Délmagyar logó

2019. 07. 20. szombat - Illés 18°C | 29°C Még több cikk.

Kis népszámlálás: melyik lesz a legszomorúbb és a legstresszesebb megye az országban?

Kis népszámlálás: melyik lesz a legszomorúbb és a legstresszesebb megye az országban?Fotó: Kovács András
Mikrocenzust tart október 1-je és november 8-a között a KSH. A kis népszámlálás a korábbinál nagyobb mintát jelent, 10 százalékos lesz, és kizárólag elektronikus lehet a kitöltés. A személyi- és lakásösszeíráson túl lesznek kiegészítő kérdéssorok is. Kíváncsiak betegségünkre, boldogságunkra, és hogy miért vállal külföldön munkát a magyar.
Szinglimegye és legek

Csongrád megye területén 2011-ben annyian éltek, mint az 1920-as években. A népesség 8,6 százaléka – 35 ezer ember – lakik külterületen. Ez az arány Bács-Kiskun után a második legmagasabb. Az ország megyéi közül Csongrádban élt arányaiban a legtöbb nőtlen és hajadon. 2011-ben nálunk volt a legalacsonyabb a női termékenység 141, az országos átlag 147. És amire büszkék vagyunk: a 25 éves és idősebb népességet tekintve a második legképzettebb megye Csongrád – Pest megye befoghatatlan.
Két nagy népszámlálás között jellemzően egy kicsit is tart a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), az idei október 1-je és november 8-a között lesz. A hivatal így kap képet a népesség nagyságáról, életkoráról, családi állapotáról, iskolai végzettségéről, foglalkoztatottságról, a háztartásokról, a családokról és a lakásállományról is.

– Minden tizedik embert megkérdez a KSH, a korábbi minták csupán 2-3 százalékosak voltak – tudtuk meg Kocsis-Nagy Zsolt főosztályvezetőtől. Országszerte 2148 település érintet, megyénkben öt kivételével mindenütt kérdez a hivatal. A kimaradók jellemzően kis lélekszámú községek, ahol „már a népszámláló sem jár", Királyhegyes, Klárafalva, Kövegy, Nagyér és Nagytőke.

Szeptember 26-30 között viszi ki a posta az értesítőket azoknak, akik bekerültek az összeírásba. Ők a borítékba található kód segítségével önállóan kitölthetik a kérdőíveket az interneten. A KSH történetében ez az első népszámlálás, amikor az adatfelvétel kizárólag elektronikus lesz. Aki október 10-ig nem válaszol önállóan a kérdésekre, ahhoz bekopogtat a magát sorszámozott kártyával és személyivel is igazoló számlálóbiztos. Hóna alatt lesz egy laptop vagy tablet és együtt viszik fel a válaszokat egy zárt rendszerbe.

Biacsi Józsefnétől, a Csongrád megyei összeírásért felelős főosztályvezető-helyettestől megtudtuk, a 2011-es nagy népszámlálásnál Szegeden 20 százalékos volt az önálló kitöltés aránya, ez a település méretével egyre csökkent, a községekben jellemzően már nem érte el a 10 százalékot. A kakukktojás Deszk volt, a maga 20 százalékával, erre megnyugtató magyarázatot nemigen sikerült találni.

A lakás- és személyi kérdőívének megválaszolását törvény írja elő, a kiegészítő kérdéscsomagokra a válaszadás önkéntes. De a kötelező részben is vannak passzolható kérdések, ilyenek például az anyanyelv, a nemzetiség, a használt nyelv, az egészségi állapot, valamint a fogyatékosság. A fakultatív kérdőívből minden háztartásnál csak egyet „dob ki a gép" az ötből. A választék: társadalom rétegződése, a foglalkozások presztízse, véleményünk jóllétünkről, az egészség miatti akadályozottság és a nemzetközi vándorlás.

A foglalkozások presztízse kérdőívcsomagnál például 15 foglalkozást kell sorba raknia a válaszadónak tekintély, rang szerint. Egy másik 15-él arra kíváncsiak, szerintünk mennyit kell azért tanulni. Egy harmadiknál úgy állítjuk fel a sorrendet, hogy szerintünk mennyit lehet vele keresni. 1988-ban a gyárigazgató a körzeti orvos és a tanácselnök volt a dobogón, az újságírók az előkelő 8. helyen zártak, közvetlenül a papok és a tanárok mögött.

A mai közhangulatban van egy kis bukéja a nemzetközi vándorlásra vonatkozó kérdéscsomagnak. Ebben a költözés tervéről, külföldi tapasztalatokról kérdeznek, szóba kerül a munkával kapcsolatos túlképzettség, az elégedettség és s jövőkép is. És a válaszok itt is, mind a másik négy csoportban a megyékre számolva is reprezentatívak lesznek. A harmadik alapján megtudjuk, melyik a legszomorúbb vagy a legstresszesebb , a negyedikből, melyik a „legbetegebb" megye. Az első eredmények 2017 májusában várhatók.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bioépítészti Napok Újszegeden

Bioépítészti Napok Újszegeden
Szó lesz például a napelemes rendszerek gazdaságosságáról és a hőszivattyúkról is. Tovább olvasom