Délmagyar logó

2019. 07. 17. szerda - Endre, Elek 16°C | 25°C Még több cikk.

Iszapvulkán, romba dőlt házak: Szegedtől Győrig érezték az 1911-es kecskeméti földrengést

"Vér az omladékra nem fröccsent" - írta a Vasárnapi Újság - viszont az ingatlanállomány legalább negyede sérült a városban. A Délmagyarország szerint voltak halálos áldozatok: tanya dőlt két kisgyermekre.
1911. július 8-án, éjjel 2 órakor rövid ideig tartó, nagy erejű földrengés volt Kecskemét északkeleti határában, melyet több kisebb utórengés követett. A földrengés Győrtől Szegedig érezhető volt, de észlelték a bécsi, temesvári, zágrábi és ógyallai mérőállomáson is. A 20-25 másodperces rengés epicentruma Kecskemét észak-nyugati részén volt. A természeti katasztrófában személyi sérülés nem történt, de sok lakó- és középület – az ingatlanállomány mintegy negyede – megsérült, több ház összeomlott. A Délmagyarország 1911. július 9-ei lapszámában, a harmadik oldalon azonban azt olvastuk: igenis voltak a rengésnek halálos áldozatai.

"Baranyai Ferenc tanyai háza összedőlt, öt és három éves gyermekét a romok alá temette."


Azt írja a lap, földrengés volt Nagykőrösön is két halálos áldozattal, egy sérült gyermekkel, valamint rengett a föld Hódmezővásárhelyen, Szentesen és Szabadkán is. A július 8-ai lapszámban is hírt adtak az akkori újságírók-szerkesztők a földrengésről, de még csak Szeged viszonylatában.
 

"Éjjel két óra után váratlanul hangos morajlás hallatszott és erős lökés rázkódtatta meg a házakat. A bútorok meginogtak, a fali órák megálltak, a konyhákban az edények csörömpölve verődtek össze."

A zágrábi mérőállomás szeizmográfja így jelezte a kecskeméti földrengést. Kép forrása: foldrenges.hu
A zágrábi mérőállomás szeizmográfja így jelezte a kecskeméti földrengést. Kép forrása: foldrenges.hu

"Kecskemét városában házak ezreit ölte meg, hasította meg halálos sebbel a földindulás katasztrófája, de a hatvanötezer lélekből, a kit ez összeroppantott falak között és szétzúzott tetők alatt ért a veszedelem, úgyszólván egynek se görbült meg haja szála. Vér az omladékra nem fröccsent. […] Egy ma szinte példátlan fejlődés gyönyörű lendületében érte a katasztrófa ökölcsapása Kecskemétet"

- így írt a katasztrófáról a Vasárnapi Újság 1911. július 16-ai száma, amely fotókat is közöl a pusztításról: itt elérik online a lapszámot.
A földrengés pusztítása képekben. Fotók forrása: Vasárnapi Újság
A földrengés pusztítása képekben. Fotók forrása: Vasárnapi Újság
 
 

"Emberek és állatok riadtan, ösztönszerűen futottak a szabadba. Az alvó város néhány pillanat alatt az ég alatt termett hajadonfővel, mezítláb, pőrén, ahogy az ágyból kiugrott".

- így emlékezett meg a rengésről a Kecskeméti Nagy Képes Naptár. Az 1911-es kecskeméti földmozgás a Magyarországon tapasztalt rengések közül a három legnagyobb között szerepel - írta a százéves évfordulón a 24.hu: az 1763-as komáromi (63-an haltak meg) és az 1956-os dunaharaszti esemény mellett.
 

Kecskeméten állítólag a rengés előtt villámláshoz hasonló fénynyaláb csapott fel az égen. Nemcsak épületek omlottak össze, hanem a mezőgazdasági területeken is megnyílt a talaj. A Nyíri erdőben egy árok keletkezett, ahonnan 50-60 kilogramm kék homok került a felszínre. A földrengés során iszapvulkánt is megfigyeltek: ez a foldrenges.hu szerint a talajfolyósodás bizonyítéka.

 
A zsinagóga tornya is megdőlt. Fotó forrása: foldrenges.hu
A zsinagóga tornya is megdőlt. Fotó forrása: foldrenges.hu

A foldrenges.hu cikkében olvastuk: a rengés után kárbecslő bizottság mérte fel a károkat. Megállapították, hogy a belterületen 1.269 lakóház sérült. Ez a belterületre eső 4.569 lakóház 28 százaléka. Volt néhány, feltehetően nagy értékű épület, amelyben 2.000 korona feletti kár keletkezett. A legsúlyosabban sérült házakból ki kellett az embereket lakoltatni. 34 épület kiürítését rendelték el.
 

Nagy károkat szenvedtek a 24.hu összefoglalója szerint a város malmai, a gyufagyár, a konzervgyár, a kenyérgyár. A templomok nagy része látványos sérüléseket szenvedett, a legtöbbet bezárták, a rendházakat kiürítették. A kecskeméti nagytemplom is megrongálódott. A hibák egy része a vasbeton megerősítés mellett is máig megmaradt, a torony belsejében máig láthatóak hosszanti repedések - hamarosan felújítják. A tornyok megdőltek, a többi közt a Régi zsinagógáé is. Megsérült a Városháza, a Törvényszéki Palota, a Luther-palota, a csapatkórház, a laktanyák.

 A rengést követően a helyszínre érkezett Khuen-Héderváry Károly miniszterelnök, a város államkölcsönt kapott a felmerülő költségek rendezésére. Sokat segített az újjáépítésben Szeged - itt már akkorra túlestek egy pusztító árvizen -, Debrecen, Kiskunfélegyháza és Kolozsvár is.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Összeütközött két autó, hárman megsérültek - fotók

Összeütközött két autó, hárman megsérültek - fotók
A baleset a 445-ös úton, Kecskemét elkerülő szakaszán történt vasárnap. Tovább olvasom