Délmagyar logó

2019. 04. 25. csütörtök - Márk Még több cikk.

A 66. Vásárhelyi Őszi Tárlatra készülnek

Hagyományosan az elmúlt 3 év kiállítói és a még élő és alkotó Tornyai-plakettesek kapnak meghívást a tárlatra, de a kiállítás nyitott minden művész előtt.
Minden év tavaszán a művészeti szakma képviselőiből és múzeumi szakemberekből álló előkészítő bizottság határozza meg az aktuális Vásárhelyi Őszi Tárlat célkitűzéseit és menetrendjét. A tíztagú grémium a szervező Tornyai János Múzeum igazgatója, Miklós Péter javaslatára Pogány Gábor és Képiró Ágnes művészettörténészeket bízta meg a 66., október 5-én, szombaton 12 órakor az Alföldi Galériában nyíló kiállítás kurátori és rendezői feladataival. Az október 6-i nemzeti gyásznap miatt hozták előre a megnyitót vasárnapról.

Célként Miklós Péter múzeumigazgató azt jelölte meg, amit a tavalyi tárlat katalógusának előszavában is megfogalmazott: a folyamatosan változó és újragondolt tradíció jegyében továbbra is a hazai kortárs képzőművészeti élet jelentős eseménye legyen a 66. Vásárhelyi Őszi Tárlat. A legnagyobb múltra visszatekintő, 1954 óta megrendezett kiállítás egyediségét töretlen hagyománya és befogadó, az újításokra nyitott jellege adja. Hagyományosan az elmúlt 3 év kiállítói és a még élő és alkotó Tornyai-plakettesek kapnak meghívást a tárlatra, de a kiállítás nyitott minden művész előtt. A képzőművészeknek az online regisztrációra június elejétől van lehetőségük, míg a műveket Vásárhelyen július 15-étől, a fővárosi Műcsarnoknál július 22-én adhatják be.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vásárhelyen győztek a Márciusi ifjak a ´48-as vetélkedőn

A Hódmezővásárhelyi Városi Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzat az 1848/49-es forradalom és… Tovább olvasom