Hallgassa élőben!
Fotó: MTVA / Zih Zsolt

Kovács Kati közelebb került a természethez

A legendás énekesnő a járvány alatti mindennapjairól, fiatal tehetségekről, és családjáról is mesélt egy interjúban.

Örömet szerez, hogy sokszor beszédhang alapján is megismernek az emberek. Amikor a férjemmel elmegyünk vásárolni, hiába van rajtam maszk, ha hangosabban mondom például, hogy várj elfelejtettünk gyümölcsöt venni, sorra fordulnak meg az emberek, hogy ez a Kovács Kati hangja – mondta a Vasárnap Reggelnek Kovács Kati, aki szerint, ha véget ér a járvány hamar rendeződik a zeneipar helyzete.

A koronavírus terjedése miatt ismét nem lehet koncerteket tartani. Hogy viseli ezt a helyzetet?

Sajnos elég ingadozó a hangulatom, néha nagyon jól érzem magam, néha viszont nagyon rosszul. Mindennap olvasom és nézem a híreket, figyelem a zenésztársaimat, hogyan élik meg ezt az időszakot. Szerintem most mindenkinek nehéz, akinek megváltozott az élete. Sokaknak persze nem okoz problémát a bezártság, például a napokban beszéltem a húgommal, neki semmiben nem változtak a mindennapjai. Mi zenészek viszont hozzá voltunk szokva a folyamatos utazáshoz, a változatossághoz, így nekünk felfordult az életünk, belecsöppentünk egy abszolút szokatlan világba.

Fotó: MW

Hiányzik a színpad?

A színpad, és a fellépéseket körülvevő világ is hiányzik. Nagyon szeretek utazni, az életünk fele, vagy nagyobb része ezzel telt, talán ezért is vagyok ennyi ideje a zenei pályán, mert jól bírom az utazást fizikailag és szellemileg is. Szeretem nézni a változó tájakat, érdekel, hogy mi változott egy városban, vagy egy faluban két látogatásom között. Jónéhány zenészismerősöm pont ezt nem szereti, ők inkább tartanak egy-egy nagyobb koncertet, például a Sportarénában.

Nemrég raktárkoncertet tartott, amit a televízióban és az interneten is követhettek a rajongói. Ez valamennyire kárpótolja?

Jó volt, de nagyon hiányzott a közönség. Olyan volt, mintha légüres térbe csöppentünk volna. Ahhoz tudnám hasonlítani, amikor odakint ragyog a nap, de mi bent vagyunk egy zárt szobában. Tudjuk, hogy kint süt a nap, és jó a levegő, de mégis arra vagyunk kényszerítve, hogy egy elsötétített szobában dolgozzunk. Most jöttünk rá igazán, mennyire megszoktuk és igényeljük a szabadtéri előadásokat, ahol sokszor több száz, vagy több ezer ember van. Nem is tudtuk, hogy ennyire az életünkhöz nőtt. Őszintén szólva azt hittem a járvány elején, hogy egy-két hét és hozzászokunk ehhez a helyzethez, de nem így lett.

Mivel tölti a mindennapjait most, hogy nem koncertezhetnek?

Mostanában egyre többet beszélgetek újságírókkal, ennyi interjút az elmúlt évtizedek alatt összesen nem adtam, mint ebben az évben. Emellett megpróbálom elfoglalni magam, általában felveszem a maszkot, és gyalogolok négy vagy akár nyolc kilométert. A párommal kijárunk vásárolni is, amíg ő a boltban van, addig én sétálgatok a szabad levegőn. Amikor kicsit jobb idő volt kimentem a kertbe rendet rakni, mert úgy érzem, nekem és a kertnek is jót tesz, de most, hogy hidegebb van, már nem szívesen kertészkedem. Ez hiányzik, mert rengeteg macska van a környékünkön, és mindig megjelentek, ha kint dolgoztunk. Nagyon barátságosak, amíg nem volt cicánk nem is gondoltam, hogy ennyire szeretik az emberek társaságát. Úgyhogy összességében közelebb kerültünk a természethez az utóbbi időben.

