Délmagyar logó

2018. 12. 13. csütörtök - Luca, Otília -4°C | 4°C Még több cikk.

Kézilabda: különböző célokért küzdenek

Ebben a szezonban kiélezett küzdelmet hoz a férfi kézilabda NB I/B Keleti csoportja, a sűrű élmezőny tagja a ContiTech FKSE-Algyő, míg a MOL-PICK Szeged U20-as utánpótláscsapata a helytállásért küzd a nehezített terepen.
Csongrád megyét két csapat is képviseli a férfi kézilabda NB I/B Keleti csoportjában, és a korábbiakhoz képest más-más okokból lett nehezebb a dolguk ebben a szezonban. A ContiTech FKSE-Algyő egy alaposan besűrűsödött élmezőnyt „kapott", a mezőny első feléből bárki bárkit képes legyőzni, ennek köszönhetően az első hét helyezett között összesen nyolc pont van, pedig már félidőn túl jár a bajnokság. A MOL-PICK Szeged U20-as csapatának pedig a nevében is benne van az idény nehézsége: míg korábban U23-as együttessel indulhattak a bajnokságban, a szövetség szabályváltoztatása miatt most csak tinédzserek léphetnek pályára utánpótláscsapatokban. Az Algyő jelenleg az 5. helyen áll, míg a Szeged sereghajtó.

Az őszi szezon legfontosabb sikere az algyőiek számára a DEAC elleni győzelem volt, ugyanis hét góllal bizonyultak jobbnak a derbin, most pedig a tavaszi szezon elején idegenben is sikerült legyőzniük a riválist, amelyet ezzel meg is előztek.

– Új edzőként az első fordulók az ismerkedéssel teltek, hullámzott a teljesítményünk, az őszi szezon második felére viszont már többnyire az elképzeléseimnek megfelelő játékot produkáltunk – kezdte a szezon eddigi részének értékelését Kovács István, az algyőiek trénere. – A Balassagyarmat elleni vereségünk volt fájó egyedül, még egy olyan bakit nem engedhetünk meg magunknak, ha el akarjuk érni a célunkat, ami reálisan a jelenlegi ötödik hely megtartása – véli a szakember.

A MOL-PICK Szeged U20-as együttese tehát a korábbinál is ifjabb titánokkal vágott a bajnokságnak, így csak egy sikert arattak az őszi szezonban, méghozzá az utolsó fordulóban. Aztán a tavaszi idényben már két meccsből sikerült egyet megnyerni, így négy ponttal állnak az utolsó helyen.

– Igyekszünk alkalmazkodni a helyzethez, de nem egyszerű. Rutin terén is hátrányban vagyunk, de az igazi lemaradásunk súlyban és izomerőben mutatkozik meg, sokkal erősebb játékosokkal találkoznak hétről hétre a fiúk, nem is volt egyszerű megemészteniük a sorozatos vereségeket – nyilatkozta Szabó Levente, a csapat edzője.

– A hozzáállásukon semmi sem múlik, elégedett vagyok a munkájukkal, a szélső posztokon ráadásul erősek vagyunk. A dobogós helyen álló Békés ellen például csak egy góllal kaptunk ki, ez is egy jelzés volt, hogy egy-két év NB I/B-s rutin esetén akár a középmezőnybe is kerülhetnénk. A helyezésünk tükrözi a realitást, hiszen ifista és serdülő korúakkal vesszük fel a versenyt tapasztalt felnőttekkel, de állunk elébe, és még a bennmaradást sem tartjuk elképzelhetetlennek – zárta értékelését Szabó.
Házi góllövőlisták

ContiTech FKSE-Algyő: 1. Vancsics János 72 gól (ezzel 6. helyen áll a bajnokság góllövőlistáján), 2. John András 56, 3. Kocsis László 40, 4. Velky Péter 36, 5. Döme Szabolcs 29. MOL-PICK Szeged U20: 1. Stefan Sunajko 81 gól (ezzel 3. helyen áll a bajnokság góllövőlistáján), 2. Bátky Patrik 38, 3. Götz Bence 37, 4. Vetési Bence 37, 5. Szabó Máté 35.

A bajnokság állása
1. Balmazújváros  14 11 0  3  395  – 344 22
2. Mezőkövesd  14  9 3 2  410 –  352 21
3. Békés  14 10  0 4 366  – 345  20
4. Nyíregyháza  14 9 1 4  382 –  352  19
5. FKSE-Algyő 14  7 2  5 375  – 369  16
6. DEAC  14  6 3 5 365  – 375 15
7. Ózd  14 6 2 6  359  – 352 14
8. KTE  13  5 3  5  342  – 334 13
9. Székács.  14  3  5 6 359  – 380  11
10. Törökszentm. 14  3 3  8 348  – 385  9
11. B.-gyarmat  13 4 0  9 329 –  340  8
12. Lajosmizse  14  3 2  9 341  – 364 8
13. MOL-PICK U20 14 2  0  12  332  – 411  4

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Főpróbát tartottak a megyeegyesek

Főpróbát tartottak a megyeegyesek
Jövő hétvégén már bajnokin lépnek pályára a Csongrád megyei I. osztály tagjai. Tovább olvasom