2024.01.17. 16:34
A felsőház elérése lesz a Szentesi Kinizsi célja tavasszal
Sorozatunkban összegezzük, milyen félévet zártak a labdarúgó vármegyei I. osztály csapatai, és hogyan készülnek a tavaszi folytatásra. A negyedik részben a Szentesi Kinizsinél érdeklődtünk.
A szentesieknek nem sikerült jól az őszi szezon vége, tavasszal javíthatnak.
Fotó: Török János
Az utolsó hat meccsén nyeretlen maradt, és csupán egy pontot szerzett a Szentesi Kinizsi a labdarúgó vármegyei I. osztályban. Ez a periódus komoly árnyékot vet a Kurca-parti csapat őszi teljesítményére, hiszen így 15 megszerzett ponttal a tabella kilencedik helyéről várhatja majd a folytatást.
– A szezon kétharmadáig nem voltak különösebb problémáink, a realitásoknak megfelelően szerepeltünk. Az őszünk egészét nézve több volt bennünk, jobb eredményt vártunk magunktól, az utolsó négy-öt mérkőzés azonban nagyon elcsúszott. Mentális problémákkal is küzdöttünk, nem bírtuk el az egyéni hibákat. Számunkra nagyon jókor jött a szünet, szeretnénk előrébb lépni tavasszal a jelenlegi pozíciónkból – mondta Sallai Róbert, a Szentesi Kinizsi edzője.
Mivel a szezon február 10-én folytatódik, így a kerettagok már javában végzik a téli felkészülési munkát. Az első foglalkozást január harmadikán tartották meg a szentesi játékosoknak, és heti négy edzéssel készül a csapat a tavaszi szezonra. A tervek szerint a Mórahalom elleni rajtig öt tesztmeccset is játszik a gárda, amely a Balástya mellett négy, vármegyén kívüli ellenféllel szemben gyakorol. A Békés vármegyei I. osztályú Nagyszénás, a Bács-Kiskun vármegyei I. osztályban szereplő kecskeméti Hírös-Ép, valamint két Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei gárda, a Cserkeszőlő és a Kunszentmárton szerepel az ellenfelek között.
Ami a keretbeli változásokat illeti, jelenleg nincs távozója a csapatnak, ugyanakkor várhatóan lesz olyan, aki befejezi a nagypályás futballt. Egy kapust szeretnének igazolni a szentesiek a tél folyamán, míg két labdarúgó egyaránt hosszú sérülésből tér vissza, Mészáros Máté, valamint Farkas Miklós egyaránt újból a csapat rendelkezésére áll.
A Szentesre három kulcsmeccs vár majd a tavaszi szezon első három fordulójában, hiszen a Mórahalom elleni nyitányt követően két olyan csapattal, a Bordánnyal és az FK Szegeddel találkozik, amely közvetlenül előtte, illetve mögötte áll a bajnoki tabellán.
– A hatodik hely reális célként kitűzhető számunkra. A Mórahalom sincs extra messze, de hét forduló alatt nem reális, hogy őket megelőzzük. Az első tíz forduló során ott is voltunk a felsőházban, most is az a célunk, hogy a tavasszal úgy teljesítsünk, hogy visszakerüljünk az első hat csapat közé – zárta Sallai Róbert.