Hallgassa élőben!
Fotó: bama.hu

Halálos közlekedési baleset áldozata lett a mohácsi rendőrkapitány, akit egy éve neveztek ki

Úgy tudni, dr. Páter Attila éppen munkába tartott.

Súlyos közlekedési baleset történt pénteken reggel a Nyugati elkerülő úton Pécsett, amikor két személyautó karambolozott az 57-es főút 43-as kilométerénél.

A baleset során az egyik autó sofőrje olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, továbbá egy személy megsérült.

A Mohácsi Újság.hu információra hivatkozva a bama.hu azt írja, az áldozat dr. Páter Attila, Mohács rendőrkapitánya. Úgy tudják, az alezredes éppen munkahelye felé tartott szolgálati autójával, amikor a baleset történt.

Szomorú aktualitás, hogy Páter Attilát napra pontosan egy esztendővel ezelőtt nevezték ki Mohács rendőrkapitányává

– áll a Mohácsi Újság.hu cikkében.

A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja, a rendőrök a balesettel érintett útszakaszon teljes útlezárás mellett helyszíneltek, amelyet 9 óra 57 perckor feloldottak, a forgalom ismét zavartalanul halad.

Mint a rendőrség honlapján később közzétette, életének 47. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt dr. Páter Attila rendőr alezredes, a Mohácsi Rendőrkapitányság megbízott vezetője. Az alezredes 2020. január 16-ától látta el Mohácson a kapitányságvezetői feladatokat, előtte 16 éven át vezette a Pécsi Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályát.

Fotó: police.hu

Páter Attila 27 éven át szolgálta hazáját a magyar rendőrségnél.

A testület teljes állománya osztozik a család fájdalmában, zárul a közlemény.

 

Hozzászólások

hirdetés
Jótanácsokkal segítik a versenyzőket A Dal 2021 házigazdái
Orbán Viktor: most zárnunk kell ahhoz, hogy húsvét környékén nyithassunk
A miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában adott interjút péntek reggel.
Csősz Bogi spórolósnak tartja magát – de nem pontosan úgy, ahogy mi gondolnánk
A luxusfeleség őszintén vallott arról, szerinte mit gondolnak róla az emberek.
Maszkot és fertőtlenítőt kapnak a makóiak, Székkutason az időseket oltották
Aki SMS-t kap, vegye fel a maszkját, menjen el az oltópontra és adassa be a védő­oltást – ezt kéri mindenkitől Müller Cecília.
12 milliárd forintból épül új Nemzeti Biztonsági Laboratórium hazánkban
A csúcstechnológiával felszerelt laboratórium nemzetközi szinten is kulcsszereplő lesz a veszélyes kórokozók tanulmányozásában.
Szijjártó Péter Lettországban tárgyal
A külügyminiszter a Baltikumba utazott péntek hajnalban.
Hetvenegy kiló hulladékot találtak egy indiai tehén gyomrában
Az indiai városok utcáin mintegy ötmillió gazdátlan tehén kóborol, többségüknek nincs egyéb tápláléka, mint a földön szanaszét heverő hulladék.