Délmagyar logó

2019. 06. 18. kedd - Arnold, Levente 19°C | 26°C Még több cikk.

Első a csapat stabilitása: Joao Janeiro várja már a szegedi szurkolók előtti bajnokikat

Bajnoki címet szerzett, így az NB II-be jutott a Szeged-Grosics Akadémia labdarúgócsapata, amelynek portugál edzője, Joao Janeiro beszélt a kemény munkáról, a felkerülésről, valamint több más témáról, így Máté Jánosról és a leendő stadionról is.
 – Hogyan élte meg a kötelező feljutást?
– Nagyszerű érzés volt. Nagyon keményen dolgoztunk az egész szezonban, végül megérte, mert sikerült megnyerni a bajnokságot. Gratulálok a játékosoknak, a szakmai stábnak és mindenkinek, aki segített a fő célunk elérésében.

– Mennyire alakult át saját elvárásai szerint a csapat arculata?
– Sokat változott. Amikor egy klub a szezon közepén edzőt cserél, mindenképpen változik az arculat. Minden edzőnek megvannak a saját elvei, ötletei és modelljei, ahogyan dolgozik. A lényeg, hogy a játékosaim megértették, befogadták az elképzeléseimet, megfelelően teljesítettek tavasszal.

– Elégedett volt a második félévi szerepléssel?
– Nemcsak elégedett, boldog is voltam, de természetesem vannak olyan játékelemek, amelyekben fejlődnünk kell. Ha a mérkőzéseket csak egy góllal nyertük meg, akkor nyilván valahol szenvedtünk, és ez nem minden indok nélkül történt. Egyértelműen fejődnünk kell néhány játékelemben, de melyik edző nem lenne büszke, ha első helyen végez a csapata?
Bajnokcsapat. A Szeged-Grosics Akadémia a dóm előtti lépcsőkön az aranyéremmel és a kupával (Germán Tamás kezében). FOTÓ: KISS GERGELY
Bajnokcsapat. A Szeged-Grosics Akadémia a dóm előtti lépcsőkön az aranyéremmel és a kupával (Germán Tamás kezében). FOTÓ: KISS GERGELY
– Feljutni nehezebb, mint bent maradni, de azért az NB II kemény lesz. Mit gondol a következő idényről?
– Nem lehet összehasonlítani az előző szezont a következővel. Az előző idényben a bajnokság megnyerésért küzdöttünk, most stabilizálni kell a csapatunkat, ez a legfontosabb. Természetesen a futballban lehetetlen nem létezik, lesz nyolc, vagy kilenc csapat, amely az élmezőnyért küzd majd, mi viszont csak most térünk vissza az NB II-be. Ez meghatározza, egyben behatárolja a lehetőségeinket.

– Mennyire kell átalakítani a keretet?
– Folyamatosan elemezzük a helyzetet a szakmai vezetéssel, és közösen alakítjuk ki a végleges keretet.

– Máté János volt a csapat legeredményesebb játékosa, az utolsó tíz meccsen viszont alig kapott lehetőséget, a végén a keretben sem volt. Miért?
– Egy bajnoki cím után általában a közösség sikeréről beszélünk, ezért én is jobban szeretném, ha elsősorban azokat említenénk, akik végig játszották a teljes szezont. Máté János tizenöt találatot szerzett, a kérdést mégsem tartom korrektnek, mivel a csatár is megkapta a lehetőséget, ám a hajrában sérülés, vagy személyes okból nem volt bevethető olyan fontos fellépéseken, mint a Paks II., a Szentlőrinc, vagy a SZEOL elleni bajnokikon.

– Szeptembertől Szegeden játszhat a csapat, várja már az új stadion légkörét?
– Nagyon várom, és azt is, hogy Szeged megmutathassa, milyen fontos városa a magyar labdarúgásnak. A klub összes alkalmazottjával összhangban ezúton is kérem a szegedieket, sőt az egész megye lakosait, töltsék meg a gyönyörű stadiont családokkal és szurkolókkal, mert minden mérkőzésen szükségünk lesz a tizenkettedik játékosunkra.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Orvos lett Oláh Bence

Orvos lett Oláh Bence
Az MTK szegedi nevelésű rövidpályás gyorskorcsolyázója, az olimpiai bajnok férfiváltó tartalék… Tovább olvasom