Délmagyar logó

2019. 02. 19. kedd - Zsuzsanna -3°C | 13°C Még több cikk.

Jakab Juli: egyszer csak mindegy lesz, mi történt addig, mert mindent elvág a történelem

A nemzetközi filmkritikusok szövetsége, a FIPRESCI zsűrijének díját nyerte a Velencei Filmfesztiválon az Oscar-díjas Nemes Jeles László második nagyjátékfilmje, a Napszállta. Jakab Juli főszereplővel sorsról és a történelem mindent elsöprő erejéről beszélgettünk.
– Gratulálunk, Nemes Jeles László új filmje, a Napszállta sikeresen vette az első „akadályt": a nemzetközi filmkritikusok szövetsége, a FIPRESCI zsűrijének díját nyerte a Velencei Filmfesztiválon. Számítottak erre?
– Köszönjük! Arra számítottunk inkább, hogy nagy hullámokat fog verni és nagyon megosztja majd a közönséget. Azt hiszem, ez nagyjából így is lett. Sok szélsőséges véleménnyel szembesülünk a közönségtalálkozókon, amelyeken nagy élmény részt venni.

– Nemes Jeles László első nagyjátékfilmje, az Oscar-díjat nyert Saul fia elképesztő sikere után volt félelem önökben a Napszállta fogadtatásával kapcsolatban? Tartottak tőle, hogy eleve nagyobbak lesznek az elvárások az egészségesnél?
– László unikális helyet foglal majd el a filmtörténetben annak köszönhetően, hogy már az első nagyjátékfilmjével különleges magasságokat ért el. Természetesen alapvető feltétele volt a Napszálltának a továbblépés, mégis azt gondoltam már az elején is, hogy minél hamarabb elkezd különbözni a Napszállta útja a Saul fia útjától, annál jobb, mert statisztikailag is teljesen valószerűtlen, hogy ugyanazt a pályát be tudná járni két film. Ráadásul, ha az Oscar-díj a teteje mindennek, akkor azt csak két Oscar-díjjal lehet tromfolni, ami viszont nem lehet cél egy film készítésekor. Amikor előkészítünk, tervezünk egy projektet, nagyon téves és mérgező azzal foglalkozni, hogy hogyan tudnánk díjakat nyerni.

Szinte karnyújtásnyira

– Alig több mint egy évszázada, az első világháború kitörését megelőző időszakban játszódik a film. Ez már egy távoli kor, de annyira mégsem, hogy ne lehessen a családi emlékezet része. Nem lehetetlen, hogy valaki a dédszüleitől vagy a nagyszüleitől még első kézből hallott történteket erről a időszakról. Önnek vannak hasonló „közeli" élményei?
– Sajnos nincsenek, de valóban nagyon érdekes, hogy a 20. század eleje, amikor az az elképesztően sok szép és tragikus dolog is történt, olyan, mintha karnyújtásnyira lenne tőlünk, szinte eléri az ember. A mindennap használt tárgyainknak ott voltak már az előfutárai a korban, léteztek automobilok vagy épp telefon. Nagyon izgalmas lesz ettől az egész, hiszen egy egyszerre idegen, mégis ismerős világról beszélünk. Célunk is volt, hogy ne papírmasé figurákat mutassunk szép ruhákban, hanem hús-vér embereket, valódi történetekkel. Ki merem mondani, hogy másodlagos volt maga a kor, amelyben játszódik a történet, hiszen utóbbi univerzálisabb annál, hogy csak 1913-hoz lehessen kötni.

 – Miben rejlik ez az univerzalitás? Biztos tényleg el lehet vonatkoztatni a konkrét történelmi eseményektől? Hiszen egy interjúban ön is azt mondta, hogy a film megnézése után vette észre, hogy van egy provokatív gesztus a végén. Ez pedig – úgy gondolom – mégiscsak fontos Írisz története szempontjából. Mire gondolt akkor?
– Nem árulok el nagy titkot vele, hogy az első világháború kitörésére gondoltam, amikor ezt mondtam. A néző két és fél órán keresztül kíséri Íriszt, vele együtt keresve a választ a kérdéseire, a végén pedig egyszer csak mindegy lesz, mi történt addig, mindent elvág a történelem. Az a kérdés pedig, amely egész végig a legfontosabbnak tűnt, hogy mi lehet egy bizonyos személy, a filmben például Írisz sorsa, már senkit sem fog érdekelni, hiszen mindent elsöpör a világháború. A lány privát élete, amely tele volt titkokkal és rejtélyekkel, ugyanúgy nem számít többé, mint több millió másik emberé, akik belesodródtak a háborúba.

Jelentéktelen porszemek

 – Tehát apró porszemek vagyunk mind a gépezetben, akiket – korszaktól függetlenül – egy pillanat alatt elsöpörhet a történelem szele?
 – Igen, ez a történet univerzális, konkrét kortól független üzenete. Az ember egy porszem. Lehet, hogy ezt az adott kor valami nagyobb horderejű dologgal bizonyítja majd, s az is lehet, hogy hétköznapibb módon jövünk rá, de általános igazság. Persze, ez nem jelenti azt, hogy nincs a Napszálltának olyan rétege is, amely masszívan kötődik a 20. századhoz. De mivel nekem a személyes történetet kellett megragadnom, az univerzális igazságra koncentráltam.

 – Hisz a sorsszerűségben?
– Abszolút hiszek benne, ugyanakkor nem gondolom, hogy be kell dobni a gyeplőt és rá kell bízni magunkat a hánykolódó tenger szeszélyeire. Nem képviselek túlzottan transzcendens irányt ebben a kérdésben, de abban biztos vagyok, hogy jó, ha a belső és a külső jelekre is tudunk figyelni, mert akkor sok minden elkerülhető vagy épp megtalálható.

– Az ön életútja kívülről szinte meseszerűnek tűnik. Középiskolásként például abba az osztályba járt, amelynek egyik órájára maga Steven Spielberg ült be, a Saul fia szerepére pedig – a sajtóban megjelent hírek szerint – teljesen váratlanul választották ki. Állítólag egy kanapén üldögélt, amikor felfigyeltek az önben rejlő lehetőségre.
– Igen, ha csak olvasnék magamról, akkor – különösen a filmes pályafutásomat tekintve – valóban sok olyan momentum feltűnne, amely véletlen szerencsének látszódhat. Persze ezek a lehetőségek inkább az események láncolatából alakultak ki, azon a kanapén sem véletlenül üldögéltem. Hosszú évek munkájának eredménye a Napszállta is. Olyan éveké, amelyek alatt történtek velem fantasztikus és nagyon rossz dolgok is. De az életben ezek kéz a kézben járnak, és előbb-utóbb kiegyenlítődnek.

Bízik a folytatásban

 – Azt olvastam egy korábbi interjúban, hogy nincsenek lányos álmai a vörös szőnyegről, és hogy kicsit talán zavarban is lenne, ha főszereplőként kéne megjelennie egy premieren. Most mégis így alakult. Hogyan tovább?
 – Nem tudom pontosan, de azt látom, hogy ezek élő folyamatok, és a nagy dolgok ritkán történnek véletlenül, az égből becsapódva. Nagyon szeretek szerepelni és filmdramaturgként dolgozni, de egyéb területeken is kipróbáltam már magam, úgyhogy bátran mondhatom, hogy a filmezést egészében szeretem, és mindenképpen ebben a szakmában szeretnék dolgozni. Eddig ráadásul nagyon jó lehetőségeket kaptam, színészként és dramaturgként is olyan filmekben működhettem közre, amelyekben nagyon jó élmény volt részt venni, és amelyekhez – úgy érzem – hozzá is tudtam tenni. Színészként és dramaturgként is szeretném folytatni, és úgy tűnik, meg is fér egymás mellet a kettő.

– Színpadon el tudja magát képzelni?
– Nagyszínpadon egyelőre nem. Az alternatív társulati munka viszont nagyon érdekelne, nagyon szívesen kipróbálnám benne magam.

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Judi Dench-t Kevin Spacey-ről kérdezték, meglepőt mondott a színész botrányáról

Judi Dench-t Kevin Spacey-ről kérdezték, meglepőt mondott a színész botrányáról
Az Oscar-díjas színésznő szerint hiba volt kivágni Kevin Spacey jeleneteit egy kész hollywoodi filmből, miután kiderült, hogy szexuális zaklatással vádolják. Tovább olvasom