Csongrád és környéke

2016.07.26. 10:56

Kitart a szakma a Bor utca mellett

Csongrád - Bár szó volt arról, hogy a Fő utcán rendezik meg, végül mégis eredeti helyszínére hirdeti Csongrád egyik legfontosabb eseményét, a XIX. Borfesztivált.

Munkatársunktól

Augusztus 19-én, pénteken 16 órakor a Szent Vince Borrend tagjai a művelődési központtól a Dob (ilyenkor: Bor) utcáig vonulnak, ahol elkezdődik a vasárnapig tartó programsorozat.


Korábban felvetődött, hogy talán új, tágasabb helyszínt kellene keresni a rendezvénynek. Szóba került a Fő utca egy része mellett a Belsőváros is, ahol ki lehetne nyitni az udvarokat, és lenne elég hely. Ezt a megoldást pártolta egy ideig a Csongrádi Borvidék elnöke, [namelink name="Ungerbauer György"] is. Utóbb mégis úgy látta, hogy az ellenzőknek igazuk van: bármennyire szép a macskaköves utcás, nádtetős házakból álló városrész, Csongrád központjától gyalog messzire van.


A mostani rendezvényre készülve ismét összehívta a város az érintetteket, és az elnök a Dob utca mellett érvelt. – Az ilyen tömegrendezvények esetében a jó programok, enni- és innivalók, kulturált helyszín mellett van még egy fontos körülmény: hol lehet vécére menni, kezet mosni – indokolta álláspontját Ungerbauer György.


– A Dob utcán az iskolaépület révén adott a vizesblokk, és ott van a másik oldalon a gyönyörű új gyógyfürdő is, amelynek szintén elérhető a mosdója. Az sem baj, ha a városba érkező vendégek, akik esetleg nem tudtak arról, hogy megújult, most látják, milyen szép lett.


A borászok szava számított a döntéskor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!