Szegedi hírek

2023.10.01. 19:14

Misi bácsinak ajánlották az egyik pacalt – Galéria

Megtartották vasárnap a XIV. Pacalpárbajt a tápéi Diófa vendéglő mögötti területen. Azok, akik nem főztek pacalt, de szerettek volna enni, azoknak a Diófa Vendéglő hat fajta pacallal készült, de volt külön ajánlatuk a pacalt nem evőknek is. A versenyt egy hódmezővásárhelyi csapat nyerte, egy szegedi társaság pedig Miklós Mihálynak ajánlotta a csülkös pacalját.

Suki Zoltán

Miklós Mihály igazi névnapi pacalt készített. Fotó: Karnok Csaba

Összesen 22 csapat mérte össze a tudását a XIV. Pacalpárbajon a tápéi Diófa vendéglő mögötti területen vasárnap. A terület eléggé nagy, de ennek ellenére már a tér melletti utcát is belengte a pacalillat, ami annyiféle változatban készült, ahány csapat elindult a versenyen. Valami kis titka mindegyik társaságnak volt, és természetesen mindegyikük azt mondta, hogy az övéké lesz a legjobb étel. Azonban a végén mégiscsak kellett eredményt hirdetni, és a zsűri most úgy döntött, hogy idén a Hódmezővásárhelyről érkezett Vásárhelyi Ízőrzők csapata viheti el a fődíjat. Amikor beszéltünk velük, még javában készült az étel, ráadásul azt mondták, hogy tulajdonképpen már péntek óta a pacallal foglalkoznak. Ezt a hagymapucolásra fogták, de lehet, hogy inkább a társaság miatt jöttek össze már akkor a mostani győztesek, akik egyébként csülkös pacallal nyertek.

Idén is elindult a főzőversenyen Német Ferenc, az egyre népesebb baráti körével. A fideszes közgyűlési képviselő elmondta, hogy már olyan sokan vannak, hogy három csapattal vettek részt a versenyen. Az egyik, aminek Német Ferenc is tagja, a Jobbegyenes, a másik az Ördögszekér, a harmadik pedig a Vidám Barátok. Német Ferenc a csapatával körmös pacalt készített. Mint elmondta, füstölt szalonnát olvasztottak, azon pirították a hagymát. Erre került a körömpörkölt, amit már előző nap elkészítettek, és vasárnap erre tették a megabált pacalt, amit természetesen titkosan fűszereztek.

A három bográcsban összesen 50 kiló pacal rotyogott. Német Ferenc azt is elmondta, hogy a pacalt az egyik legrégebbi barátjuk tiszteletére készítették, akit Tápén mindenki ismer. Ő pedig Miklós Mihály, aki ha teheti, az összes gasztronómiai rendezvényen ott van, és valószínűleg ő csinálja a legjobb sült halat az egész városban.

Ott volt a Pacalpárbajon Mihálffy Béla is. A parlamenti képviselő elmondta, hogy szereti a pacalt, az egyik kedvenc étele. Hozzátette, hogy a Tápéi Gazdák meghívására érkezett a versenyre, és természetesen az ő csapatuknak is drukkolt.

A pacalpárbaj szervezője, Veres Orsolya korábban elmondta lapunknak, hogy édesapja, Veres János találta ki a pacalpárbajt, barátainak és vendéglátós kollégáinak, de idővel annyira népszerű lett, hogy már bárki nevezését elfogadják.

Először az étterem korábbi helyén, Szegeden, az Északi városrészben rendezték meg, majd 2 évre a Partfürdőre költözött, és 2019 óta a helyszín Tápé, mikor a Diófa oda tette át a székhelyét. A részvételi csúcs, a 40 csapat is az előbb említett évhez kötődik. A zsűri a sorszámozott, vagyis anonim tányérokban felszolgált ételek állagát, illatát és színét vizsgálva döntött a helyezésekről.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában