Délmagyar logó

2019. 07. 23. kedd - Lenke 19°C | 30°C Még több cikk.

Táblákkal hívják fel az autósok figyelmét a balesetveszélyes útszakaszokra

Eredményesnek tartja figyelemfelhívó táblák kihelyezését veszélyes útszakaszokra a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság, ezért folytatják az akciót - közölte a közlekedésrendészeti osztály vezetője.
László Péter alezredes elmondta: a speciális, színes táblák kihelyezése után az érintett útszakaszokon 50-80 százalékkal csökkent a személyi sérüléssel járó közlekedési balesetek száma, és azóta ezeken a szakaszokon nem halt meg senki.
Fotó: MTI
Fotó: MTI
Hozzátette: a korábbi balesetek döntő többsége a járművezetők tudatos szabályszegése vagy figyelmetlensége miatt következett be. Az első figyelemfelhívó táblát 2016. december 14-én állították fel Nagysimonyi és Tokorcs között, ahol korábban több súlyos, köztük két halálos kimenetelű közlekedési baleset is történt. Mivel a tapasztalatok kedvezőek voltak, 2017-ben több hasonló táblát helyeztek ki a megyei rendőr-főkapitányság balesetmegelőzési bizottságának javaslatai alapján a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatóságának munkatársai például a Tömörd és Vasasszonyfa közötti, a Szombathely és Ják közötti, valamint a Csepreg és Horvátzsidány közötti útszakaszokra, s még további három helyszínre - közölte László Péter, hozzátéve: legutóbb tavaly december közepén a 84-es főúton, Gérce és Rábapaty térségében helyeztek ki táblát, a következő időszakban pedig még három helyszínre terveznek ilyet.

Az osztályvezető megjegyezte: a figyelemfelhívó táblák áthelyezhetők, mindig oda viszik, ahol a baleseti adatok szerint a legveszélyesebbnek ítélik az adott útszakaszt. Vas megyében évente több mint ötszáz, személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történik, ezek közül tavaly 21 volt halálos kimenetelű.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szili Katalin: a kormány gazdasági és családtámogatásokkal segíti a felvidéki magyarságot

A magyar kormány egyebek mellett gazdasági és családtámogatásokkal segíti a felvidéki magyarság boldogulását. Tovább olvasom