Akadtak bravúrgyőzelmeink és sajnos néhány buta vereség is becsúszott, amire nem számítottunk. A költségvetésünkhöz képest maximálisan elégedettek lehetünk a mostani 5. pozíciónkkal! Az eszem azt mondja, hogy a Szolnok ott lesz a döntőben, a szívem viszont azt súgja: a Kecskemét nyeri a bajnokságot!"

A költségvetésünkhöz képest maximálisan elégedettek lehetünk a mostani 5. pozíciónkkal!
A költségvetésünkhöz képest maximálisan elégedettek lehetünk a mostani 5. pozíciónkkal!

CS, mint csapat
"Amióta az A csoportban játszok, sosem volt ilyen összetartó a csapatunk, mint a mostani. Minden játékos nagyon kedves és segítőkész. Cseh Gyurival, Szabó Tibivel, és Csabay Ádámmal különösen jó kapcsolatban vagyunk, reggelente közösen kávézunk, esténként olykor együtt megyünk moziba. Remélem a következő években is megmarad a „mag", és a szoros kötelék közöttünk."

I, mint Ivkovics
"Képes arra, hogy a csapatból a legtöbbet hozza ki. Ez az edző és a játékosok szempontjából is egy nagyon fontos tényező. Korábban Pécsett is bizonyított, amikor két légióssal Magyar Kupát nyert, és bajnoki döntőt játszott. Kecskeméten is elérhet hasonló sikereket, hiszen már tavaly is bejutottunk a rájátszásba, és ez idén is sikerült. Fontos számára, hogy összetartsa a csapatot, nem engedi, hogy bárki is széthúzzon. Kiváló szakembernek tartom."

K, mint Kecskemét
"Itt születtem, itt nőttem fel. Nagyon szeretem Kecskemétet, az alföldi síkságot. Bárhova sodor az élet, mindig ez a város marad az otthonom. Játszottam Sopronban, de a szívem mindig visszahúzott Kecskemétre. Nem szeretnék elmenni innen, hosszú távra tervezek a klubnál."

Itt születtem, itt nőttem fel. Nagyon szeretem Kecskemétet.
Itt születtem, itt nőttem fel. Nagyon szeretem Kecskemétet.

N, mint NBA
"Bármennyire is furán hangzik, a legutóbb két éve láttam NBA meccset. Annyit videózunk a következő meccseinkre, hogy amikor hazaérek már nem vágyom arra, hogy végignézzek egy kosárlabda mérkőzést. Egy héten 3-4 összecsapást elemzünk ki, ez éppen elég a számomra. Régen minden szezont figyelemmel követtem, de most már apadt a lelkesedésem. Egyébként mindig annak a csapatnak szurkoltam amelyikben O'Neil szerepelt. Hogy lehet-e Dávid Kornél után magyar játékos az NBA-ben? Véleményem szerint Hangának van esélye bekerülni a ligába, szerintem már kinőtte a magyar bajnokságot. Nagyon drukkolok neki, és remélem Ádit látjuk még a tengerentúlon pályára lépni."

R, mint rájátszás
"Akár a Körmendet, akár a Paks együttesét kapjuk ellenfélnek, mindent meg fogunk tenni, hogy továbbjussunk. A körmendi arénában olyan hangulat uralkodik, hogy minden vendég gárdának nagyon nehéz győznie, de nem lehetetlen. Úgy gondolom, a vasi csapat ellen sokkal több esélyünk lenne arra, hogy 2005 után újra bekerüljünk Magyarország legjobb négy csapata közé."

SZ, mint szerződés
"Sztojan személye garancia volt arra, hogy hosszabbítsak. Ha ő nem szerződött volna le ennyi időre, lehet, hogy én sem. A elgtöbb edző megtartja az edzést, meccsel a hétvégén és ennyi. De Sztojan mindenről tudni akar, mindenben benne van a keze, és ha ez nem lenne így, szerintem nagyon rosszul állna a csapat. Többek között ezért is kötöttem négy éves szerződést a klubbal. De ahogy már mondtam, nagyon szeretem a várost."

Sztojan személye garancia volt arra, hogy hosszabbítsak.
Sztojan személye garancia volt arra, hogy hosszabbítsak.

ZS, mint zsákolás
"Hallom, persze, hogy hallom, amikor a szurkolók arra biztatnak: Zsákolj, Csori! Sajnos, ez nem az én világom. A Kaposvár ellen sikerült egy zsákolás, de aztán Sztojan megtiltotta a hasonló mutatványokat, nehogy a végén megsérüljek. Úgyhogy, könyörgöm csak azt ne kiabálják, hogy zsákoljak, mert nem fogok! Egyébként sem leszek egy Keller vagy egy Clark féle repülőgép. Én Csorvási vagyok és igyekszem máshogy megoldani a dolgokat, mint felugrással."

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kiemelt lett a Mercedes beruházás

Bár a Daimler Benz cég már a Bajnai-kabinettől megkapta ezt a titulust, a kvázi "megerősítésre" azért volt szükség, mert az építkezési területen meglehetősen szétaprózott az ingatlanstruktúra. Tovább olvasom