Délmagyar logó

2019. 07. 23. kedd - Lenke 19°C | 30°C Még több cikk.

Az önkormányzat és a szülők végzik a csanyteleki iskola felújítását

Forgó Henrik, Csanytelek polgármestere elmondta: a KLIK ˝szőröstül-bőröstül˝, vagyis teljes fenntartásra átvette a helyi általános iskolát.
Csanytelek - Forgó Henrik, Csanytelek polgármestere elmondta: a KLIK (Klebelsberg Intézményfenntartó Központ) bár ˝szőröstül-bőröstül˝, vagyis teljes fenntartásra átvette a helyi általános iskolát, a különböző felújításokat, munkákat mégis a helyi önkormányzat finanszírozza, illetve a szülők, tanárok és egy civilszervezet, a Csanyteleki Diák-Senior Sportegyesület is besegít.

– A KLIK által fenntartott csanyteleki Szent László Általános Iskolában önkormányzati költségvetésből finanszírozottan, önkormányzat által biztosított szakemberrel végezzük az illemhelyek, öltözők tisztasági festését, amely így elkészül a tanévkezdésre – mondta a falu első embere.

Forgó Henrik azzal folytatta: szintén az általános iskolában az alsós játszóudvarba telepítendő – a Szülői Munkaközösség és a Diáksport Egyesület által finanszírozott – kültéri játék ütéscsillapításához szükséges földmunkát az önkormányzati kotrógép csinálja. A szülők, illetve a tanári kar pedig több osztályterem, közösségi tér festését végzi el a tanév kezdetéig. A polgármester még közölte: a KLIK helyi tankerületi igazgatójával, Molnárné Tóth Györgyivel jó munkakapcsolatot ápolnak, szerinte a rendszer nem működik jól, és racionalizálásra, ésszerűsítésre szorulna.

A KLIK illetékesét utolértük telefonon, és először azt közölte: benne dolgozva, belülről ismerve, kijelentheti, jól működik a rendszer, majd azzal folytatta: – A fenntartási és a működtetési kötelezettségét is maximálisan teljesítette és teljesíti a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, biztosítva a financiális és szakmai szükségleteket. Viszont ne felejtsük el, az iskolának van tulajdonosa, az önkormányzat, és nagyon örülünk annak, ha akképppen is viselkedik. Mint a csanyteleki önkormányzat, mely a szülők, a tanárok segítségével több fontos munkát elvégeztetett – mondta el érdeklődésünkre Molnárné Tóth Györgyi.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Diáklaboratóriumot avattak Csongrádon

A Batsányi már 12 környékbeli általános iskolával kötött megállapodást, azok diákjai is használják majd a laboratóriumot, hetente kétszer. Tovább olvasom