Délmagyar logó

2019. 06. 26. szerda - János, Pál 20°C | 32°C Még több cikk.

Frontális ütközés, halálos baleset volt Sándorfalva és Szeged között

Sándorfalva – Egy Suzuki Ignis frontálisan ütközött egy Ford Fiestával Sándorfalva és Szeged között. A vétlen fordos meghalt a helyszínen. Teljes útzár mellett helyszínelt a rendőrség.
Friss rendőrségi információ: gyorsabban haladnak a helyszíneléssel, mint gondolták, fél pályán már halad a forgalom Sándorfalva és Szeged között.

Frontális ütközés, halálos baleset Sándorfalva és Szeged között. Fotó: Segesvári Csaba (galéria)

A rendőrségtől kapott információ szerint a teljes útzárat valamikor este hét és fél nyolc között oldják majd föl.

Frontális ütközés, halálos baleset Sándorfalva és Szeged között. Fotó: Segesvári Csaba (galéria)

A konvoj előtt egy Simson segédmotorkerékpár haladt. Ezt nem látta a suzukis, aki az egész konvojt megpróbálta megelőzni.

Frontális ütközés, halálos baleset Sándorfalva és Szeged között. Fotó: Segesvári Csaba (galéria)

Információink szerint a suzukis Sándorfalvára tartott, amikor egy hosszú konvoj előzésébe kezdett. Egy szemtanú szerint az autó vezetője mit sem törődve a konvoj hosszúságával vágott bele a manőverbe, és a vele szemben szabályosan közlekedő személyautóval frontálisan ütközött. Az ütközésben a vétlen autó sofőrje halt meg, utasa megsérült.

Frontális ütközés, halálos baleset Sándorfalva és Szeged között. Fotó: Segesvári Csaba (galéria)

Egy másik szemtanú szerint a két autó olyan iszonyatos erővel ütközött egymásnak, hogy a becsapódás pillanatában mindkét jármű a levegőbe emelkedett, majd visszaestek az úttestre. A tűzoltók hosszú percekig tartó megfeszített munkával tudták kiszabadítani a vétlen autó sofőrjét. A mentés befejeződött, a helyszínelés viszont csak most kezdődik. Az elhunyt sofőr családja is a helyszínen van már, látszik rajtuk, nem tudják feldolgozni a balesetet.


Korábban írtuk:
Eddig tisztázatlan okok miatt frontálisan ütközött két személyautó hétfő délután Sándorfalva és Szeged között. Mindkét autó gazdasági totálkáros lett, a mentők jelenleg is az egyik sérültet ápolják. A rendőrök mindkét irányban visszafordítják a forgalmat, a helyszínelés idején teljes útzár van. A balesetben egy ember meghalt, ketten megsérültek.

Olvasóink írták

92 hozzászólás
  • 92. Poppy 2013. június 11. 22:41
    „Azoknak irom ezt akik azon tanakodnak be volt e kapcsolava a biztonsagi ov vagy nem.Nem lehet eldonteni hogy tul elte volna-e ha be van kotve.
    Nehany eve az ocsem es ferjem karambolodzott, a nyomorult 140km/h sebesseggel az autojuk hatuljaba hajtott(utana meg el a helyszinrol).Az ocsem be volt kapcsolva - meghalt.A ferjem biztonsagi ov nelkul utazott,kirepult az autobol - tulelte.Ertelmetlen veszteseg. Nem lehet allast foglalni egyertelmuen.”
  • 91. _csutak_ 2013. június 11. 21:27
    „@Rick4:
    Kedves barátom, elfogadnám a kritikát tőled ha te is annyit vezettél volna, ha annyi haldoklót szedtél volna ki autóból, mint én.
    Arról nem tehetek, hogy szellemi képességeid alacsony volta miatt nem érted mit jelent a prevenció!
    Azt hiszem a hozzád hasonló emberek okozzák a rengeteg balesetet, mert ugyan véleményük az van a dolgokról, miközben nem is tudják mire válaszolnak:(