Az Év sportolója Gála 2019-ben,
Puskás Péter és Kovács Kati
Fotó: Tumbász Hédi / Nemzeti Sport

Előadóművészként lehet tervezni ebben a kiszámíthatatlan helyzetben?

Nem lehet tervezni, de egyébként sem szoktam, mert ki nem állhatom a kiszámíthatóságot. A mi világunkban pont azt szeretem, hogy kiszámíthatatlan. Teljesen változó, hova hívnak, milyen előadást kérnek, és aztán mit kínál a sors. Azt szeretem, ha nem állandó a programom. Egy-két évig dolgoztam állandó műsorral, folyton ugyanabban a sorrendben játszottuk ugyanazokat a dalokat. Életem legszörnyűbb időszaka volt. Ha valamit nem bír a nyugtalan természetem, hogy mindig minden ugyanúgy történjen. Pont a kiszámíthatatlanság vonz vagy tart itt engem ezen a pályán.

Hogy viszonyul ehhez a családja?

A családom mereven elzárkózik a színpad és környékétől, idegen nekik ez a világ. Nem mindenkinek való az előadóművészi életforma, hiszen sokszor nem tudjuk, hol alszunk, hol öltözünk, nem tudjuk, mit ebédelünk, vagy mit vacsorázunk. Van abban némi igazság, hogy egy bizonyos foglalkozásra születni kell. Valószínűleg azért is voltam olyan sokszor külföldön, mert érdekelt és szórakoztatott a változatosság. Például az ételekben nem ragaszkodtam sosem a hagyományos fogásokhoz, amit lehetett megkóstoltam. Az egyik dalom jutott most eszembe erről, úgy kezdődik: Kaland az élet. Szerintem valóban az, és a kiszámíthatatlansága miatt lenyűgöző.

A férje mindig támogatta?

Abszolút. Szerintem a férjem egy csoda. Őszintén szólva nem értem, hogy bír engem elviselni, még akkor is nagy türelme van, amikor már magamat is idegesítem, mindemellett kiegyensúlyozott, nyugodt és kiszámítható. Huszonöt éve vagyunk együtt, nagyon szépen telt ez az idő. Egyébként informatikus a szakmája, sokat dolgozik, ha van előtte egy számítógép sosincs vele baj. Gyakran nézünk együtt zenés műsorokat, és sokszor jobban meghallja a hamis hangokat, mint én, rengeteget fejlődött a hallása. Hozzátartozik, hogy én elnézőbb vagyok, mert ha tetszik valakinek az előadás módja, akkor nem zavar, ha egy kicsit hamiskás a hangja, szóval komplexebben vizsgálom az előadókat.

A Sztárban sztár című műsorban nemrég az ön bőrébe is belebújtak. Mit szólt hozzá?

Nagyon ügyesen formált meg Pély Barna, egyedül azt sajnáltam, hogy nem olyan ruhát adtak rá, amilyet régebben hordtam. Legtöbbször szoknyában léptem fel, de a műsorkészítők egy régi fényképet vettek alapul, amin kantáros, hosszú, farmer ruhában állok a Margitszigeten. Ritkán énekeltem nadrágban, csak a fotózásra vettem fel akkor. Pély Barna egyébként hibátlanul elénekelte a dalomat, meg is dicsértem. Jó dolga van azoknak a pályatársaknak, akik szerepelhetnek ilyen műsorokban, sokkal jobb, mintha otthon ülnének, mert abba bele lehet zavarodni.

Hogy viszonyul ahhoz, ha a dalait éneklik?

A mi időnkben nem volt divat, hogy egymás számait énekeljük, ez szinte tilos volt. Régen rosszul esett, ha előadták a dalaimat, aztán rájöttem, hogy ez kétoldalú dolog, mert így tovább él a mű. Ahogy az Operaházban vagy a Zeneakadémián játszák a régi nagyok több száz éves zenéit, ugyanúgy örülünk, ha a mi zenéinket is tovább örökítik, úgyhogy énekeljék csak a fiatalok. Nem olyan régen Opitz Barbara adta elő egy-két dalomat, és a Nyári lányok, akiket külön meg kell dicsérnem, mert nagyon nehéz számokat választottak a repertoáromból. Őket egyébként is kedvelem, mert rendkívül kulturáltan énekelnek.

Van kedvenc saját dala?

Nincsen, hiszen rengeteg slágerem van, ha bármelyiket kiemelném, úgy érzem, hogy a többi kárára menne. Egyébként viccből szoktam mondani, hogy nálam több slágere csak egy-két embernek volt, például Máté Péternek, Demjénnek, vagy Aradszky Lacinak.

Kovács Kati lemezének sajtótájékoztatóján a Pesti Vigadó Galériájában 2019. június 14-én
Fotó: MTI / Soós Lajos

Talán azon kevés előadók közé tartozik, akit valamennyi korosztály ismer és hallgat.

Azért ezt nem mondanám. A legfiatalabb korosztály szerintem önmagával és a kortársakkal van elfoglalva, de nincs is ezzel baj. Persze néhány dalomat lehet, hogy ismerik, ha máshonnan nem, ezekből a televíziós műsorokból. Viszont ami igazán örömet szerez sokszor, hogy beszédhang alapján is megismernek az emberek. Amikor a férjemmel elmegyünk vásárolni, hiába van rajtam maszk, ha hangosabban mondom például, hogy várj elfelejtettünk gyümölcsöt venni, sorra fordulnak meg az emberek, hogy ez a Kovács Kati hangja.

Mit gondol a koronavírus milyen hatással lesz hosszútávon a zeneiparra?

Ha megjön az oltóanyag szerintem nagyon hamar rendeződnek majd a sorok, mindenki élni fogja tovább az életét. Abban reménykedem, hogy jövő ilyenkorra már el fogjuk felejteni ezeket az iszonyú kínlódásokat, mert kétségtelenül rettentő nehéz most a sportolóknak, a színészeknek, a zenészeknek és az éttermeknek is. Szóval reményeim szerint hamar vissza fog rázódni minden, csak lássuk már az alagút végét. Addig is éjjel-nappal figyelem a híreket.

Van ennek különösebb oka?

Nem akarok lemaradni. Egyébként sem szoktam visszatekintgetni, inkább a jelenben és a jövőben szeretnék élni. Nem gyűjtök magamról relikviákat, nincs kirakva a lakásomban mindenféle aranylemez, kitüntetés vagy ilyesmi. Nem csinálok múzeumot az életemből. A családom gyermekeiről viszont sok fényképet készítettem, inkább őket nézegetem.

Borítókép: Kovács Kati énekes ad elő egy dalt a Duna TV Család-barát című magazinműsorának hetedik születésnapján, az MTVA Kunigunda utcai gyártóbázisának 2-es stúdiójában 2015-ben

Hozzászólások

A Szolnok nyerte a férfi vízilabda Eurokupát
A Szolnok nyerte a férfi vízilabda Eurokupa 2020/21-es kiírását: a Tisza-parti együttes ötméteresek után hódította el a trófeát az OSC-vel szemben.
Ősszel nyitnak a Broadway színházai
Ezt Andrew Cuomo New York-i kormányzó jelentette be a héten.
Szabadkőműves páholy ellen terveztek merénylet Franciaországban
Őrizetbe vették Franciaországban egy neonáci csoport hat tagját, akik egy szabadkőműves páholy ellen terveztek merényletet.
Zöldségcsomagoló a város szélén – galéria
Zömmel a hazai üzletláncok polcain látjuk viszont a megyei gazdák terményét.
Vidám nők szedték a szemetet Dorozsmán
Akcióba lépett szombaton Kiskundorozsmán a helyiekből alakult Vidám nők klubja.
Lezuhant egy kisrepülőgép Törökszentmiklósnál
Lezuhant egy kisrepülőgép szombat délután Törökszentmiklósnál, két ember beszorult a járműbe.