Délmagyar logó

2019. 05. 25. szombat - Orbán Még több cikk.

Elfogták a battonyai román ingatlant megdobáló fiatalokat

Battonya - Elfogott a rendőrség két fiatalt, akiket azzal gyanúsítanak, hogy még a múlt héten Battonyán betörték egy román állampolgár tulajdonban álló ingatlan ablakát és gyalázkodó iratot tettek a ház postaládájába, a két tizenévest akkor fogták el, amikor egy másik házat is megdobáltak a településen - közölte a rendőrség szerdán.
Az első eset még szombatra virradóra történt, mint arról a beol.hu beszámolt, a postaládában talált lapra rajzolt Nagy-Magyarországot ábrázoló térképre valaki azt írta: "Ti szemét románok, nem volt nektek elég Erdély, még erre a kis megmaradt területre is betörtök?! Addig nem nyugszunk, míg a Kárpátokon belül románok fognak élni. Honvédelmi csoport". A beol.hu emlékeztetett arra, hogy az elmúlt években több száz ingatlant vásároltak meg román állampolgárok Battonyán.

Kedden egy újabb battonyai ingatlan ablakát törték be, ám a helyi rendőrőrs szolgálatban lévő járőre elfogta a helyszín közelében a két elkövetőt. A tizenéves helyi fiatalok ellen a két dobálás miatt garázdaság bűntett elkövetésének gyanúja miatt indítottak eljárást - közölte Albert István, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, aki hozzátette: az ügy részleteit a későbbiekben ismertetik.

Az MTI érdeklődésére nem kívánt tájékoztatást adni arról, hogy a kedden megdobált ingatlan szintén román állampolgár tulajdonában állt-e.

Karsai József, a város szocialista párti polgármestere és a térség országgyűlési képviselője korábban azt mondta az MTI-nek, hogy provokációnak tartja a dobálást, ilyen még nem fordult elő a városban.

Kreszta Traján, az országos román önkormányzat elnöke, aki Battonya alpolgármestere is, azt mondta a távirati irodának, hogy szerinte elszigetelt, egyedi esetről van szó.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kerékpáros-gázolás és felborult traktor Békés megyében

Mezőberény - Tehergépkocsi gázolt biciklist Mezőberényben, egy traktoros járművével pedig felborult… Tovább olvasom