Délmagyar logó

2019. 07. 18. csütörtök - Frigyes 15°C | 25°C Még több cikk.

Elismerő szavak egy kis bolondozással, ás aranyrögből csillogó ékszerré válnak nála a fiatal táncosok

Elismerő szavak egy kis bolondozással, ás aranyrögből csillogó ékszerré válnak nála a fiatal táncosok
Tanártársaival együtt már három megyei nagyvárosban - Makón, Hódmezővásárhelyen és Szegeden - tanítja táncolni a gyermekeket a nemrégiben Táncoktatásért-díjjal kitüntetett Varga József. Növendékei szeretik és tisztelik. Ő pedig töretlen kedvvel vezeti őket be a tánc világába, akár addig, amíg megkapják rá az esélyt, hogy aranyrögből csillogó ékszerré váljanak.
– Nemrégiben Táncoktatásért-díjjal jutalmazták munkásságát, gratulálunk! Hogyan kezeli a díjakat? Mely kitüntetéseire a legbüszkébb?
– Nagy megtiszteltetés megkapni egy szakmai díjat, és tudni azt, hogy akik adják, azok értékelik a munkát, amit végzek. Mindegyik díj, amivel elismertek, megerősített abban a törekvésben, hogy amit csinálok, az jó, eredményes. A taps, a gyerekek fejlődése, a szülők segítőkészsége mellett ez az az üzemanyag, ami további erőt ad a bennem lévő motornak: munkára, alkotásra sarkall. Arra késztet, hogy mindig egyre jobbak legyünk így, közösen.

– „A VargaBalett Táncműhely egyik legjobb évén vagyunk túl" – mondta egy interjúban. Miben volt más ez az év, mint a többi?
– Az első öt éven túl vagyunk, ami azt eredményezte, hogy megvetettük a lábunkat a megyében. Komoly kihívásként éltem meg, de ma már elmondhatjuk, hogy két nagyvárosba, Hódmezővásárhelyre és Szegedre is tudtuk exportálni azt a szakmai műhelymunkát, amit Makón az előző tizenöt évben kidolgoztam, létrehoztam. Találtam hozzá társakat, Kovács Rebekát, Kakas Orsolyát, László Líviát és Szalai Alexa Ritát, akik hajlandóak voltak velem együtt fejest ugrani az ismeretlenbe, hiszen mindkét új székhelyen elindítani valami merőben újat, rizikóval jár. Ez sikerült, stabilan ott vagyunk a megye három jelentős városában, és a klasszikus balett mozdulatrendszere alapján tanítjuk a színpadi tánc alapjait. A fennállásunk hatodik évében az volt a célkitűzés, hogy szintet lépjünk. Egy picit más irányba mozduljunk, mint eddig, magasabbra tegyük a lécet – színpadi megjelenésben, koreográfiákban, zeneválasztásban újuljunk, frissüljünk. Azt látom a gyerekeken, főleg azokon a növendékeken, akikkel évek óta dolgozom együtt, hogy minél többet sajátítanak el a tánc formanyelvéből, a különböző tánctechnikákból, annál inkább szeretnék ezt koreográfiákban a színpadon is megmutatni. Kaphatóak a kísérletezésre, élményként élik meg a színpadi mozgás sokszínűségét. Ezt az új színt hozta a hatodik év szakmai szempontból.

