Délmagyar logó

2018. 12. 12. szerda - Gabriella -2°C | 5°C Még több cikk.

Újra vacsorázhatunk a Hágiban - Négyen öt fogást kóstoltunk, előételtől a sörkorcsolyán át a főételig

Mindenki örömére a Hungi Vigadót üzemeltető fiatal csapatnak és Török Zoltán tulajdonosnak köszönhetően újra élet költözött az 1994-ben bezárt, egykor patinás Hági étterem falai közé. A belső térrel együtt az étlap is megújult, megfiatalodott. A nyitás napján öt fogást kóstoltunk végig, és nem csalódtunk.
A mai kor követelményeinek megfelelően újult meg a közelmúltban a Hági étterem, amely fiatalos, pubos dizájnt kapott. A legendás Hági udvara több mint 20 év után május elején nyitotta meg újra kapuit, majd ezt követően kicsivel több mint fél évet kellett várni arra, hogy az egykori étterembe is visszaköltözzön az élet. A Hági étterem december elsején, szombaton este 8-kor nyitotta ki kapuit a két évtizedes kényszerszünet után.

A vendégeket fiatalos beltér köszönti, amelyben a hangulatvilágítás mellett a fa dominál. A négy- és hatszemélyes asztalok mellett nagyobb társaságokat is le tudnak ültetni a közel 300 négyzetméteres helyiségben, amelynek egyik sarkában még dartsozni is lehet, ha étkezés közben, vagy után elunja magát valaki.
 
Négyen érkeztünk vacsorázni, köztük egy kilencéves gyerek, hogy minél több ételt ki tudjunk próbálni, de végül a kiadós adagoknak köszönhetően nem minden főétellel tudtunk végezni. Előételek közül választhatunk tatárbeefsteak, fokhagymás-csilis garnéla pirítóssal, kacsamájpástétom, tonhalkrém és magyaros hidegtál közül. Mi a legelsőt rendeltük. Dicséretes, hogy nem a klasszikus kenyér formájú pirítóssal érkezik a tatár, hanem ferdén vágott bagettel, aminek legnagyobb előnye, hogy miután ízlésesen ráhelyeztük a beefsteaket, egy falattal bekaphatjuk anélkül, hogy a szánk két szélére kennénk a vajpuha hideg finomságot. Bár nem előétel, hanem sörkorcsolyaként szerepel az étlapon, nem hagyhattuk ki a rántott kovászos uborkát, amit fokhagymás szósszal szolgálnak fel. Az étel nem akar többnek lenni, mint amit a neve sugall: negyedre vágott kovászosuborka-szeleteket bundáztak be, majd sütöttek meg bő olajban. A kívül ropogós, belül roppanós savanyúság érdekes kiegészítője a fokhagymás mártogatós.
 
Levesekből is bő a választék: ököruszály-, rák-, krém- és gyöngytyúkleves, de ezeket mi kihagytuk, hideg sörrel és gyomorkeserűvel helyettesítettük a forró folyadékot. Főételek közül a 30 dekás borjú bécsin a kilencéves fiú és kis étkű fotóriporterünk osztozott, amit úgy sem tudtak befejezni, hogy a társaság másik két tagja is belekóstolt. Rendeltünk még rozé sertésszüzet, ami sült almával, burgonyapürével, bébispenóttal és szósszal érkezett, valamint egy impozáns, 50 dekás konfitált sertésoldalast. Nem titok, hogy ez utóbbi sem fogyott el a tányérról maradéktalanul.

A rozé sertésszűz hibátlan volt, a kiváló konyhatechnológiai eljárásnak köszönhetően nem száradt ki, szaftos maradt, szó szerint szétomlott a szájban. Az oldalasra sem lehetett panaszunk: kívül ropogós kéreg borította a húst, ami lágyan omlott le a csontról, ahogy kell.
 
A könnyű, kímélő fogásokra vágyók a saláták mellett gnocchi, süllőfilé, csirkemell és csirkeszárny közül válogathatnak, de maradt a nyáron megismert street food kínálat is, ezt a vonalat a hamburger és a szendvicsek erősítik. Aki ezek után még édességre vágyik, sajttorta, túrógombóc és brownie közül választhat.
 
Hági Udvar infó:
www.hagiudvar.hu
Facebook: Hági Udvar
Asztalfoglalás: (30) 870 7900
(X)
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Dal 2019 - jövőre is együtt keressük Magyarország legjobb dalát

A Dal 2019 - jövőre is együtt keressük Magyarország legjobb dalát
Új zsűritagokkal és műsorvezetővel indul a dalválasztó show januárban. Tovább olvasom