Hallgassa élőben!
Fotó: szoljon.hu / Illés Anita

Tessék? Kétmázsás, kétméteres bronzszobrot loptak el az éj leple alatt

Vasárnapra virradóra ellopták Arthur Troop, a Nemzetközi Rendőrszövetség (IPA) alapítójának bronzszobrát a jászszentandrási IPA Parkból. Egy 80 tonnás sziklatömb előtt állt a két méter magas, kétmázsás szobor, amelynek eszmei értéke felbecsülhetetlen.

Stuchlik László, az IPA Park alapítója nem akart hinni a szemének, amikor észrevette, hogy eltűnt a világon egyedülálló emlékmű – írja a szoljon.hu.

– Felmérhetetlen veszteség érte a világ hetven országát tömörítő Nemzetközi Rendőrszövetséget, az IPA Magyar Szekciót és a családunkat, mint az IPA Park alapító-tulajdonosát – mondta Stuchlik László.

– Azt hittem, hogy rosszul látok, amikor vasárnap kijöttem a parkba és nem találtam a helyén a szobrot. Azóta sem tudtam feldolgozni a történteket. Arthur Troop kétméteres, kétmázsás bronzszobra huszonhárom éve állt a park központi részén található nyolcvan tonnás diabáz anyagú sziklatömb előtt. Ma már csak a vandálok okozta rongálás nyomait találjuk, amelyek a sziklán láthatóak.

Valószínűleg flexszel elvágták az acélmerevítőt, amivel a szobor a sziklához volt erősítve.

– Alapítóként feljelentést tettem a rendőrségen. Bízom benne, hogy mielőbb megtalálják a tettest, vagy tetteseket. Attól tartok, hogy csak feldarabolva kerül elő a bronzszobor – osztotta meg aggodalmait.

Hozzátette: egyelőre még nem tudja, hogyan lehetne pótolni.

Az alkotás eszmei értéke felbecsülhetetlen. Szakemberekre hivatkozva elmondta, hogy egy hasonló paraméterekkel rendelkező bronzszobor elkészítése mintegy hetvenötmillió forintba kerülne.

Győrfi Sándor szobrászművész alkotását Arthur Troop tiszteletére 1998. augusztusában avatták fel, amikor lerakták az IPA emlékpark alapkövét. Ma is sokan emlegetik, hogy számos ország rendőrségi vezetői mellett Arthur Troop is jelen volt az eseményen, aki nagy meglepetésére – mivel nem tudott az akcióról – saját maga leplezte le a bronzszobrot.

– Az alapító akkor több napot töltött a településen, ahol terveiről, céljairól is beszélgettünk. Jászszentandrást javasolta, hogy legyen az IPA Nemzetközi Rendőrszövetség fővárosa, ahol a csatlakozó országok tovább építhetik baráti kapcsolataikat. Sajnos, két évvel később elhunyt, de emlékét őrizzük. Családommal célom, hogy Arthur Troop álmait megvalósítsuk – mondta Stuchlik László.

A szobor eltűnésével kapcsolatban a szoljon.hu megkereste a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányságot is. Bálint F. Levente megyei rendőrségi sajtóreferens hírportálunknak elmondta, hogy az ügyben a Jászberényi Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetése miatt indított nyomozást.

Ki volt Arthur Troop?

Az angliai Lincolnshire-ben született 1914-ben. Fiatal felnőttként szerelőként dolgozott, de később elhagyta a pályát, az Oxfordi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karán, majd az Avoncroft Mezőgazdasági Főiskolán szerzett diplomát. 1936-ban belépett a Lincolnshire-i Rendőrség állományába, ahol több szervezeti egységnél is szolgált. 1950-ben megalapította az IPA-t (International Police Association), a világ egyik legnagyobb rendőrszervezetét, melynek mottója, „Barátsággal szolgálni”. Célja többek között, hogy nemzetközi szinten erősítse az aktív és nyugalmazott rendvédelmi dolgozók közötti barátságot, a kulturális és szakmai együttműködést.

Dosszié
A Mindmegette karácsonyi ajánlata
A 30 perces sajtos rúd receptje

Hozzászólások

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
A vendégváró, amiből egy morzsa sem marad
Hirdetés
A zeneművészet fiatal tehetségeit díjazta az MVM
Visszavonul a britek magyar származású teniszezője
Johanna Konta egy érzelmes posztban hozta nyilvánosságra döntését a közösségi médiában.
Szánthó Miklós a népszavazásról: „A legvédtelenebbeket kell megvédenünk!”
Megelőző csapásként kell népszavazást tartani a gyermekek védelmében – vélekedett Szánthó Miklós az Alapjogokért Központ mai sajtótájékoztatóján.
Szijjártó: a NATO súlyosan elkalkulálta magát az afganisztáni helyzettel kapcsolatban
Hangsúlyozta, hogy a kabuli kormány összeomlása tragédia az afgán emberek számára, és sokként érte az észak-atlanti szövetséget is.
Bikiniben mutatta meg tökéletes alakját Schobert Lara
A rajongóknak nagyon tetszenek az új, szexi képei.
Gyurcsány követői nem kérnek Márki-Zay Péterből
A DK szimpatizánsai szerint Márki-Zay pökhendi, megosztó, elfogadhatatlan személyiség.
Több mint 880 ezer ember vette fel a vakcinát az oltási akcióban
Sikeresen zajlik az oltási akcióhét.