Délmagyar logó

2019. 02. 17. vasárnap - Donát -2°C | 12°C Még több cikk.

Autós üldözés után a nádasban fogták el egyiküket - kábítószerrel kereskedő bajai testvérpárt ítéltek el Szegeden

14, illetve tíz évet kaptak, a fiatalabb testvért ítélték fegyházbüntetésre.
Jogerősen tizennégy év fegyházzal, illetve tíz év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla kedden egy bajai testvérpárt, amely éveken keresztül árusított drogot a Bács-Kiskun megyei városban. 
 

A táblabíróság bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem és új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettében mondta ki bűnösnek a 25 éves és a 32 éves vádlottat, és velük szemben személyenként több mint egymillió forintra vagyonelkobzást is elrendelt.

Döntésével az ítélőtábla megváltoztatta az első fokon eljáró Kecskeméti Törvényszék megismételt elsőfokú eljárásban hozott ítéletét: az idősebb testvérnek a büntetését fegyház helyett börtönben kell letöltenie.

A fiatalabb testvér 2012-től foglalkozott illegális drogok - marihuána, amfetamin és új pszichoaktív anyagnak minősülő szerek - értékesítésével Baján és környékén. Vevőitől telefonon vette föl a rendelést, majd autóval szállította a drogot a megbeszélt helyszínre. Állandó vevőköre alakult ki, a drogfogyasztók körében általánosan ismertté vált, telefonszámát egymásnak adták át. A vásárlók között volt fiatalkorú is.

Bátyja 2013 nyarától kapcsolódott be a terjesztésbe, előbb csak a kézbesítés során segítette ki fivérét, később már nála is lehetett kábítószert rendelni. Az eladásra szánt drogot a fiatalabb fiú szerezte be szállítójával konspirálva: más névre és címre rendelte a kábítószert, amelyet futárszolgálat kézbesített. A drogot közös lakásukban tárolták.

A fiatalabb férfi ellen kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény miatt eljárás indult, előzetes letartóztatásba is került, de három hónap után szabadulva folytatta a drog terjesztését.

A rendőrök 2014. szeptember 12-én közúti ellenőrzés során meg akarták állítani a fiatalabb fivér autóját, de ő nagy sebességgel elhajtott. Az egyenruhások üldözni kezdték, majd a járművet a bácsbokodi vasútállomás közelében találták meg, ahonnan a sofőr gyalogosan menekült tovább. A fiút végül egy kábítószer- és nyomkövető kutya segítségével fogták el egy nádasban. A menekülés során a vádlott az autójából egy dobozt hajított ki, amelyben drog volt. Ezt követően a testvérek lakásán is házkutatást tartottak, ahol szintén kábítószereket foglaltak le.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tavaly év végén szűnt volna meg, ezért van olyan orvos, aki már most sem ad - 1 évig még kötelező a papírrecept

Tavaly év végén szűnt volna meg, ezért van olyan orvos, aki már most sem ad - 1 évig még kötelező a papírrecept
A tervekkel ellentétben mégsem szűnt meg tavaly decemberben a papírrecept, egy évig még kötelező kiadniuk a háziorvosoknak. A jogszabályváltozásról azonban nem minden orvos értesült. Tovább olvasom