2023.11.17. 08:20
Nagy sikert aratott a bábszínház vendégelőadása
Varázslatból, kalandból, bátorságból és kacagásból is bőven akadt a Kövér Béla Bábszínházban csütörtökön. Sárkányölő Sebestyén meséjét mutatta be Markó-Valentyik Anna és Czéh Dániel, sok-sok humorral fűszerezve.
Drót marionettemberek és óriásbábsárkányok keltek életre a színpadon a Sárkányölő Sebestyén című produkcióban. Fotók: Kövér Béla Bábszínház
Népmesekincsünk egyik gyöngyszemét hozta el Szegedre a KL Színház és a Magamura Alkotóműhely. Az első előadást csütörtökön mutatták be a Kövér Béla Bábszínházban, a produkció zajos sikert aratott a gyereksereg körében. Drót marionettemberek és óriásbábsárkányok keltek életre a színpadon a Sárkányölő Sebestyén című produkcióban.
A történet minden korosztály számára fontos üzenetet közvetít bátorságról, becsületről, kitartásról. Az előadók pedig lehengerlő profizmussal bizonyították, hogy a bábművészet korántsem gyerekjáték. A Junior Prima díjas Markó-Valentyik Anna és Czéh Dániel neve is ismerősen csenghet a bábművészetet kedvelő szegedi közönség számára. Markó-Valentyik Anna két felnőttelőadással, az Anyajegy és az Alaine – Ideje a meghalásnak című produkcióval vendégszerepelt már a szegedi bábszínházban. Czéh Dániel pedig a Robin Hood-előadásban mutatkozott be vendégszínészként a napfény városa közönségének, majd A kisgömböc című egyszemélyes vásári bohócjátékkal lépett színpadra.
Az összeszokott páros tucatnyi különböző karaktert keltett életre a humorral bőséggel fűszerezett előadásban. Nehéz lenne eldönteni, hogy hangjuk vagy kezük pazar játékával vittek végbe nagyobb bravúrt.
Dupla élményt kínáltak a közönségnek, ugyanis a címszereplő nagy kalandjának megelevenítésén túl parádés játékörömmel reflektáltak időről időre a színházi szituációkra is az előadás során. A Sárkányölő Sebestyénben Markó-Valentyik Anna cigánykerékkel is elkápráztatta, Czéh Dániel pedig partvisgitározással is kacagtatta az ifjúságot. A Sárkányölő Sebestyén című előadást az óvodás- és az iskolásbérlet is tartalmazza, de bérleten kívül is megtekinthető lesz november 19-én délelőtt és 25-én délután.
A bábszínházban hagyomány, hogy minden bemutató alkalmával fát ültet a társulat Szeged valamelyik nevelési-oktatási intézményében. Ezalól a vendégelőadás sem kivétel. Kiss Ágnes igazgató, Schneider Jankó művészeti vezető és Czéh Dániel vendégszínész a Vedres Utcai Óvodában ültet el egy fát pénteken az óvodások segítségével, ezzel felhíva a figyelmet a kultúra ápolásának fontosságára.
Szegedi hírek
- Csütörtökön nyílik a 28. Szegedi Borfesztivál
- Díjaztuk 2023 legjobbjait - Fotók
- Párbeszédet kezdene a vállalkozókkal a Fidesz és a KDNP képviselőjelöltje
- Modernizálná a buszmegállókat a Fidesz és a KDNP jelöltje
- Teljes értékű operaelőadásban viszik színre a Szerelmi bájitalt