    Ez a fórum arra is való, hogy tájékoztassunk, és ha ezzel életet menthetünk, esetleg felesleges bírósági meghurcoltatástól mentünk meg embereket akkor bizony helye van a reklámnak!”
  • 90. Rick4 2013. június 11. 18:55
    „szatam: Van kamerám, és használom is, sőt, abban még GPS és térképes visszajelzés is van, de eszembe nem jutott volna ezt a szituációt ilyen módon kihasználni, plusz még linkelgetni is....”
  • 89. szatam 2013. június 11. 18:46
    „86. _csutak_ 2013.06.11. 14:17 védelmére, az autóskamera nem hülyeség, pl ha a neked teli zöldben valaki oldalról belédjön a neki teli pirosba, akkor tanuk tömkelege kell majd, hogy kimagyarázd milyen színű volt a lámpa, egy kamerával viszont nincs gond, megnézik és kész.
    A mostani balesetnél is jól jött volna, így nem lennének találgatások, hol kezdett előzni, milyen sebességgel, merre húzódott szb.
    De egy másik eset, ami után szereztem be én is egyet az autónkba, volt talán tavaly egy babakocsis ikerpár gázolás valahol, ha az autósnak van kamerája a baleset után azonnal megnézhető mi történt, nem kellett volna szakértő bevonása semmi, csak visszanézni a felvételt.
    Vannak kimagyarázhatatlan helyzetek, amiből ha baleset van nem lehet tanuk nélkül bebizonyítani az igazam, mert más lesz kép. Erre egy példa: http://www.youtube.com/watch?v=DVtlDniKwwE”
  • 88. Rick4 2013. június 11. 18:20
    „_csutak_ : ritka gusztustlalan dolog egy halállal járó baleset kommentelésében bármit reklámozni, ami egyébként a halottat se fel nem támasztja, se a balesetben megelőzést nem szolgál...

    Ha már ennyi eszed van, miért nem szóltál még tegnapelőtt a Suzukisnak, hogy ma óvatosan hajtson?”
  • 87. sun*city 2013. június 11. 16:22
    „Nem mindegy, milyen kocsiban ült? Ha német luxusterepjárója van akkor még jobban nyomta volna neki az <moderálva> + a nagyobb tömeg miatt az utas is meghalt volna. Nem a kocsin múlt, hanem azon, hogy egy felelőtlen ember vezette. Pedig ha összejön az előzés 5 perccel hamarabb célba ért volna. Mindegy, most kap 2 évet felfüggesztve, jogsiját pár éven belül visszakapja... Lehet újra tolni neki!”
  • 86. _csutak_ 2013. június 11. 14:17
    „Részvétem a hozzátartozóknak!
    Mivel nem voltam a helyszínen és a rendelkezésre álló információkból nem lehet érdemi véleményt formálni, csak egy megfontolandó tanácsot tudok adni a biztonsági öv használata (és ötévenkénti cseréje!) mellé:
    Autós forgalom-eseményrögzítő kamera DVR (2.5" TFT LCD, 6 IR LED)[H198]
    ( http://aboltom.com/Aut%C3%B3s%20forgalom-esem%C3%A9nyr%C3%B6gz%C3%ADt%C5%91%
    20kamera%20DVR%20(2.5%22%20TFT%20LCD,%206%20IR%20LED)/product_info.php/products_id/198/language/hu )

