2020. 07. 31. 06:30 | [email protected]

Ma kezdődik a sznúker-világbajnokság a sheffieldi Crucible Színház „küzdőterén”, de nekem már most hiányzik valaki. A hatszoros vb-döntős Jimmy White, a Szélvihar, aki végül nem jutott be a selejtezőkből a főtáblára. Az angol fenegyerek még napjainkban is óriási népszerűségnek örvend. Megnyerte a szeniorok világbajnokságát, ám – egyre inkább úgy tűnik – az új generációval már nem tudja felvenni kiélezett helyzetekben a versenyt.

White hiánya ellenére óriási küzdelemre van kilátás. A legutóbbi vb-győztes Judd Trump például címvédésre készül. Az idei eredményei alapján ő számít egyébként az első számú favoritnak. Ami nem véletlen, hiszen hat pontszerző versenyen is győzni tudott a szezon során. Ez pedig még a legnagyobbaknak sem sikerült. Pedig ebben a sorban olyan sznúker-előkelőségek találhatók, mint a hétszeres vb-első Davis, az ötszörös bajnok O’ Sullivan vagy Selby.

Judd Trump, nem kétséges, bombaformában van. De elképzelhető, hogy őt is utoléri az úgynevezett Crucible-átok? A nagy elődökhöz, illetve a jelenlegi vetélytársakhoz hasonlóan két egymást követő vb-finálét senki sem tudott még nyerni. Persze az is lehet, hogy rá vár ennek a kihívásnak a megoldása, hogy megtörje az átkot, hogy sporttörténelmet írjon. Ha abból indulunk ki, hogyan sznúkerezett az idén, erre határozottan jó esélye van. Amennyiben az idényben mutatott játékát vesszük alapul, nem igazán szorongathatják meg. A győztes kilétére azonban így is augusztus közepéig, a vb-döntőig kell várnunk. És ha Trump addig makacsul őrzi kirobbanó formáját, a keze a legkiélezettebb helyzetekben sem remeg meg, akkor…

A lehetőleg objektív esélylatolgatást az is nehezíti, hogy a riválisok gombamód szaporodnak. Egy-egy jó napja pedig bárkinek lehet, illetve még ez a parádés játékos sem gép. És még azt sem tudjuk, hogy a hosszú kihagyás, a ritkított versenyprogram milyen hatással volt a tavaszig verhetetlennek tűnő Trumpra.

Mark Selby, a korábbi világbajnok az egyik portálnak adott nyilatkozatában mégis igyekezett választ adni a Trump jelenlegi formáját is feszegető felvetésekre. Szerinte Judd, valamint a hozzá hasonló ösztönös klasszisok

az éles meccsek hiányának ellenére is hamar fel tudják venni a ritmust.

Selby úgy gondolja, hogy frame-ről frame-re, mérkőzésről mérkőzésre, fordulóról fordulóra javul majd a versenyzők formája. Sőt a vb hajrájában egyik-másik játékos produkciója már akár életveszélyessé is válhat.

Címkék

Hozzászólások