Tagdíjakkal a rászorulókért

2020.06.11. 16:44

Több mint másfél millió forintot adományoz a Tisza Volán SC

A Tisza Volán 50. évfordulóját ünneplő kézilabda szakosztálya nemes gesztust tett: a járvány kitörése után az elengedett, de jótékonysági célra mégis befizetett tagdíjak révén több mint másfél millió forintot adományozott beteg gyermekeket támogató alapítványoknak.

Munkatársunktól

A Tisza Volán SC kézilabda szakosztálya rendhagyó sajtótájékoztatót tartott, ugyanis elsősorban sportszakmai témákban szokták összehívni a média képviselőit, most viszont egy jótékonysági akció kapcsán tették. Az elmúlt három hónapban az utánpótlással foglalkozó egyesület, a sportolók és a szülők összefogása révén 1 millió 650 ezer forintot gyűjtöttek, amit három szervezet (Gyermekekért Alapítvány, Műtétre Váró Gyermekekért Alapítvány, Kisgyerekek is lehetnek nagybetegek Alapítvány) között egyenlő arányban osztanak szét.

– Az akció végeredménye túlszárnyalta a várakozásainkat, felemelő érzés, hogy egyesületünk tagjai ennyire szívükön viselték ezt az ügyet – mondta Kővári Árpád, a Tisza Volán SC elnöke.

Bartók Csaba, a Tisza Volán SC kézilabda szakosztály szakmai igazgatója elárulta, hogy a járvány kitörésekor úgy döntöttek, a következő három hónapban nem kell tagdíjat fizetni. Egyúttal felajánlották a szülőknek, hogy aki mégis befizetné a tagdíjat, az összeggel rászoruló gyerekeket támogat.

– Kilenc éve csak az utánpótlással foglalkozunk, így számunkra nem is lehet fontosabb ügy, mint a gyermekek egészsége. Ezért választottunk ki ezt a három szervezetet. Büszkék lehetünk erre az eredményre – jegyezte meg Bartók Csaba, majd minden szervezet képviselője bemutatta saját tevékenységét és kifejezte háláját a támogatásért.

Érdeklődésünkre Kővári Árpád beszámolt a Tisza Volán SC jelenlegi helyzetéről is: több mint 400 gyerek kézilabdázik, 160 ifjú sportoló jégkorongozik és 40 tehetség karatézik az egyesület színeiben. Csongrád-Csanád megye minél több településén támogatják a gyerekek kézilabdás lehetőségeit, a projekt keretében a mórahalmi sportcsarnokot és a balástyai iskola csarnokát is felújították, reményeik szerint a sándorfalvaiaknak is hasonló módon tudnak segíteni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában