2023.11.16. 16:16
Berecz Jánost ősei és egykori tanárai öröksége vezérli a katedrán
Földművelésről, stresszről, könnyű szívről, feleltetésről, csillagokról és Pitvarosról is mesélt nekünk Berecz János Mikola Sándor-díjának apropóján. A Bethlen-gimnázium fizikatanára egykori pedagógusának ajánlotta az Eötvös Lóránd Fizikai Társulattól kapott elismerését.
Berecz János szerint az emberi boldogsághoz az is hozzátartozik, hogy értsük a körülöttünk lévő világot. Fotó: Tábori Szilvia
Mint égen a csillag, annyi szál fonódik össze Berecz János fizikatanár Mikola Sándor-díjában, ám kettő közülük minden másnál fényesebb. Előbb arról mesélt, miként hatott rá egykori bethlenes tanára, Bodrogi Sanyi bácsi embersége, miszerint könnyű szívvel könnyebb tanulni, hogy maga is a stresszmentes oktatási környezetben hisz. Majd őseit emlegetve úgy fogalmaz: „egy pitvarosi parasztgyerek vagyok, ezt büszkén vállalom.” Földműves szüleire lényegében természettudósként tekint; kerek és egyértelmű értékrendjük máig vezérli őt a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium kaderáján. Majdnem harminc éve.
Jószágot etetni, földet művelni
Pitvarosi származása mindig is identitása fontos része volt, ám – ahogy ő maga mondta – az idő múlásával mind gyakrabban emlegeti: szülei életmódja, a falusi lét olyasféle stabil értékrendet közvetített, amely a mai változó világban segít megállni a helyét. Segít látni például a fontos és kevésbé lényeges dolgok közötti különbséget.
Olyasmin ne bosszankodjunk a kelleténél többet, amin úgysem tudunk változtatni, ugyanakkor felelősségünk van, mint a földműveseknek az, hogy meg kell művelni a földet, fel kell kelni megetetni a jószágot. Ez a kötelességtudat a tanári szakmát ugyanúgy áthatja. A szüleimhez hasonló, egyszerűnek mondott emberekben kerek volt a világ, egyértelmű értékrenddel, büszke lehetek rá, hogy ők voltak az őseim
– fogalmazott.
Ösztönző iskolai felelet
A falusi általános iskolából főként azt az élményt őrzi, hogy „jó szellemben beszélgettünk a világ dolgairól, elfogadva mások véleményét. Mindez a rendszerváltás előtti ébredő társadalmi környezetben igen meghatározó volt. Konkrét tények helyett inkább a hangulatot tudom felidézni, de végül is a kultúraközvetítés a tanítás egyik fő célja.” Számára példaértékű tanáraihoz hasonlóan máig azt vallja: az iskolai órákon a pedagógus a tényanyag átadásán kívül sokféle viselkedési normát, értékrendet is közvetít. Szó szerint az életre nevel.
Manapság sokan nem feleltetnek órán, holott amikor a diák felkészül egy az érdeklődésétől távol álló feladatra, az szerencsésebb esetben szerintem jellemformáló. Kitartásra, magabiztosságra ösztönöz, ami legalább annyira fontos, mint megtanulni csoportban dolgozni
– hangsúlyozta Berecz János.
A fizika nagy kaland
Öröm látni, amikor a diákok jelen vannak a szó nemes értelmében az iskolai kalandon. Németh László gondolata jut eszembe, hogy tanár és diák üljön be együtt az óra üvegharangja alá, kiszakadva a környezetből, abban a pillanatban csak az ismeret izgalmának, a szellemi tudományoknak élve. Öröm, amikor együtt utazunk
– mondta.
Évente mindössze két pedagógus veheti át a kísérletező fizikaoktatásban kiemelkedő teljesítményért a Mikola Sándor díjat.
Amikor az ember elismerést kap, elgondolkodik, vajon tényleg megérdemelte-e, hiszen nem feltétlenül vannak objektív kritériumok, de annál több a szubjektív elem. Ez így nem igazán megnyugtató, főként, hogy szinte sokkoló véginézni a korábbi díjazottak listáját
– mondta. Berecz János egykori tanára, Bodrogi Sanyi bácsi emlékére ajánlja a díját, akire oktató-nevelő munkájában máig vezércsillagként tekint.