    De van más hasonló eszköz is ami erre a célra megfelel.
    Tudom, nem adja vissza az életet, de adekvát magyarázattal szolgálhat a tényállás megítélése szempontjából, ugyanis magyar bíróság autentikus forrásnak tekinti, azaz bevonta a bizonyítékok sorába!”
  • 85. mangó1 2013. június 11. 13:51
    „Ez a Sándorfalvi út........egy halál szakasz..... minden évben van ilyen baleset nem is egy.”
  • 84. 4kerék 2013. június 11. 13:47
    „Ezért kell a tűzfalig nyomni a pedált, így van esély a túlélésre a tőbbi meg kit érdekel?”
  • 83. igazságkatonája 2013. június 11. 13:45
    „53. vélemény
    Dehogy 30 éve vagyok sofőr soha semmilyen balesetem nem volt! Csak Én is odalépek Neki ha verseny akkor verseny!
    Csak sajnos esélyük nincs :)”
  • 82. nagymacika 2013. június 11. 13:39
    „Az én férjem aki egyébként be volt kötve - balesetben vesztette életét. Az orvosszakértő is jelezte ,hogy neki nem volt előnyös az őv használata- a magassága miatt. De soha nem jutna eszembe ,hogy a gyerekemet ne kössem be ,mert nálunk ez előfordult, ha beül valaki mellém ,mindig megkérem ,hogy kösse be magát. Vannak szélsőséges esetek ,mint ha bennt ég valaki,vagy a mi esetünk -de szerintem ezeknek a száma elenyésző. Az őv többnyire életeket ment,egy fokozattal csökkent a sérülés kockázatát.”
  • 81. tirpák 2013. június 11. 12:23
    „Egy spanomat az öv ejtette fogságba balesetezett kigyulladt a kocsija csúnyán összeégett túlélte azóta sose köti be magát. Nekem az övemre van erősítve egy öv vágó hasznos lehet!”
  • 80. Laserdance 2013. június 11. 11:46
    „79: az a baj, hogy nem egészen magánügy. Ha valaki be van kötve egy modern, 6 légzsákkal felszerelt autóban, akkor akár karcolásokkal is megúszhat egy egész komoly balesetet is.
    Ha nincs, akkor lehet, hogy ripityára töri magát, és utána esetleg milliókba vagy tízmilliókba kerül az adófizetőknek, mire összefoltozzák az illetőt.
    Tehát a saját, a családja és a közösség érdeke is az, hogy mindenki bekösse azt az övet, ha már ott van.
    NEM a rendőr miatt kell bekötni, mindenkinek saját maga miatt.
    Amúgy nem is ilyen öveket kellene használni, hanem inkább több pontosakat, de egyelőre ezt se használja az emberek jó része.”
  • 79. freeboy 2013. június 11. 11:31
    „Köszönöm azoknak a kommentelőknek, akik vették a fáradtságot az őv használat szükségességének a megbeszélésére.
    Mindenki maga dönti el, hogy beköti vagy nem! A baleset nem azért következik be mert az őv nem volt bekötve, VISZONT A SÚLYOSSÁGA IGEN ! Igaza van annak aki azt írja, hogy kényelmetlen, de a koporsó még jobban töri az oldalát ! Balesetmentes közlekedést mindenkinek, ha pedig bekövetkezik a baleset nagy szerencsét annak túlélésére !”
  • 78. mazsom 2013. június 11. 10:57
    „Hát az Ignises az pont egy különleges típus. Kicsit magasabb mint az átlagautók, de legalább messze nem a legfrissebb technológia van benne. Viszont iszonyat módon lehet benne feszíteni, mintha minimum egy Bentleyben ülne a jómadár. És azt hiszik, hogy megy is, de nem.
    Mondjuk a régi Swiftnél csak jobb lehet, melynek szerszámok nélkül kézzel raktam vissza a hátsó lökhárítóját, egy spanom meg szerszámok nélkül, kézzel hajlítgatta vissza szinte gyárira a behorpadt bal első ajtólemezét. Na az abban történő autózás az igazi életveszély, nem a rekordmagasságú Duna.”
  • 77. MW2012 2013. június 11. 10:50
    „71. kormoska 2013.06.11. 10:17

