Délmagyar logó

2018. 12. 11. kedd - Árpád -1°C | 5°C Még több cikk.

Futball minden szinten: 38 meccsel folytatódik a 32. Zengő Alföld Kék Mókus-kupa

Teljes nagyüzem - így jellemezhető a szegedi kispályás labdarúgótorna, a 32. Zengő Alföld Kék Mókus-kupa hétvégéje.
 A két nap alatt ugyanis a három korosztályban összesen 38 mérkőzést bonyolítanak le az Etelka sori, illetve az újszegedi sportcsarnokban. Ebből szombaton 15, vasárnap az Etelka soron 10, az újszegedi helyszínen pedig 13 meccset rendeznek a szervezők, így a Szegedi Sport és Fürdők Kft. és lapunk mellett a Zengő Alföld Építőanyag Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a Generali Biztosító Zrt., a Generali A Biztonságért Alapítvány, valamint az MLSZ Csongrád Megyei Igazgatósága.

Ami lényeges: a –35-ben és a +35-ben a négyből csoportonként három-három együttes bejut a középdöntőbe, ahova az egymás elleni eredményeket magukkal viszik a csapatok, majd ezután játszanak a másik kvartettből érkező további három együttessel.

A program láttán észrevehető, hogy ezen a hétvégén is lesznek már rangadók. Ilyen például –35-ben a Varga Pince Junior–Fit World O’Neill Team, +35-ben a Maxx Autó Kft.–Gól söröző Csengele, vagy +45-ben a Szindikátus–Centrum Hotel Szeged meccs.

A hétvégi program, szombat, Etelka sor. 9.30: Drink Team–Master Trinity Kft. (–35), 10.15: Déliláb–Szitapont (+45), 11 óra: Centrum Hotel Szeged–Eurosweet 1968 (+45), 11.45: Gámawill Kft.–Drink Team (–35), 12.30: Eurosweet 1968–Déliláb (+45), 13.15: Gámawill Kft.–Master Trinity Kft. (–35), 14 óra: Vár Söröző–Old Ret (+35), 14.45: TVSC–Szeged UTD-Rákóczi (–35), 15.30: Zengő Alföld–Lily FC (–35), 16.15: Öreg Honvéd Vendéglő O’Neill–Vár Söröző (+35), 17 óra: Lily FC–TVSC (–35), 17.45: Szeged UTD-Rákóczi–Zengő Alföld (–35), 18.30: Magyaros Ételbár–Vár Söröző (+35), 19.15: Szeged UTD-Rákóczi–Lily FC (–35),  20 óra: Zengő Alföld–TVSC (–35).

Vasárnap, Etelka sor, 8.45: Gumi-sziget–Gyuszi and the Boys (–35), 9.30: A csapat–UTC 1913 (–35), 10.15: A csapat–Gumi-sziget (–35), 11 óra: UTC 1913–Gyuszi and the Boys (–35), 11.45: Gumi-sziget–UTC 1913 (–35), 12.30: Fit World O’Neill Team–International Stars (–35), 13.15: Varga Pince Junior–Anien (–35), 14 óra: Varga Pince Junior–Fit World O’Neill Team (–35), 14.45: Anien–International Stars (–35), 15.30: International Stars–Varga Pince Junior (–35).

Vasárnap, újszegedi sportcsarnok, 11 óra: Öreg Honvéd Vendéglő O’Neill–Old Ret (+35), 11.45: Szindikátus–Centrum Hotel Szeged (+45), 12.30: Old Ret–Magyaros Ételbár (+35), 13.15: Gól Söröző Csengele–Maxx Autó Kft. (+35), 14 óra: Lanerossi–Szindikátus (+45), 14.45: Kislak Kft.–Maxx Autó Kft. (+35), 15.30: Lanerossi–Centrum Hotel Szeged (+45), 16.15: Magyaros Ételbár–Öreg Honvéd Vendéglő O’Neill (+35), 17 óra: Gól Söröző Csengele–Kislak Kft. (+35), 17.45: Master Trinity Kft.–Hódmezővásárhelyi FC II. (–35), 18.30: Maxx Autó Kft.–Ficak (+35), 19.15: Hódmezővásárhelyi FC II.–Gámawill Kft. (–35), 20 óra: Ficak–Gól Söröző Csengele (+35).

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győzelem Mikulásra: Gyöngyös-MOL-PICK Szeged 22-27

Győzelem Mikulásra: Gyöngyös-MOL-PICK Szeged 22-27
Huszonnégy órán belül második mérkőzését is megnyerte a MOL-PICK Szeged férfi kézilabdacsapata,… Tovább olvasom