Délmagyar logó

2019. 06. 27. csütörtök - László 20°C | 33°C Még több cikk.

Általános iskolások keresték Szeged különlegességeit

Szeged - Csaknem négyszáz általános iskolás járkált papírokkal a kezében Szeged belvárosában kedden délelőtt. Többek között szobrokat és épületeket kellett megtalálniuk, volt, amit mindössze egy fotórészlet alapján.
Mi Szegedünk címmel szervezett városismereti vetélkedőt általános iskolás gyerekeknek a Szent-Györgyi Albert Agóra. A gyerekek kedd délelőtt rótták a belvárost. Az első csapattal a Széchenyi téren, IV. Béla szobránál találkoztunk.

– A téren szobrokat kellett keresniük a gyerekeknek, lefotózott részletek alapján. Ha megtalálták az alkotást, le kellett írniuk, hogy kit ábrázol, mi volt az eredeti foglalkozása, és még azt is, hogy ki alkotta a szobrot. A gyerekek egyébként meglepően ügyesen boldogulnak a feladattal – mondta Kocsis Irén Katalin, az Agóra munkatársa, aki ezt az állomást felügyelte. És tényleg igaza volt, legalábbis Vodola Benjáminon és osztálytársain nem fogott ki a feladat. Ők az Alsóvárosi Általános Iskolából neveztek a vetélkedőre.
Általános iskolások keresték Szeged különlegességeit. Fotó: Kuklis István - GALÉRIA
– Benjáminék hatodikosok, és összesen tizenkilencen jöttek a suliból. Két osztályból válogattuk össze a gyereket, A-sok és B-sek is jöttek. Ez nekünk már a negyedik állomás, a gyerekek sikeresen veszik az akadályokat – mondta tanárnőjük, Novákné Engi Ildikó. Valóban. Mire ennek a két mondatnak a végére értünk, Benjáminék vissza is értek a helyes megoldással, és nemsokára befutott a többi gyerek is.

– Könnyen rájöttünk a megoldásra, és még okostelefont sem használtunk, pedig azt ennél az állomásnál lehetett volna. Ráadásul az külön jó, hogy a verseny miatt nem kell iskolába mennünk, mert a többiek most éppen matektémazárót írnak – örvendezett társaival együtt a hatodikos srác.
Általános iskolások keresték Szeged különlegességeit. Fotó: Kuklis István - GALÉRIA
A vetélkedőre egyébként Szeged 17 általános iskolájából 17 csoport nevezett, összesen 380-an voltak.

– A vetélkedő legfontosabb célja az volt, hogy játékosan irányítsa a gyerekek figyelmét a város különleges értékeire, kiemelkedő épületeire, történelmi eseményeire – mondta már Orbán Hédi, a Szent-Györgyi Albert Agóra igazgatója.
 
Fotó: Orbán Hédi
Fotó: Orbán Hédi

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Virtuálisan is hegeszthetnek a szegedi egyetemen: A pályaválasztásban is segít a Tudás Hexagonja

Virtuálisan is hegeszthetnek a szegedi egyetemen: A pályaválasztásban is segít a Tudás Hexagonja
Tudja, hogy milyen a virtuális térben vasbeton gerendákkal jengázni vagy hegeszteni? Ha kíváncsi rá,… Tovább olvasom