Teljes a pályafutás, nincs hiányérzet

– Mi lesz a piros pöttyökkel díszített fehér kajak sorsa? 

– Amelyből már kettő van... Megtartom őket, mert azért még szeretnék kajakozni. És bízom benne, hogy nemsokára az egyesületben lesz majd olyan lány versenyző, akinek jó szívvel odaadhatom. Annak idején nekem is nagy élmény volt, amikor a Dunaferrnél ed­­zettem, és Benedek Dalmától kaptam egy hajót. 

– Hogyan indult ez a sikerekkel teli pályafutás? 

– Először úsztam, aztán a monotonságot meguntam. A szüleim azt mondták, muszáj valamit sportolni, én pedig a kajakozást választottam. Nem voltam az a klasszikus kislány, aki a tévében látottak alapján olimpiai bajnok akart lenni, egyszerűen csak a sportolás volt a lényeg. Édesapám hobbi­szinten kajakozott, általa ültem hajóba, aztán alakult ki a nagy szerelem a sportággal. Gyerekként a társaság, a barátnők miatt kötődtem hozzá, később pedig már a csapat és az eredmények miatt, majd beleszerettem a versenyzésbe is. Ezután jött a lehetőség, amikor a szegedi színekben háromszor olimpiai bajnok Janics Natasa kiszúrt magának, majd az önmaga köré épülő csapatba kerülhettem. 

– Megvan még az első verseny, az első érem helye, ideje? 

– Talán egy Dunaferr-kupán indultam először, amelyen MK1-ben az utolsó helyen végeztem. Az első érem? Sajnos én nem az a típus vagyok, aki ennyire aprólékosan fel tudja idézni a pályája elejét. 

– Mondhatjuk a 2021-ben megszerzett olimpiai aranyérmet a pályafutás csúcsának? 

– Nyugodtan. Ez volt a csúcsok csúcsa. 

– És a legmélyebb gödör? 

– Az volt a legnagyobb po­­fon az élettől, amikor lemaradtam a 2016-os olimpiáról, pedig minden tekintetben kiérdemeltem az indulás jogát. Kicsit vetekszik vele a 2019-es vb-csalódás, amikor a szegedi eseményen K2 500 méteren az előfutam után a hajó súlya miatt kizártak minket Kozák Danutával a versenyből, de az utóbbiból hamarabb kijöttem. 

– Mi segített például ebben a két helyzetben, hogy felálljon, és csinálja tovább? 

– Mindig más. Az első esetben a csalódottság, a kiábrándultság miatt el tudtam volna fordulni a sportágtól, de részemről a gyengeség jele lett volna, így nem tehettem meg magam miatt. Nem fordíthattam hátat valaminek, ami nem sikerült, így ebből jött önmagam felépítése sok ember segítségével. A másodiknál inkább azt mondom, nem kifejezetten 2019-ről, hanem hároméves periódusról volt szó. Éreztem, hogy a versenyzés egyre nehezebben megy, ekkor viszont nagy löketet adott, motivált, hogy az egyesület miatt nem adhatom fel. Fiatalként megfelelésből versenyeztem: örüljön az edző, a szülő, nem mellékesen szépek voltak az aranyérmek is. 2016 után magam miatt csináltam tovább, a végén pedig a bennem megbízó emberek motiváltak extrán. 

– Teljes a sportolói kép? 

– Az, abszolút. Mindig a realitások talaján akartam maradni. A 2012-es olimpia előtt fogalmazódott meg bennem, hogy ebben azért lehet felnőtt nemzetközi siker is. Ezt a visszajelzést kaptam Natasától, illetve a férjétől, Andrótól is. Innentől jött már a folyamatos saját eredményigény. 

– Hogyan jutott el a végső döntésig, a pályafutás befejezéséig? 

– Nem csalódás miatt fogalmazódott meg bennem még az olimpiát megelőző válogatók előtt, hanem mert belülről azt éreztem, nem szeretnék már versenyezni. Aztán ez az érzés hullámzott bennem: a 2021-es világbajnokság után sokat pihenhettem, majd elkezdtem napi egy edzésekkel a munkát. Ekkor jött elő többször, hogy csak folytatnom kellene, majd rájöttem, hogy a régi érzésekbe kapaszkodom. Következett az idei év, a nyár jól eltelt, nem indultam az országos bajnokságon sem, és akkor sem éreztem magamban az erőt, amikor lement a szezon, és láttam a többieket a versenyeken. Nem volt hiányérzetem, így ekkor jöttem rá, hogy el tudom engedni az egészet. 

– Szeged megmarad a szívében és alapbázisnak is? 

– Igen, mindkettő, hiszen a lakcímkártyámon is szegedi cím szerepel. Nagyon szerettem régen is, amikor csak a versenyek miatt jöttünk, aztán amikor ideköltöztem, szépen lassan az otthonommá vált. Valahogy itt, az Alföldön nyíltak, kedvesek az emberek, ez nagyon tetszett mindig is. 

– Mit szóltak a szülők a döntéshez? 

– Támogattak benne, elfogadták, hiszen látták, hogy az utolsó években már nem ment könnyen, sőt volt olyan, amikor ők mondták, ideje lenne elgondolkodni a pályafutás befejezésén. De egy rábeszélő szó sem hangzott el a részükről. 

– Megmarad a sportág mellett? 

– Igen. Az MVM Szegedi VE-nél feladatom már van, pozícióm még nincs. Alakulnak a dolgok. Az elmúlt hetekben belekóstoltam a másfajta egyesületi életbe, és tetszik. Nem úgy megyek le a vízitelepre, hogy nyomjuk le a napi két edzést, de emiatt volt is egy kis feszültség bennem. Jó látni, ahogy az edzők dolgoznak, szívom magamba az információkat, és egyre inkább látom azt, hogy a fiataloknál hol és hogyan tudok majd segíteni, hozzátenni a munkához.