Délmagyar logó

2019. 05. 20. hétfő - Bernát, Felícia Még több cikk.

Orbán és Gráf együtt Vásárhelyen a Magosz küldöttgyűlésén

Szombaton Hódmezővásárhelyen ugyanazon a rendezvényen vesz részt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke és Gráf József mezőgazdasági miniszter. Gráf az első kormánytag, aki a három héttel ezelőtti kórháztüntetés óta a városba jön.
Orbán Viktor és Gráf József a Magosz országos küldöttgyűlésén vesz részt, és a tervek szerint mindketten fel is szólalnak a rendezvényen, a Fekete Sas dísztermében.

– Mindkét politikussal beszéltünk, személyesen hívtuk meg őket, és mindketten azt ígérték, el is jönnek – erősítette meg a hírt kérdésünkre tegnap Kispál Ferenc vásárhelyi országgyűlési képviselő, a Magosz országos választmányának elnöke.

A küldöttgyűlés szombaton 10 órakor kezdődik, a vendégek – így a miniszter és a volt miniszterelnök is – 11-től kapnak szót.

A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség elnöke bő egy héttel azután érkezik, hogy a párt leváltotta az egyes számú Csongrád megyei választókerületi elnöki tisztéből Bodó Imrét. A tiszaszigeti polgármester ugyanis – megyei közgyűlési képviselőként – öt társával együtt kilépett a Fidesz vezette polgári frakcióból, és új képviselőcsoportot alapított. A vásárhelyi rendezvényen jelen lesz és köszöntőt mond Lázár János polgármester is, aki a Fidesz-MPSZ Csongrád megyei elnöke – ha négyszemközt beszél Orbán Viktorral, biztosan szóba kerül a párt helyzete is.

Gráf József szereplésének pedig azért nagy a jelentősége, mert ő az első kormánytag, aki három héttel az emlékezetes kórháztüntetés után a városba érkezik. A február 18-i demonstrációra annak idején meghívót kapott Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Molnár Lajos egészségügyi miniszter is, ám nem jöttek el. A legutóbbi közgyűlésen ismét meghívták a városba mindkét politikust.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Háztömb körüli autóverseny

A bicikliseket nem érdekli a KRESZ, a járdán kerekeznek, és szembemennek az egyirányú utcában… Tovább olvasom