Délmagyar logó

2019. 04. 23. kedd - Béla Még több cikk.

Női szabók, asztalosok lehettek az óriáskamionban a vásárhelyiek

Női szabók, asztalosok lehettek az óriáskamionban a vásárhelyiek
Március eleje óta egészen május végéig járja az országot a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében a Szakmavilág roadshow. A program 6-7. osztályos tanulókkal ismerteti meg a szakmákat, a virtuális tér segítségével, így segíti a pályaválasztást.
Csongrád megyében Makón, Vásárhelyen járt eddig a hatalmas kamion, csütörtökön Szentes következik, a megyeháza előtti tér. Majd jön Bács-Kiskun megye, Kecskemét, a szakmák éjszakáján.

A szakemberek mindig reggel 8 órától délután 4-ig fogadják az iskolásokat. Szerdán 200 vásárhelyi diák ismerkedhetett meg szakmákkal, például az építő- és a vendéglátóiparból. A kamionban kialakított 4 boxban egyszerre 2–2 gyerek tartózkodhatott 8–8 percig, és végezhetett virtuálisan például asztalos munkát, vagy a kreatív szakmák közül megtapasztalhatta, milyen női szabónak lenni.

Munkafolyamatokat próbálhattak ki – tudtuk meg Martonosi Jánostól, a megyei kereskedelmi és iparkamara kommunikációs vezetőjétől. Hozzátette: az esemény nem nyilvános, ők hívják meg a résztvevő iskolákat, osztályokat, mert csakis így lehet kezelhető keretek között tartani a rendezvényt.
 A virtuális térben ismerkedhettek a szakmákkal a vásárhelyi általános iskolások. Fotó: Martonosi János
A virtuális térben ismerkedhettek a szakmákkal a vásárhelyi általános iskolások. Fotó: Martonosi János
 A zászlókon olvasható az egyre aktuálisabb kérdés: És te mi leszel? A válaszadásban, a választásban segíthet a roadshow, amely először tavaly ősszel indult országjárásra, akkor megyénkben Szegeden fordult meg. Tegnap Vásárhelyen izgatottan vártak sorukra a diákok, akik nem csak élményekkel, tapasztalatokkal gazdagodtak: mindegyikük kapott ajándékot, amit szerencsekerékkel sorsoltak ki maguknak. Hivatást ezek után valószínűleg nem így, a szerencsére bízva választanak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Soós Csilla távol akar maradni a helyi politikától

Tovább olvasom