Hirdetés

2024.05.13. 13:16

Hasznosítsd kereskedelmi tapasztalataidat területi képviselői pozícióban Cegléden és környékén!

A kereskedelem területén jártas, tapasztalt munkavállalók előtt minden lehetőség adott, hogy tovább egyengessék karrierjüket és kihívást jelentő pozíciókban helyezkedjenek el. Egyebek mellett akár területi képviselőként is munkába állhatnak, például Cegléd vagy a környékbeli városok és települések vállalatainál is!

PR cikk

Forrás: freepik.com

Mivel foglalkoznak a területi képviselők?

A területi képviselők mindennapjai a feladatkörükből adódóan meglehetősen mozgalmasan telnek. Alapvető célja ugyanis a pozíciójuknak, hogy a munkáltató cégük képviseletében új üzleti partnereket találjanak, továbbá fenntartsák a kapcsolatot a már meglévő ügyfelekkel. Ennek értelmében rengeteg tárgyaláson és partnerlátogatáson vesznek részt, teszik mindezt gyakran túraszerű módon.

Az új partnerek és üzleti lehetőségek feltérképezését rendszerint piackutatás előzi meg, majd ezt követően lépnek kapcsolatba a területi képviselők a potenciális ügyfelekkel. A megbeszélt találkozó és tárgyalás alkalmával bemutatják az általuk képviselt termékeket/szolgáltatásokat, valamint körvonalazzák egy lehetséges együttműködés körülményeit és feltételeit. Megegyezés esetén az üzletkötőknek további feladata a szerződések előkészítésében való tevékeny szerepvállalás, majd később azok megköttetése is.

A már meglévő ügyfelek esetében pedig a munka fókusza a kapcsolattartásra helyeződik. Az üzletkötők ennek során például megbizonyosodnak a partnerek rendeléseiről, illetve rögzítik az esetleges észrevételeiket. Probléma esetén feladatuk, hogy jelezzék azt a kereskedelmi részleg vezetése felé, továbbá aktívan járuljanak hozzá annak kiküszöböléséhez. Összességében tehát egy meglehetősen sokrétű munkakörről beszélünk, amelynek kapcsolattartói, elemzői és adminisztrációs része is van.

Milyen lehetőségek adódhatnak a munkavállalásra Cegléden?

A kiváló területi képviselők jelentős értéket teremtenek a vállalatok számára, így nem csoda, hogy meglehetősen gyakran toboroznak ebbe a pozícióba, például Cegléden és környékén is. Mindezt megerősíti a CegledAllas.hu weboldala is, amelynek kínálatában a bolti eladói és különböző értékesítői állások mellett ceglédi területi képviselői állások is elérhetők a kereskedelem, értékesítés kategóriában.

A pozíció betöltésére jellemzően az értékesítés területén már jártas szakembereket keresnek, hisz a munkakör komoly értékesítői feladatokkal jár együtt. Ily módon egyúttal fontos elvárásként szokott megfogalmazódni a kiváló kommunikációs- és tárgyalóképesség, valamint a kiemelkedő ügyfélkezelési készség is.

A munkakör sok utazással jár így nagyfokú rugalmasságot igényel. Az utazásból adódóan természetesen a B kategóriás jogosítvány megléte és a vezetési rutin is elmaradhatatlan követelmény. Mindezen túl pedig, ha a vállalat nemzetközi piacokon is tevékenykedik, akkor a tárgyalóképes nyelvtudásnak (többnyire angol) ugyancsak egy alapvető képességnek kell lennie az üzletkötő eszköztárában.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában