2023.07.14. 21:30
Törvényességi felhívások sorát kapja a vásárhelyi közgyűlés
A közgyűlés a saját, 2021-es szabályát rúgta fel azzal, hogy Gyutay Katalint az ügyrendi mellett 2022 nyarán a pénzügyi bizottság elnökévé is választotta. Az új elnököt, Fejes Pétert, csak második nekifutásra sikerült szabályosan megválasztani. Archív fotó: Kovács Erika
Az elmúlt években rengeteg törvényességi felhívást kapott a hódmezővásárhelyi közgyűlés a kormányhivataltól. Tíz hónap jogsértés után például második nekifutásra sikerült csak szabályosan megválasztani a pénzügyi bizottság elnökét.
Gyöngyösi Ferenc, miután 2022 júniusában alpolgármester lett, lemondott a pénzügyi bizottság elnöki posztjáról, helyette Gyutay Katalint választotta meg a Márki-Zay Péter polgármestert támogató többség, aki így két bizottság elnöke is lett, az ügyrendié és a pénzügyié. Ezzel a közgyűlés a saját szabályát rúgta fel. 2021-ben ugyanis módosították a szervezeti és működési szabályzatot (szmsz), ami szerint egy képviselő több bizottság tagja is lehet, de elnöke csak egynek.
A kormányhivatal emiatt törvényességi felhívással élt a közgyűlés felé. Gyutay Katalin májusban lemondott a pénzügyi bizottság elnöki pozíciójáról, helyette Fejes Pétert választották meg. A kormányhivatal újabb törvényességi felhívást tett, mert Fejes Péter megválasztásakor nem volt meg a minősített többség.
Másik törvényességi felhívással is élt a kormányhivatal, amely szerint amíg Gyutay Katalin szabálytalanul két bizottság elnöki tisztét is ellátta, a pénzügyi bizottság minden olyan döntése, amelyet átruházott hatáskörében és saját szervezete kialakítása körében hozott, érvénytelen. A törvényességi felhívás szerint ezeket az előterjesztéseket újra kellene tárgyalni, például a költségvetést is.
Meglehetősen rosszindulatú keresettel állunk szemben, amelynek van igazságalapja, a mi szakértőink nem kellő körültekintéssel jártak el az elmúlt időszakban
– kommentálta Márki-Zay Péter, aki szerint, hogy Gyutay Katalin elnök volt, vagy nem, az érdemben nem befolyásolta a döntéseket, mert ezzel nem okoztak senkinek semmilyen kárt.
Benkő Zsolt, fideszes képviselő hozta a közgyűlésen nyilvánosságra, hogy 2022 szeptemberétől 2023 áprilisáig a pénzügyi bizottságnak 202 döntése volt. 58 olyan, amelyet kötelezően kellett meghoznia, illetve 22 döntést átruházott hatáskörben. Benkő Zsolt a 80 döntésről közérdekű adatigényléssel tájékoztatást kért.
A közgyűlési többség végül határozatba foglalta, hogy megtárgyalta a kormányhivatal javaslattételét, de „a törvényességi felhívásában foglaltak maradéktalan betartására tekintettel nem fogadja el, mert a javaslattétel elfogadása esetén a fenti számú törvényességi felhívásában foglaltakkal ellentétes intézkedés kerülne végrehajtásra.”