Délmagyar logó

2019. 06. 25. kedd - Vilmos 20°C | 30°C Még több cikk.

A világelitben mindig dobogósok a szegedi triatlonosok

A világelitben mindig dobogósok a szegedi triatlonosokVilágbajnok. Badar Gergő már két távon vb-címvédő.
Három szegedi triatlonos is nemzetközi sikereket ért el, amit már meg is szokunk, a világelitben rendre dobogós helyezésekkel büszkélkedhetnek.
Tarnai László például a hollandiai Holtenben megrendezett Európa-kupán állt rajthoz, ahol második helyen ért célba. – Ez az Európa-kupa-sorozat legrangosabb állomása, itt 32 éve folyamatosan rendeznek Európa- vagy világkupát. A világ legjobb nemzeteit, vagyis Ausztráliát, Kanadát, Új-Zélandot és Ausztráliát is három-három versenyző képviselte – kezdte beszámolóját Tarnai.

– A 750 méteres úszáson életem legjobbját nyújtottam, így a 15. helyen kezdhettem meg a kerékpározást. A 20 kilométeres, technikás pályán az élbolyban teljesítettem, majd az 5 kilométeres futás után izgalmas hajrában a második helyen végeztem. 0,4 másodperccel maradtam le a győzelemről, de nem panaszkodhatok, hiszen csak a korábbi junior világ- és Európa-bajnok előzött meg, mögöttem pedig világkupagyőztesek értek célba.

Badar Gergő is öregbítette Szeged hírnevét, a csehországi Tynben a quadrathlon sprinttávú világbajnokságon nyert. A 750 méter úszásból, 4 kilométer kajakozásból, 20 kilométer kerékpározásból és 5 kilométer futásból álló pályát óriási hőségben teljesítette a legjobban. Abszolút kategóriában a harmadik lett, de ami fontosabb: már nemcsak a középtávú, hanem a sprinttávú számban is Badar a sportág világbajnoki címvédője.

Szilágyi Péter Romániában féltávú versenyen indult, ahol címvédőként tudott nyerni. Az Xman-viadalon 1900 méter úszás, 90 kilométer kerékpározás és 21 kilométer futás után ért célba elsőként. A verseny érdekessége volt, hogy a kánikula miatt időnként hatalmas jégtömbökre feküdhettek a versenyzők, ezeket a pihenőket jól kihasználva aratott magabiztos győzelmet a szegedi triatlonos.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megyehárom: 32 csapat indul

Az MLSZ Csongrád megyei igazgatósága nyilvánosságra hozta a 2016-2017-es labdarúgó-bajnokságok résztvevőinek listáját. Tovább olvasom