Délmagyar logó

2019. 05. 25. szombat - Orbán Még több cikk.

Úgy járt a honvédszoborhoz, mint elesett fiához

DélmagyArchív 1915: Száz éves a szegedi fahonvéd. Négy évig beszélgetett vele az újságíró.
A fahonvéd szobra a Széchenyi téren. A Móra Ferenc Múzeum fotógyűjteményéből.
A fahonvéd szobra a Széchenyi téren. A Móra Ferenc Múzeum fotógyűjteményéből.

Száz évvel ezelőtt a Széchenyi téren elsétálva bizonnyal Ön is ott mustrálta volna a fahonvédot a városházi hivatal előtt. Szentgyörgyi István fából készült honvédszobra 1915 szeptembere és 1919 júniusa között állt a téren, és az volt a hivatása, hogy adományokat gyűjtsön a háború céljaira. Ma a Fekete házban látható.

A fahonvéd  a Przemyslt védő szegedi 5. honvéd gyalogezrednek állított emléket. Az adományozók megvásárolt pikkelyszegeket verhettek a szoborba, amely 20 ezer szög beverése után vashonvéddé vált volna. A 20 ezerből nem teljesült mind, de a katona sapkája, zubbonyának alja és bal oldala így is tele lett. Ahogy azonban telt az idő, egyre kevesebben adakoztak a honvédnak.
 
Az ötletet dr. Turcsányi Imréné dobta be a szegedi jótékonysági egyesületek 1915. március 31-iki megbeszélésén. Dr. Lugosi Döme ügyvéd az ülés után mindjárt fel is kérte Szentgyörgyi István budapesti szobrászt, aki akkoriban Szegeden tartózkodott mint az 5. honvéd gyalogezred zászlósa.
 
Szeptember 8-án a szegedi notabilitások jelenlétében, honvédzenekar kíséretében leplezték le a fahonvéd szobrát. A szobor történetéről bővebben Zombori István: A fakatona és a doberdői fa a szegedi múzeum gyűjteményében című tanulmányában olvashatunk.
 
Szeptember 17-én egy tudósítás a Délmagyarországban arról számolt be, hogy a népek alig vernek szöget a fahonvédba.
Megszületik a fahonvéd ötlete. Délmagyarország 1915. március 31.
Megszületik a fahonvéd ötlete. Délmagyarország 1915. március 31.

Megkezdődött a honvéd sapkájába a szögbeverés és azóta várja a nemes egyszerűséggel álldogáló, eres kezű, puskájára támaszkodó fahonvéd, hogy vashonvéd legyen belőle. Az átalakulás folyamata nagyon hosszadalmasnak látszik. Az embert önkéntelenül is elviszi útja minden nap a fahonvéd előtt és ilyen nemes akciótól ki sajnálná az érdeklődés egy-két percét. Az első nap ünnepélyességére méltóztatik emlékezni? Talán arra is, hogy az adakozásnak és a szögbeverésnek ezen a napon is különb méretűnek kellett volna lenni, mint amilyen volt. Hogy ennek mi az oka, keresse az, akinek kötelessége. A szögbeverés még napokon át tartott, az adakozásra kész honfiakat vöröskeresztes hölgyek fogadták a fahonvédnál. Ma már csak egy intelligens képű, hús és vérből való, igazi ötös honvéd búslakodott mellette és unalmában — nagyon okosan — olvasgatott.

1915 októberében pazar publicisztikai ötlete támadt a Délmagyarországnak. „Beszélgessünk" címmel indított cikksorozatot, amelyben a Széchenyi téri fahonvéddal diskurálva vette sorra a kor témáit. A beszélgetés a fahonvéddal azontúl hetente jelentkezett az újságban. Mindjárt az első cikkből megtudható volt, milyennek látták a szegediek a fahonvédos gyűjtés ötletét. Az utolsót pedig 1919. március 9-én írták a korabeli kollégák, de a fahonvéd egy szóval sem említette, hogy két héten belül proletárdiktatúra lesz.
 
Az első beszélgetés a fahonvéddal. Délmagyarország 1915. október 17.
Az első beszélgetés a fahonvéddal. Délmagyarország 1915. október 17.

A pikkelyszegekkel borított szobor. Fotó: Jeges_ indafoto.hu
A pikkelyszegekkel borított szobor. Fotó: Jeges_ indafoto.hu

A sorozat talán azért maradt abba, mert a fahonvédet annyira megviselte az idő, hogy 1919 késő telén megrepedt. A Délmagyarország is azt javasolta, hogy jobb lenne már a múzeumba vinni, hiszen az adományszögekből nem lett teljes a páncélja és állapota egyre romlott. 
 
1919. május 25-én hirdetmény jelent meg, miszerint eladó a honvéd szárnyéka, a derék honvéd pedig a szegedi múzeumba került.
 
Apró Ferenc helytörténész figyelt fel arra, hogy a fakatona Tömörkény István egy tárcájában is felbukkant (A fiú, 1915). A korabeli múzeumigazgató Tömörkény feljegyezte, hogy egy idős falusi asszony azért járt be a múzeumba, mert a fakatona elesett fiára emlékeztette. Kisírta magát a szobor előtt, és távozóban így szólt: „A gyüvő hétön mögint begyüvök a fiamhoz." (A szobort télire bevitték a múzeumba, csak a szárnyék maradt a téren).

A fakatona ma a Fekete házban látható. Zombori István írja, hogy a szobor 1945 után hosszú ideig a múzeum egy eldugott csigalépcsője alatt volt félreállítva, amíg 1985-ben, a megnyíló Fekete ház első világháborús kiállításán nem kapott méltó helyet. A kiváló történész jegyezte le azt a sztorit is, ami valószínűleg minden alap nélkül terjedt a múzeum dolgozói között, miszerint az 1970-es években egy őrszolgálatot teljesítő nyugalmazott rendőr egy éjszaka betörőnek nézte a 208 centiméter magas szobrot, és leadott rá egy pisztolylövést. Golyónyom azonban nem látszik a fahonvédon.
 
Az első világháborúban tizennyolcezer szegedi katonát vittek frontszolgálatra és egyharmaduk halt hősi halált.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Negyven koronáért gyilkolta a fölösleges férjeket

DélmagyArchív 1911: A kisteleki arzénos asszonyok története. A cikkben szereplő gyógymódok… Tovább olvasom