Délmagyar logó

2018. 12. 13. csütörtök - Luca, Otília -4°C | 4°C Még több cikk.

Szatyorban dobták be hozzá, azt hitte, bomba

Szatyorban dobták be hozzá, azt hitte, bomba
Százötven éve készült gyerekzáras borotvakéstok, török kori lőportartó agancsból, sótörő, amellyel a Maroson hozott tömböket verték szét: amivel ember dolgozott valaha, az mind érték volt az utóbbi negyven évben a földeáki Fodor Imre számára. Most az a kérdés, mi lesz a sorsa ennek a gyűjteménynek.
– Amikor szóba kerül, van-e kocsim, azt mondom, van – mutat Fodor Imre a tető alatt tárolt gyönyörű lőcsös kocsira.

– Sohasem vettem autót, másra költöttem a pénzem. A téesznél segédmotorral jártam.

A holmiknak eszmei értékük volt

A földeáki Arany János utcában élő néprajzi gyűjtő a vásárhelyi mezőgazdasági technikumban végzett, traktorosként, telepvezetőként, főállattenyésztőként dolgozott a szövetkezetben. Egy időben a háznál leadásra nevelt jószágokra kötött szerződést. Huszonöt éve nyugdíjas.

Nagyon sok emberrel került kapcsolatba, köztük olyanokkal, akik még a XIX. század végén születtek. Beszéltek az életükről, és látta a tárgyaikat, amelyekre vigyáztak, vagy épp nem vigyáztak. Ami pusztult, azt sajnálta, mert a belefektetett munkának, az ötletnek, amelynek nyomán megszülettek ezek a holmik, számára eszmei értéke volt.

Azért a holmiért mindig nagyot dobbant a szíve, amelyen látszott, hogy bár elromlott, nem dobták el, hanem megjavították, és tovább használták. Amit lehetett, elkért. Ha adták, megköszönte, rendbe hozta, eltette. A gyűjtemény derékhadát a huszadik század fordulójának paraszti életében használatos tárgyak teszik ki, az otthon házilag minden nehézséget leleménnyel megoldó, ezermester agyú emberek kultúrájának látványos, szórakoztató bizonyítékai, mint az 1850-es évekből való, gyerekzáras borotvakéstartók.

A minőségi eszközöket gyártó egykori iparról is képet kap, aki itt körülnéz. A világháborús szuronyok rugói még erősek. A százévesnél öregebb lónyíró ollóé is.

Hümmögtek a történészek

Fodor Imre házánál jártak újságírók, forgatott filmet a közszolgálati tévé 2000-ben. Levéltári napokra összegyűlt történészek hümmögtek a kézi malma fölött, amilyet már ötszáz éve is használtak. Fogad iskolás- és óvodáscsoportokat. Jó ideje fölajánlotta az önkormányzatnak, hogy egy faluháznak odaadná mindazt, amire ott szükség van.
 

Tizenöt éve még maga is szívesen ment volna, hogy múzeumlátogatókat fogadva elmagyarázza, mi mire való. Ma már ezt nem vállalná, de a tárgyait szívesen adná. Beteg lett. Most már aggódik, mi lesz az utóbbi negyvenegynéhány évben összehordott holmik sorsa.

– Egy látogatóm figyelmeztetett, le kellett volna írnom, mit kitől kaptam. Igaza volt, mert kezdek felejteni. Azért ma is tudom, mi mire való.

Persze vannak itt olyan tárgyak, amelyekről bárki kitalálja, mi célt szolgáltak. Ilyenek a facsigák, cukorrépaásók, hitelesített tejmérők, lószerszámok, hámok, nagy kovácsfogók, a cukorrépa rakodására használt gombos villák, a nyári jászol, amelyhez a szabadban tartott jószágokat kötötték, helyreállított, fával működő disznópörkölők.

A Munkácsy-festményen is látott vajköpülő. Egy juhász komplett fölszerelése. Egy csomó eszközről viszont találgatni kell, miféle. Van nehéz kősótörő, amivel az Erdélyből hajóval Szegedig hozott tömböket verték szét. A kotárkában egy gyönyörű gépezet: hagymarosta, amely ötféle méretben válogatta szét a magról kelt vöröshagymát. Vajon miért voltak zománcosak az első világháborúban használt kulacsok? Ezekbe a szuronyroham előtt rumot adtak a katonáknak.

Berepült egy vasaló

– A hetvenes években már faluszerte tudták, hogy ilyen encsöm-bencsömöket gyűjtök – mondja Fodor Imre. – Egyszer valamit nejlonszatyorban dobtak be az udvarra, azt hittem, bomba. Ez a vasaló volt: szabóműhelyben használták. Nem faszén, hanem forró vas ment bele.
 

Ez mi? Egy tanyán láttam meg, piszkos volt, fönn lógott a gerendán. Elkértem. A tulajdonosa egy szóra odaadta. Azt mondta, már gyerekkorában is ott lógott. Csak annyi látszott rajta, hogy kétágú. Ahogy letisztogattam itthon, megdöbbentem a finom díszítésén. Egy török kori lőportartót mutat. Aztán egy olyan holmit, amelyen nem emberi kéz dolgozott.

– A közelben egy építkezésre hoztak sódert, abban volt benne. Nem tudták, mi lehet, elhozták. Vagy tizenöt évig én sem tudtam, de őriztem. Amikor a kollégáim mentek Budapestre, elküldtem velük. Az őslénykutatók aztán megmondták: egy mamut zápfoga.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szegedi bevásárló központból lopott egy fiatal

Szegedi bevásárló központból lopott egy fiatal
A rendőrség befejezte az ügy vizsgálatát egy makói fiatallal szemben, aki rövid időn belül kétszer… Tovább olvasom