Délmagyar logó

2019. 02. 18. hétfő - Bernadett -1°C | 12°C Még több cikk.

Éva néni, a csanádpalotai drogfutár

Őrizetbe vettek a rendőrök a hétvégén egy 69 éves csanádpalotai asszonyt, akit azzal gyanúsítanak, hogy társaival 200 millió forintnyi drogot csempészett az országba.
Első ránézésre szokványos közlemény jelent meg a rendőrség honlapján hétfőn, kora reggel. Azt írták benne, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda bűnszervezetben elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt nyomoz egy 46 éves szentendrei férfi ellen. Az igazán érdekes rész azonban ezután következik. A közleményből kiderül, hogy a férfinek voltak bűntársai is, köztük F. M. Éva, egy 69 éves csanádpalotai származású asszony. Ő volt a drogfutár, azaz ő hozta a drogot egy bérelt autóval Hollandiából Magyarországra. Segített nekik egy budapesti autószerelő is, aki a drogot rejtette el a bérautóban. A leszállított kábítószert Budapesten, egy III. kerületi ingatlanban tárolták, amire egy 28 éves budapesti férfi felügyelt.

Kiderült az is, hogy a rendőrök múlt szombaton este, a szállítmány megérkezése után csaptak le a bandára. Az óbudai társasház mélygarázsában éppen a kábítószer kiszerelése közben érték tetten őket. Az autó mellett két zacskóban – összesen 4 kilogramm – ecstasy tablettát, külön csomagolva pedig több mint egy kiló kokaint találtak. De előkerült még a kocsiból 13 zacskóban több tízezer darab – összesen 16,1 kilónyi – ecstasy tabletta is. És ezzel még nem volt vége. A raktárként használt lakásban találtak még 4 és fél kilogramm kokaint, valamint majdnem 95 millió forint készpénzt. A garázsban, illetve a lakásban lefoglalt kábítószer meghaladhatja a különösen jelentős mennyiség alsó határát, feketepiaci értéke körülbelül 200 millió forint – írta a rendőrség.
A bandában összesen öten voltak benne, egy férfin kívül mindenkit őrizetbe vettek, és kérték letartóztatásukat.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

200 milliós drogfogás Budapesten - 69 éves csanádpalotai nő szállított Hollandiából

200 milliós drogfogás Budapesten - 69 éves csanádpalotai nő szállított Hollandiából
A rendőrök összehangolt akció keretében számolták fel a kábítószer-kereskedő bűnszervezetet. Tovább olvasom