Délmagyar logó

2019. 05. 21. kedd - Konstantin Még több cikk.

Táltos dobok és tűzszertartás: ősmagyar tavaszköszöntés a Vértónál - galéria

A résztvevők egy több ezer éves hagyományt élesztettek újra, melyet szerintük méltánytalanul kevesen ismernek.

Tavaszt köszöntő szerre várták az érdeklődőket szombaton a Vértói dombhoz. A több ezer éves hun-magyar hagyományt újraélesztő rendezvényt a nemzeti emlékhely létrehozása óta minden évben megtartják, a résztvevők szerint mégis méltatlanul kevesen tudják, miről szól.
 

-A szer nem csak hagyományőrzésről, hanem az őskeresztény vallás újraélesztéséről is szól. Jézus vallása szeretet volt. Akik eljöttek, azok ebben hisznek

– fogalmazott Apró-Juhász János, a rendezvény védnöke.

Ősmagyar tavaszköszöntés a Vértónál - GALÉRIA. Fotó: Frank Yvette

Mint elmondta, az ősmagyarok minden évszakban szereket tartottak, ezt idézték fel a szombati rendezvénnyel is, ahol táltos dobcsapat tartott előadást, lehetett íjászkodni, lovagolni, sámándobot készíteni, majd a domb szakrális, hangfürdős megtisztítása után naplementekor tavaszköszöntő tűzszertartást rendeztek táltos vezetésével.

A program szervezői délelőtt nemzeti kerekasztalt is tartottak, ahol elfogadták a szegedi 12 pontot. Ebben többek között szerepel a Jézus hiteles tanítása szerinti szeretet-vallás visszaállítása, a Magyar Tudományos Akadémia helyes útra terelése, hogy az a magyar nemzet érdekeit szolgálja, földreform, illetve a magyar nemzeti ipar és kereskedelem helyreállítása.

.Azért jó ez a rendezvény, mert itt megismerhetünk egy másfajta értékrendet és az ősmagyar hagyományokat. És megtanuljuk más szemszögből látni az életet – mondta Bombicz Mónika. – Ezt az összejövetelt én úgy élem meg, hogy szeretetben, örömben együtt köszöntjük a tavaszt. Az erre járók pedig megismernek egy ősi magyar hagyományt. Ez pedig fontos, hiszen ha a gyökereinket megőrizzük, jobb jövőt építünk.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mozgás, öröm 60 felett is - számos program közül választhatnak a nyugdíjasok Szegeden

Mozgás, öröm 60 felett is - számos program közül választhatnak a nyugdíjasok Szegeden
Szenior örömtáncra és ingyenes számítógépes tanfolyamra is jelentkezhetnek a nyugdíjasok. Szegeden… Tovább olvasom