Délmagyar logó

2019. 07. 17. szerda - Endre, Elek 16°C | 25°C Még több cikk.

Kovács Andrea elégedetten értékelte a válogatott Eb-szereplését

Ugyan az utolsó két mérkőzését elveszítette, így nem jutott ki az olimpiai selejtezőre a magyar női kosárlabda-válogatott, azonban a kontinenstornán történteket mégis pozitívumként élte meg a nemzeti csapat másodedzője, Kovács Andrea.
Első helyen zárta Európa-bajno­­ki csoportját a magyar női kosárlabda-válogatott, azonban a negyeddöntőben a britek ellen, majd az olimpiai selejtezőért vívott meccsen a belgák ellenében is vereséget szenvedett, így végül két vereséggel, a hetedik helyen végzett a tornán. Nagy lehetőséget szalasztott el ezzel Székely Norbert együttese, amelynek szereplését mindezek el­­lenére is pozitívumként értékelték a legtöbben.

– Nem félig, hanem teljesen tele van a pohár – kezdte értékelését Kovács Andrea, a szövetségi kapitány segítője, a Szeged KE utánpótlásában dolgozó szakember. – Összességében kell néznünk a szereplést, nem csak egy-két meccsre levetítve. Persze mindig keserű az ember szája, ha az utolsó meccsét elveszíti. Akárki akármit is mond, nem volt könnyű csoportunk. A britek ellen volt lehetőségünk arra, hogy csodát tegyünk, akik verhetőek is voltak, de az Eb kezdete előtt nem lett volna reális, ha azt mondjuk, hogy mi ott vagyunk a legjobb négy között. A kosárlabda összetett sportág, nem egy dobáson múlik a győzelem. Akkor másképp éltem meg persze a történteket, de pár nap elteltével már én is pozitívan látom a dolgokat – foglalta össze a kontinenstornát.
Tudnak mosolyogni. Kovács Andrea (balról) az utolsó két meccs ellenére is pozitívan tekint az Eb-re. FOTÓ: FIBA.COM
Tudnak mosolyogni. Kovács Andrea (balról) az utolsó két meccs ellenére is pozitívan tekint az Eb-re. FOTÓ: FIBA.COM
Minden ekkor sem volt veszve, hiszen a Belgium elleni győzelem olimpia selejtezőt ért volna, azonban a félidőre összeszedett hátrányt nem tudták ledolgozni Raksányi Krisztináék.

– A belgák ellen a második negyedben elveszítettük azt a meccset. Ott tíz lejátszott meccsből nem felénk billenne a mérleg, az angolok esetében már nem ezt mondanám. Nagyon hosszú felkészülésen vagyunk túl, a lányok becsületesen végezték az előírt munkát. Senkinek nem lehet egy rossz szava a csapatra, voltak ne­­héz időszakaink a torna előtt is. Jó döntésnek bizonyult, hogy bár alig nyertünk felkészülési mérkőzéseket, de erős csapatokkal játszhattunk, ez meghozta a pozitív eredményt – tette hozzá.

Kovács Andreának az Euró­pa-­bajnoki szereplést követően sincs sok ideje a pihenésre, hi­­szen a Szeged KE női kosárlabdacsapatának következő sze­­zonbeli szereplését tervezi, valamint felkérték egy elő­adásra is az Eb kapcsán – mindezek mellett azért igyekszik minél több időt tölteni a fiával.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fellegvár volt, most a fiatalítás a fő célja a Kisteleknek

Játékoskeretének fiatalítása a célja a következő szezonra a Kisteleki TE-nek a Csongrád megyei III.… Tovább olvasom