Délmagyar logó

2019. 06. 18. kedd - Arnold, Levente 19°C | 26°C Még több cikk.

Harmadik alkalommal választották meg az Országház borait

Ezek képviselhetik majd Magyarországot az Országház fontosabb eseményein.
Nyolc kategóriában, immár harmadszor választották meg az Országház borait: a pályázat legjobb tételei az Országház fontosabb eseményein képviselhetik majd Magyarországot.

A szőlő és a bor végigkísérte a magyarságot, a történelmi múlt mellett így lett a magyar szellemi világ, a magyar kultúra "mai napig élő és szerves része" - emlékeztetett Az Országház Bora pályázat pénteki budapesti eredményhirdetésén az Országgyűlés elnöke.
    
Kövér László hangsúlyozta, hogy a magyar bortermelés már a középkortól kezdve ugyanazon a pályán játszhatott az európai nagy bornemzetekkel: a franciákkal, a spanyolokkal és az olaszokkal.
    
Az Országgyűlés feladata, hogy azt a versenyelőnyt, melyet a magyar termelők az évszázadok alatt kivívtak maguknak a bortermeléssel és a borkereskedelemmel kapcsolatos jogszabályok megalkotásával és a világ változásaihoz való folyamatos hozzáigazításával továbbra is biztosítsa - mondta a házelnök.
    
Mint felidézte, három évvel ezelőtt azzal a szándékkal hirdették meg Az Országház Bora elnevezésű mustrát, hogy a hazai borokat az Országgyűlés hivatalos rendezvényeinek vendégei, és rajtuk keresztül a nagyvilág is megismerhesse.
    
Kállay Miklós, a Magyar Bor Akadémia tiszteletbeli elnöke elmondta, hogy az általa vezetett zsűri két nap alatt, vakkóstoláson bírálta el a 21 (köztük két határon túli) borvidék 113 pincészetétől beérkezett 203 tételt.
    
Az olaszrizlingek közül a neszmélyi Szöllősi Pincészet 2017-es borát választotta ki a zsűri, a furmint kategória legjobbja pedig a Grand Tokaj 2015-ös Kővágó Furmintja lett.
    
Az egyéb fehérek kategória első helyén az Istvándy Pincészet 2017-es Kékderű Badacsonyi Kéknyelűje végzett, a kékfrankosok között az Etyeki Kúria 2015-ös tételét sorolták az élre, míg a bikavérek legjobbjának a Sebestyén Pince 2016-os Szekszárdi Iván-völgyi Bikavérjét választották a bírálók.
    
Szekszárdról érkezett a kadarka kategória győztese, a Németh János Pincészet 2017-es bora, a cabernet franc-ok versenyében a Heumann Pincészet 2015-ös Trinitás Villányi Franc-ja végzett az első helyen, a legjobb tokaji aszú pedig a Grand Tokaj 2013-as 5 puttonyos Tokaji Aszúja lett.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Életműdíjjal térhet haza Velencéből Pedro Almodóvar spanyol filmrendező

Életműdíjjal térhet haza Velencéből Pedro Almodóvar spanyol filmrendező
A 69 éves spanyol rendező az 1980-as években kezdte pályafutását. Tovább olvasom