    Remélem tényleg így van, ahogy írod. Nekem azért ellenérzéseim vannak ezzel a márkával kapcsolatban. De lehet, hogy tévedek.”
  • 76. Hubi 2013. június 11. 10:48
    „Csak halkan kérdezem,melyik az az autó márka ami nagy általánosságban a legelfogadottabb?Mert ha valami történik,akkor egyből jönnek a suzukis,bmw-s meg az éppen aktuálisan hibázó,autómárkákat szidalmazó hozzászólások és azok tulajdonosainak beskatulyázása.Pedig gondolom szegtük már meg mindannyian a szabályokat kisebb -nagyobb mértékben,autómárkától függetlenül.Itt az emberi viselkedés számít inkább.Képzeljétek,ha egy ilyen ember,egy nagyobb teljesítményű autót vezetne,amikor így is tragédiát okozott.Ja és szerintem az meg azért lehet,hogy pl. egy egy suzuki tulajdonos csak azért is meg akarja mutatni,hogy az ő autója is képes arra,amire a nagyobb teljesítményűek,mert alapból olyan sztereotípia alakult ki,erről a márkáról,hogy sokan lenézik,mint itt hangoztatják is.Én például rengeteget autózok Szeged és Pest között,de nem azt tapasztalom,hogy tipikusan egyfajta autómárka tulajdonos lenne csak a nemnormális.Van itt mindenféléből sajnos sok figyelmetlen és nemtörődöm,tehát nem hinném,hogy ez a márkán múlik.És ezzel nem védeni akarok senkit.Csak itt kéne kezdődnie a közlekedési morálnak,mert ezek szerint sokan,ha meglátnak egy bizonyos autótípust az utakon,akkor annak sofőrjét már előre meg is ítélik és ezzel együtt,úgy is viselkednek velük az utakon.Tehát máris hátrányban vannak a közlekedésben.Szerintem.Pedig itt tényleg az emberi viselkedés és hozzáállás számít,mindegy mibe vagy mire ül az ember.
    Részvétem a hozzátartozóknak!”
  • 75. Roland1000 2013. június 11. 10:29
    „Mike3! Te milyen kocsit vezetsz? Ladát? Mert akkor a Ladások menjenek már ide meg oda! Más kocsit vezetsz? Akkor meg azok! Na, ez komoly, hogy ha egy Suzukis okozott balesetet, akkor az összeset okolod. Elég vicces.”
  • 74. Roland1000 2013. június 11. 10:26
    „Suzukis! Köszönjük, hogy megmentetted sokunk életét. Hálás köszönet érte. Az érdemrended már intézzük... Azért ne ess már túlzásokba! Elhiszem, hogy betartod a szabályokat, de hidd el, sokunknak volt már olyan esete, hogy azért nem történt tragédia, mert elengedtük az ámokfutót.

    Egyébként a Suzukisok semmivel sem fogalmatlanabbak, mint bármely más autótípus sofőrjei. Sőt! Vannak menő kocsimárkák, amelyek sofőrjei ritka nagy surmók. Nem a Suzukisokra gondolok. MW2012! A barátod téved, de ez emberi dolog.

    És mindegyikőtök azzal van elfoglalva, hogy akkor kell megkezdeni az előzést, ha be is lehet fejezni, de sokszor azért nem lehet befejezni, mert egymás után 8 autó megy úgy, hogy nem fér be közéjük más, mert habár nem akarnak előzni, de a követési távolságot nem tartják be. Itt most nem az volt a baj, mert kanyar előtt eleve nem előzök. De a lényeg, hogy a vezetők többsége egy balfék. Ki ezért, ki azért.”
  • 73. Roland1000 2013. június 11. 10:20
    „Szegedivagyok! Mióta autót vezetek - sok éve - azóta tudom, hogy kell a biztonsági öv. Nem gondolod, hogy itt és most jöttem rá, hogy kell! Ugye nem? Nem azt reklamáltam, hogy nem kell, hanem azt, hogy egyesek úgy vezetnek, hogy a biztonsági öv az, ami esetleg megmentheti az életem, mert egyszer csak ott áll a saját sávomban egy barom, aki ki akar nyiffantani. Úgyhogy valamit nem jól értelmeztél. Azt észrevételeztem, hogy a halott sofőr van kritizálva, közben a Suzukisnak kéne beverni a pofáját, és inkább ezzel kéne foglalkozni. mellesleg, soha többet nem adnám vissza annak a jogosítványt, aki embert öl a felelőtlen vezetési stílusával és azért, mert nem kelt fel időben...

    És még valami, engem a biztonsági öv többnyire nagyon zavar a vezetésben. Kifejezetten zavar. De ebbe most ne menjünk bele. Kell és kész, de főleg a felelőtlenek miatt kell.”
92 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gazos helyzet a szatymazi zártkertekben

Számos zártkertet nem gondoz tulajdonosa Szatymazon a földjüket szépen ápoló szomszédok legnagyobb bosszúságára. Tovább olvasom