Hallgassa élőben!
Fotó: Instagram

Intim titkot árult el az Exatlon szexi sztárja

Az Exatlon egykori versenyzője a föld felett lebeg a boldogságtól, megvalósította az egyik legnagyobb vágyát.

Kocsis Alexandra jól megérdemelt pihenését tölti, s néhány napra a testvérével együtt elutazott Dubaiba. Az egykori szépségkirálynő gyönyörű fotókon mutatta meg, milyen felejthetetlen élményekben volt része eddig, most pedig elárulta, végre valóra vált az egyik leghőbb vágya – szúrta ki a Bors.

Bakancslistás tétel

A szexi szépség imádja az állatokat, most pedig húsz éve dédelgetett álma teljesült. Kicsi kora óta álmodozik arról, hogy talán egy nap delfinekkel úszhat.

Az idejét se tudom már megmondani, mióta vágytam arra, hogy ezekkel a csoda élőlényekkel találkozzak.Talán több, mint 20 éve is van, ha visszaemlékszem Flipperre – írta Instagram-oldalán Alexandra, akit könnyekig meghatott a találkozás.

Nehéz lenne szavakba önteni az érzést, mikor megláttam, ahogy úsznak felénk. Na jó, nem is gondolok újra bele, mert elsírom magam.

Hozzászólások

Hirdetés
„A fiatalokat csak a mai kor eszközeivel lehet befogadóvá tenni”
Lemondott az amerikai különmegbízott a haitiak kiutasítása miatt
Éles hangvételű felmondólevelében bírálta a washingtoni vezetést, amiért haiti migránsok százait toloncoltatta vissza.
Döbbenetes drágulás: Romániában Orbán Viktor rezsicsökkentését irigylik
Romániában a négyszeresére, sőt egyes szolgáltatok a hétszeresére emelik a lakossági gáz árát. Ennek hátterében főképp az energiapiac liberalizálása áll.
Kálmán Olga nekiment Karácsony Gergelynek a fővárosi dugók miatt
Az egykori tévés szerint nincs rendjén, hogy minden reggel dugóban kell araszolni a fővárosban.
Magyarország továbbra is elkötelezett az antiszemitizmus elleni harc mellett
A lehető leghatározottabban fel kell lépni a modernkori antiszemitizmus ellen, amely az illegális migrációs folyamatok nyomán megjelent Európa egyes részein.
Kisebb bikinit keresve sem találhatott volna Kim Basinger lánya
Mindenhol kilógnak a felsőből a mellei.
Kelemen Hunor: a globális Nyugat értékválságban van
Ebből kiutat az alapértékek tisztázása, a világos jövőkép, erős talapzat, „gyerekvállaláshoz, -neveléshez szükséges szövetet visszaépítő” családpolitika és a bátor politikusok jelenthetnek – mondta az RMDSZ elnöke.