Délmagyar logó

2019. 06. 26. szerda - János, Pál 20°C | 32°C Még több cikk.

Fagyni csak éjszaka fog, a hóvirágok is előbújtak - búcsút mondhatunk a maradék hónak

A sok felhő mellett hosszabb-rövidebb időre a nap is kisüthet.
Kedden kezdetben az északkeleti tájakon fordulhat elő kevés havas eső, hó, délután pedig délnyugaton hullhat gyenge eső. Az ország többi részén a sok felhő mellett hosszabb-rövidebb időre a nap is kisüthet. A Dunántúl északi-északkeleti felén és a főváros környékén megélénkül, helyenként megerősödik az északnyugati szél. Hajnalban többfelé pára, köd képződhet. A legalacsonyabb hőmérséklet -7, +1 fok között alakul. Kora délután 1-6 fok várható - Szegedre és környékére éjszakára -1, kora délutánra 3 fokot jelez előre az Időkép. A nagy hó szépen olvad, a hóvirágok is felbukkantak már tegnap.

Ma köszöntjük:
Adél + Adala, Adália, Adela, Adelaida, Adélia, Adelin, Eta, Etelka, Ferenc, Szaléz, Szalók, Valér, Valérián


Ezen a napon történt:

  • 1453 – V. László magyar király esküt tesz az ország szabadságjogainak megtartására.
  • 1919 – Balassagyarmat megvédi határait a csehszlovák csapatokkal szemben, ezzel elnyeri a Civitas Fortissima cím
  • 1886 – Karl Benz szabadalmaztatja „gázmotor hajtású járművét", minden autók ősét.
  • 1998 – Aláírják a kormányközi szerződést a Nemzetközi Űrállomás építéséről és üzemeltetéséről.
  • 1919 – A Berinkey-kormány által, „a nemzet halottjának" nyilvánított Ady Endrét örök nyugalomra helyezik a főváros által adományozott díszsírhelybe.
  • 2011 – 4,8-es erősségű földrengés Oroszlányban, amit több megyében is éreztek.


Ezen a napon született:

  • 1499 – Katharina von Bora, Luther Márton felesége(† 1552)
  • 1860 – Anton Pavlovics Csehov orosz író († 1904)
  • 1892 – Matuska Szilveszter a biatorbágyi merénylet elkövetője († ?)
  • 1899 – Páger Antal Kossuth-díjas magyar színész, kiváló művész († 1986)
  • 1925 – Kemény Henrik Kossuth-díjas magyar bábművész († 2011)
  • 1931 – Mádl Ferenc jogász, politikus, Magyarország köztársasági elnöke († 2011)
  • 1945 – Tom Selleck amerikai színész
  • 1949 – Erdélyi Tamás (Tommy Ramone) magyar - amerikai rockzenész, a Ramones együttes dobosa, későbbi producere. († 2014)


Ezen a napon hunyt el:

  • 1837 – Alekszandr Szergejevics Puskin orosz író, költő (* 1799)
  • 2007 – Illés Lajos Kossuth-díjas magyar rockzenész, az Illés-együttes alapítója (* 1942)

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szeles, esős idővel indít a hét első napja

Szeles, esős idővel indít a hét első napja
Kettősfronti hatás várható. Tovább olvasom