De hogy az eredményekről se feledkezzünk meg: minden rangos országos fesztiválon ott voltunk: Budapesten, Szolnokon és Mezőtúron is első helyezéseket szereztünk szólóban, duettben és csoportosban is. Azt is a szakmai munka elismerésének tartom, hogy Makó volt a házigazdája a XXVIII. Országos Táncművészeti Fesztivál Regionális Elődöntőjének. Ezek komoly, közös sikerek, amelyek azt igazolják, a VargaBalett létrehozása, működése beváltotta a hozzá fűzött reményeket.
Fotó: makoihirado.hu
Fotó: Kiss Dániel 

A gondolat és az érzések harmóniája

– Növendékei – kicsitől nagyig – egyaránt nagyon szeretik és tisztelik. Ön szerint mi titka a jó tanár-diák viszonynak?
– Az, hogy a közösségi élményekről sem feledkezünk meg. A tánc közös művészeti produkció, amiben érzékenynek kell lenni a másik emberre. A mozdulat harmóniája a gondolat és az érzések harmóniáján alapul. Ezért nagyon fontos számomra, hogy a gyerekek a közösséghez tartozás élményét is felfedezzék a VargaBalett kötelékében. Ehhez persze nemcsak az én ötleteimre van szükség, hanem a növendékek kéréseire is nyitottnak kell lenni. Minden további nélkül megengedem, hogy csillámtetkót rakjanak a karomra, ha ezt hozza a hangulat, mondjuk egy nyári táborban. Alap a közös szelfi, hogy a fellépés előtti drukkot jól tudják kezelni, szurkolunk egymásnak a színfalak mögött. Nálam két pedagógiai eszköz működik: egyfelől az, hogy kimondom: büszke vagyok rájuk, a másik pedig a mozdulat, a produkció tökéletességére irányuló jobbító szándék – nincs is másra szükségem közöttük.

– Hogyan lett táncos? Mi vitte erre a pályára és mi terelte a tanítás felé?
– Gyerekként egy apátfalvi néptánccsoportban kezdtem. Ottani tanárnőm, Magdi néni szerettette meg velem a táncot. Magával ragadott a színpad, a siker, a közösség, amihez tartoztam. Előbb egy szakirányú középiskolába mentem tovább, majd a Táncművészeti Főiskolát végeztem el. A rendszerváltás után jelentek meg a táncművészetben a különböző kortárs irányzatok, amelyek csak fokozták a kíváncsiságom, érdeklődésem. Igyekeztem minden újat megismerni. Így aztán a néptánctól indulva sok stílust elsajátítottam, köszönhetően a fantasztikus tanáraimnak, mestereimnek. A Szegedi Nemzeti Színházban mindezt a tudást kamatoztatni lehetett: a sokszínű repertoár arra késztett bennünket, táncosokat hogy a különböző stílusokban egyformán otthon legyünk. Az operettektől kezdve a musicaleken át a szegedi kortárs balettben külsős táncosként részt venni, vagy a nyári Dóm téri fesztiválokon megismerkedni olyan koreográfusokkal vagy alkotókkal, akiktől lehetett még tanulni, folyamatos fejlődést eredményezett. A színházban szerzett sokéves tapasztalattal a hátam mögött aztán az érdeklődésem a képzés felé terelődött.

– Mit mondana, mire taníthat meg a tánc? Mi az, amire nagy szüksége lenne a mai világban a gyerekeknek, és a tánc megadhatja nekik?
– Most, hogy főállású pedagógusnak vagy táncpedagógusnak érzem magam, rám nehezedett a gyermekek nevelésének, fejlesztésének nagy felelőssége. A műhelyünkben egészen pici, négyéves kortól a 17-18 éves korosztályig vannak növendékek, és mindenkinek más az érdeklődési köre. Nem kimondottan csak a tánctanítás a célunk, hanem egy kicsit többet nyújtunk. A tánc szeretetén keresztül adjuk át nekik mindazt, ami a személyiségükben is hasznosul: az egészséges életmód fontosságát, a magabiztos megjelenést, a határozott testtudatot, az érzelmi nyitottságot – ezek mind hiányoznak a felnövekvő generációk neveléséből. Színházlátogatásra visszük őket, arra motiváljuk őket, hogy legyenek nyitott a művészetek formanyelvére, az alkotásvágyukat próbáljuk serkenteni. Büszkén mondhatom, hogy ma már látszik, ha egy növendék vargabalettos. Ez egyrészt nagyon komoly minőségű szakmai munkát jelent, másrészt a viselkedéskultúrát.
Fotó: Kiss Dániel
Fotó: Kiss Dániel

