Hallgassa élőben!
Fotó: Máté Krisztián (MK) / Ripost

Lajcsi döntött, elárverezi a vagyonát: erre költi a befolyt összeget

Galambos Lajos összeült gyermekeivel, és közösen hozták meg a döntést.

Az elsőfokon letöltendő börtönbüntetésre ítélt mulatós zenész, Galambos Lajos a bírósági per lezárása után összeült három gyermekével és családi kupaktanácsot tartottak – ezen a gyerekek édesanyja már nem vett részt – derült ki a Tényekből a Bors szemléje alapján.

Ez egy nagyon érdekes találkozó volt, mert egyszercsak arra jöttem rá, hogy a gyerekek, amikor baj van, rögtön ott vannak. Mindenkinek marha fontos dolga van, mindenkinek marha fontos elintéznivalója van, fontos órája van,

de én nem hívtam haza senkit, és mind a hárman otthon voltak

– nyilatkozta Lajcsi.

Mint azt az ország trombitása elmondta, nagyon nehéz volt megnyugtatni gyermekeit az ítélethirdetés után, de végül át tudták értékelni a helyzetet és a család jövőjét is, végül sok dologban megállapodtak.

Közösen megegyeztek például abban is, hogy az új mottójuk az lesz: „A kevesebb is elég!”, ennek szellemében folytatják az életüket. A Galambos-család emiatt értékes tárgyakat bocsájt árverésre, a bevételt pedig jótékony célokra fogják fordítani.

Hozzászólások

Európának szüksége van az emberközpontú világnézetre
Baritz Sarolta Laura nővér, az Európai Polgár díj egyik idei kitüntetettje azt vallja: az ember elsődleges hajlama a jóra való törekvés.
Meghalt Venczel Vera
Életének 76. évében elhunyt Venczel Vera Jászai Mari-díjas magyar színésznő, érdemes és kiváló művész – tudatta a Vígszínház szombaton az MTI-vel.
A Szeged SZTE nem tudott lépést tartani a Ferencvárossal
Szegedi vezetéssel indult a Ferencváros elleni találkozó, de a zöld-fehérek a Népligetben átgázoltak Varga Tamás tanítványain, 17–3-ra győztek a női vízilabda OB I. nyitó fordulójában.
A Valdor Szentes 7 gólos sikerrel kezdte a bajnokságot
Az első két szoros negyed után feltörte a III. kerületi TVE védekezését a Valdor Szentes, így magabiztos, 14–7-es sikert aratott a Kurca-parti női vízilabdacsapat az OB I. első fordulójában hazai környezetben.
Dömötör Csaba: a közép-európai népek küldetése az egymásba kapaszkodás és a közös felemelkedés
A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szombaton Szabadkán vett részt az 1956-os forradalom évfordulóján szervezett ünnepségen.
Ötös lottó: elvitték a Jokert, 30 millióval lett gazdagabb a nyertes
Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait, öttalálatos szelvény nem volt, a Jokert viszont megnyerte egy szerencsés valaki.