Délmagyar logó

2019. 06. 20. csütörtök - Rafael 19°C | 28°C Még több cikk.

Megyeszerte megemlékeztek Trianonról - Fotók

Makón, Hódmezővásárhelyen és Csongrádon is megemlékeztek a trianoni békediktátumról. Csongrádra határon túli magyar diákok is érkeztek, akik fát ültettek a Tisza-parti városban.
Szimbolikus helyszínen, a főtéri első világháborús emlékmű előtt tartottak rendhagyó megemlékezést tegnap reggel a 99 évvel ezelőtti trianoni békediktátumról Makón. A szobor lábánál többtucatnyi diák adta elő énekelve, táncolva élő zenei kísérettel Szarka Tamás Kézfogás című dalát, felhívva a figyelmet a nemzeti összetartozás fontosságára.
 
Fotó: Szabó Imre
Fotó: Szabó Imre

A villámcsődületen kívül beszédek is elhangzottak. A város polgármestere, Farkas Éva Erzsébet, aki muzsikált is a megemlékezésen, többek között arról beszélt, hogy Trianon tragédiáját Magyarország már csak azért sem tudta kiheverni, mert sokáig beszélni sem lehetett róla. A szónok, Zombori István történész ehhez hozzátette: a második világháború után, egészen az 1990-es rendszerváltásig az iskolákban sem tanítottak róla, pedig a fiataloknak is tudni kell arról, hogy a békediktátummal hazánk elvesztette területének kétharmadát, és több millió lakója került egy tollvonással más állam felségterületére. Ráadásul a rendszerváltás utáni kormányok némelyike sem törődött a határon túlra került magyarokkal – a 2004-es egyenesen azt akarta kimondani, hogy nem vállal velük közösséget. Hozzátette: a békediktátum hatályba lépése óta eltelt idő alatt a tőlünk hatalmas területeket elvett országok politikája sem enyhült, sok helyütt még mindig diszkriminációt kell elszenvedniük az ott élő magyaroknak.

Este a Fidesz helyi szervezete is tartott megemlékezést a Csanád vezér téri országzászlónál. Itt Czirbus Gábor alpolgármester, a párt helyi elnöke mondott köszöntőt, majd Marjanucz László történész tartott emlékbeszédet.


Csongrádon két ünnepség is volt


Csongrádon az összetartozás napjának délelőttjén a Sághy Mihály Szakképző Iskolában, délután a városi országzászló emlékműnél emlékeztek meg. A középiskolában a város testvértelepüléseiről, a kárpátaljai Beregszászról és a vajdasági Óbecséről érkező diákokat fogadtak. A határon túli magyar gyerekek magukkal hoztak egy keveset a szülőföldjükből, amit a közös hazát és az összetartozást szimbolizálva, összekevertek a csongrádi földdel, és abba a helyi diákokkal közösen elültettek egy fát a Sághy kertjében.
 
Csongrádon két ünnepség is volt.Fotó: Majzik Attila - GALÉRIA

A városi megemlékezésen Bedő Tamás polgármester kiemelte, a trianoni békediktátum igazságtalansága már ezerszer elhangzott, mégsem lehet megszokni soha. – A trianoni döntés szétszakította a nemzetet, de az összetartozás napja lehetőség, hogy a magyarság újra egybeforrjon. Évtizedekig nem beszélhettünk erről, generációk nőttek fel úgy, hogy nem tudták, hogy határainkon túl magyar nemzettársaink élnek, akik magyarul beszélnek – mondta a polgármester.

Vásárhelyen konferenciát tartottak


Az összetartozás és a nemzeti emlékezet napján, tegnap a Szent István téri országzászlónál tartotta trianoni megemlékezését a vásárhelyi önkormányzat. Márki-Zay Péter polgármester ünnepi beszédében elmondta: Mohács nélkül nem lett volna Trianon. Szerinte szeretetteljes, a szórványmagyarságot is befogadó országot kell építeni. – A fájdalomból, a gyászból merítsünk erőt, és a jövőre gondolva változtassunk sorsunkon. És a
félárbócon lévő országzászlót emeljük fel újra – mondta a városvezető.
 
Fotó: Imre Péter
Fotó: Imre Péter

Emellett Vásárhelyen az Emlékpontban konferenciát rendeztek Trianon és a történelmi emlékezet címmel.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Száguldoznak az autósok, amióta jó az út Mártélyon

Száguldoznak az autósok, amióta jó az út Mártélyon
Amióta felújították a Fő utcát Mártélyon, az autósok egy része figyelmen kívül hagyja a… Tovább olvasom