A tanítás nagy felelősség

– Növendékei közül sokan nemcsak hobbiból táncolnak, de meg is maradnak a pályán. Azt mondják, az előadó-művészet – így nyilván a tánc is – gyönyörű hivatás, de nehéz kenyér. Egyetért ezzel? Hogyan készíti fel őket a pályára?
– Nem titkolt célunk, hogy a tánc szeretete mellett a tehetségeket felfedezzük, esetleg biztassuk őket erre a pályára. Minden évben vannak sikeres felvételizőink, akik táncművészeti középiskolában, a Táncművészeti Egyetemen folytatják a tanulmányaikat. Ez a műhelymunkának az aranymosás része. A klasszikus balett-technika elsajátítása és művészi szintű művelése rendkívül nehéz, évekig tartó képzést és mindennapos gyakorlást igényel. Ahhoz, hogy valaki erre a pályára lépjen, az első lépcső, hogy még kisgyermek korban meglássuk benne a kellő adottságot, és ez megfelelő szorgalommal párosuljon. Nálunk minden évben előkerül egy-két ilyen aranyrög, akit aztán további mesterekre kell bízni, hogy valódi ékszerekké váljanak – ez a második lépcső. A pályán maradni és táncossá válni – ez a legnehezebb része a dolognak. Ezért azokra vagyok a legbüszkébb, akik ezt a pályát választják, és már képzett művészként térnek vissza egy-egy fellépés idejére hozzánk.

Nagyon büszke a növendékeire

– Van példaképe? Ki az, és miért?
– Sok példakép van előttem akár táncművészként, akár balettmesterként. De nekem Merényi Zsuzsa balettmester az egyik legnagyobb. Az Állami Balett Intézetben elindított táncpedagógus-képzés meghatározó alakja ő, alapvető metodikai művek szerzője. Ezért ért különösen nagy megtiszteltetésként, amikor elsőként az országban én vehettem át a Táncművészeti Egyetem és a Noverre Alapítvány Merényi Zsuzsa-díját.

– Hogyan tovább? Mi jöhet még az eddigi sikerek után, mit szeretne még elérni?
– Ugyanazt a minőségi munkát szeretném folytatni, amit eddig, és a kornak megfelelően, de a táncművészet hagyományaira épülően megújulni. Az álmom, hogy egy képzés szintű iskolát hozzak létre itt a térségben, ahol nagyon jó tanárok, magas elvárásoknak megfelelően, örömmel képzik a gyerekeket. Olyan generáció nevelésében szeretnék tevékenyen részt venni, akik ismerik és értik a táncművészetet, de a tehetségek felfedezésére is nyílik lehetőség.

– Mire a legbüszkébb? Melyek voltak eddigi pályája legszebb, legjobb állomásai, élményei?
– Szerencsésnek mondhatom magam, nagyon sok boldog, sikeres állomása volt eddigi életemnek. A legtöbb élmény a Szegedi Nemzeti Színházhoz köt, ahol táncosként, tánckarvezetőként, koreográfusként dolgozhattam éveken át. Most azonban a VargaBalett Táncműhely 250 növendéke a legfontosabb számomra.

 – Van bármi, amit visszatekintve másként csinálna?
– Azt érzem, hogy ez most így jó, és nyilván mindennek úgy kellett alakulnia, ahogy megtörtént, ahhoz, hogy ide elérjek. Hosszú távú terveket szövögetek. Ez szerintem azt jelenti, hogy elégedett és boldog vagyok.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kápolnaromot faragott a makói Bede Dánijel

Kápolnaromot faragott a makói Bede Dánijel
Horvátországban vett részt egy nemzetközi fafaragó versenyen a makói Bede Dánijel, akinek alkotásai… Tovább olvasom