Nagy László kapcsán az okozott máig nem teljesen tisztázott félreértést, hogy a zuhanyhíradó szerint második „hazájából", Spanyolországból megkeresték őt: a kirakatcsapatnak számító Barcelona mellett – ahol egy évtizede légióskodik – a minden világversenyre éremeséllyel érkező spanyol válogatottban is vállaljon szerepet. Mindenekelőtt a londoni olimpián. Az alábbiakban a Nemzeti Sport Online-on megjelent interjúból idézünk, melyben Nagy László őszintén beszél a témáról.

– Barcelonainak vallja magát?
– Magyar vagyok, aki tíz éve él Barcelonában, úgy, hogy a családjával együtt remekül érzi magát. Szerintem ezt kevés külföldi mondhatja el magáról.

– Az önt Barcelonába csábító, ma már a spanyol válogatott élén álló Valero Riverával tartja még a kapcsolatot?
– Kijár a meccseinkre, olykor ott találkozunk, néha telefonon beszélünk.

– Legutóbb mikor értekeztek?
– Amikor elkezdődött ez a hercehurca.

– Gyanítom, a hercehurcán a „Spanyol lesz-e Nagy Laci?" ügyet érti.
– Pontosan.

– Zavarja, ha erről faggatják?
– Nem.

Nagy László a magyar válogatott mezében. De még meddig?

– Hát akkor vágjunk a közepébe: spanyol lesz?
– Hadd kérdezzek vissza: mondtam is egyszer, hogy megkeresett a spanyol szövetség vagy a szövetségi kapitány?

– Nem hallottam.
– Nem is hallhatta, mert egyikükkel sem tárgyaltam. Ők nem kerestek engem, és én sem kerestem őket.

– Akkor?
– Az egész onnan indult, hogy az athéni olimpia előtt és után a barcelonai társaim elkezdték pedzegetni, mi lenne, ha... Ebben maradtunk.

– Ennyi?
– Időnként előszedik ezt a témát a srácok, de tényleg nincs szó többről. Megjegyzem, a spanyol állampolgárságot felvehetem, az a jövőm, illetve a családom szempontjából hasznos is lenne, ám ez nem jelenti, hogy a spanyol válogatott mezét is magamra öltöm.

– A januári Európa-bajnokság alatt, a Magyarország–Spanyolország csoportmérkőzés napján a Marcában Javier Romano tollából megjelent egy cikk, amely szerint a spanyoloknál képzeli el a jövőjét.
– Ezt azért furcsállom, mert engem nem keresett meg az újságíró.

– A tekintélyes lap szakírója azt állította, hogy egy önhöz igen közel álló személytől értesült a döntéséről.
– Érdekes... Elképzelni sem tudom, kivel beszélhetett. Majd utánajárok.

– Amióta kiderült, hogy spanyol lehet, kap hideget-meleget. Bántja?
– Azért bánt, mert akik kritizálnak, nem tudják, mi van a háttérben.

– Tessék, ossza meg velük!
– Ne haragudjon, de ez nem tartozik a nyilvánosságra. Kérem, elégedjen meg annyival, hogy a csapat érdekét szem előtt tartva próbáltam változtatásokat elérni – egyelőre hiába.

– Napidíj, biztosítás, ilyesmi?
– Ilyesmi. Sok apróság. Csakhogy a sok apróságból egy idő után nagy halmaz lesz.

– Egyesek már a magyarságát is kétségbe vonták az utóbbi időben, felteszem, ez is dühíti.
– Nem tartom korrektnek. Főleg annak fényében nem, hogy Magyarország is honosított már sportolókat, mások mellett kézilabdázókat is. Ha valaki külföldiből magyar lesz, az jó ember, ha netán magyarból külföldi, az áruló... Á, ebbe inkább nem is megyek bele.

Spanyol csend

Spanyolországban nem központi téma Nagy László honosítása. A lapok nem foglalkoznak a kérdéssel, egyedül az interjúban említett Marca-cikk számolt be arról, hogy a 2012-es olimpián a jobbátlövő Valero Rivera válogatottját erősítheti. A spanyol szövetség sem nyilatkozgat nyakra-főre ez ügyben, sőt, meg sem szólalt még ezzel kapcsolatban. Jellemző, hogy amikor az Európa-bajnokságon megkerestük a spanyolokat, az illetékesek – a kapitánnyal az élen – minden kérdésre készségesen feleltek, kivéve arra, mi lesz Nagy Lacival. Úgyhogy téma lezárva. Egyelőre.