Délmagyar logó

2019. 02. 21. csütörtök - Eleonóra 0°C | 11°C Még több cikk.

Kitáblázták a projektigazgatót

„Köszönöm, hogy az általam megfelelőnek ítélt gyalog- kerékpárutat használta. Várom véleményét. Csanádi Zoltán projektfelelős."
Ez a felirat, valamint Csanádi Zoltán mobilszáma és e-mail címe olvasható Szegeden a Kálvária sugárúton egy közlekedési táblán.

– Kisstílűnek tartom és nem kívánom kommentálni – reagált megkeresésünkre a projektigazgató, aki nem lepett meg túlságosan amikor közölte: nem ő kért ilyen módon visszajelzést.

A szöveget egy kerékpár és bicikliút végét jelző táblára tették, eltakarva vele egy másik, a kerékpárosok által egyébként is kritizált kiírást: „Kérjük a kerékpárosokat, hogy az átkelőhelyen kerékpárjukat tolva keljenek át! Köszönjük!" A szöveges kérésnek nincs kötelező ereje, a KRESZ – mint azt már többször megírtuk – azt írja elő, hogy a gyalogátkelőn a gyalogosnak (a kerékpárját toló biciklis is az)  van elsőbbsége.

A biciklisek szerint ebben a kereszteződésben az a gond, hogy a kerékpárutat egyszerűen megszüntetik, de a bicikliseket nem integrálják a forgalomba.  

Toljad. Fotó: szegedibicaj.blog.hu
Tolni kell. Fotó: szegedibicaj.blog.hu

A szegedbicaj.blog.hu Elcsesztük az utat, úgyhogy gyalogolj! címmel hosszú és részletes elemzést közöl arról, hogy melyek a kifogásaik a Kálvária sugárúti kerékpárúttal kapcsolatban. A blogbejegyzést kommentelők egyetértenek, ilyesmiket írnak: „rájöttem, ez olyan kerékpáros vezeklőhely lesz. A stációkat mikor állítják fel?" „Hát ez egyszerűen lesújtó. Egyértelműen látszik, hogy aki tervezi/kivitelezi soha életében nem biciklizett."

A blog készítői egyébként azt mondták: nem az ő művük a Csanádira vonatkozó felirat.

Olvasóink írták

155 hozzászólás
  • 155. CID 2011. február 17. 12:57
    „Nem mintha számítana a véleményem, én meg nem támogatom a körtöltés leaszfaltozását, a kerékpáros hordák ráengedését :) Most általában olyan nyugodt, csendes hely.”
  • 154. SP 2011. február 15. 07:02
    „:)”
  • 153. CsImre 2011. február 14. 23:42
    „150. SP: Én teljes mértékben támogatom a körtöltési kerékpárutat.”
  • 152. SP 2011. február 14. 16:45
    „:)”
  • 151. ifj. Nagy Gábor 2011. február 14. 16:26
    „150. SP

    Rendben. Menj be vele a városházára, szerintem lesz rá fogadókészség. Még az sem lehetetlen, hogy az MK is melléáll, mert akkor addig is, amíg ez köti le az önkormányzat erőforrásait, kevesebb dolgot ront el a belvárosban. :-)))”
  • 150. SP 2011. február 14. 16:05
    „Ez így egy gyenge verzió. Nagyot akartunk, de kicsi sikerült.

    Mennyivel értékesebb lenne a kerókörút.
    Ha lenne.

    Egy kis kutyaugatás nem a világ.
    A népes és nagy lakótelepeken túl a kerókörút ellátná
    Tápé, Petőfi, Baktó, Fodor tp, Béke tp, Alsóváros Vadaspark, Ságvári, Hattyas kerósait is 30-50 m szakaszonkénti újra le és felszállás nélkül. Kapcsolódna a leendő Domaszék keróirányhoz is. Dorozsmaihoz is stb.”
  • 149. ifj. Nagy Gábor 2011. február 14. 15:38
    „148. SP
    "A lakótelepek közt közlekedni akaró emberek kerekezzenek a városon keresztül? - semmiből kezdődő kerékpár úton, ami a semmiben végződik. :) :)"

    Na ez pont a lakótelepek között végigfutó harmadik körútra nem igaz, ahol a Felső Tisza-parttól a Kossuth Lajos sgt-ig van megszakítás nélkül kerékpárút, de elvileg a hiányzó Vásárhelyi pál utcai szakasz is rövidesen megépül.

    Meg továbbra is azt mondom - előbb-utóbb csak észreveszed -, hogy a lakótelepek között kerekező nyugodtan mehet a lakó-pihenő övezetek kisforgalmú útjain. Lehet, hogy még veszélytelenebbül is, mint a körtöltésen a kutyákat (vagy magukat :)) jó értelemben!!) futtatók, vagy a harmadik körút menti gyalogosokkal jócskán megtűzdelt kerékpárjárdákon...”
  • 148. SP 2011. február 14. 14:43
    „:) :) :) :)
    Súlyom messze van még a 100 kg-hoz, a mezei keró bírta a terhelést.

    Mi a probléma?
    1 kellemes alkatú 50-60 kg súlyú hölgy a vázra ültetése nem ritka esemény. 1zsák glettgipsz 25 kg. Vagy 1 vödör festék kevesebb mint 20 kg.

    A lakótelepek közt közlekedni akaró emberek
    kerekezzenek a városon keresztül? - semmiből kezdődő kerékpár úton, ami a semmiben végződik. :) :)

    Az, hogy az autósokból hülyét csináltak, az 1 dolog,
    de a kerósokból is.

    A környezet szennyezés téma is egy nagy vicc.
    Egy kis szellő nyugat felől,
    és a szmog beül a dísztéglás negyedbe a körutakról. A város körül nincsenek védő erdősávok sem, amik a porszennyezést csökkentenék.

    A MOL és a szeméttelep összeér a várossal.
    Egy pár erőmű sem esemény a városnak. Szerencsen és Tokaj környékén viszont igen. Az ott világörökség része.”
  • 147. CID 2011. február 14. 12:02
    „SP : hány kg-os vagy te, illetve mennyi a keród teherbírása ? :)”
  • 146. ifj. Nagy Gábor 2011. február 14. 11:57
    „145. SP
    "1-1 véletlenszerű példám elemezhető,kifordítható."

    Ha csak 1-1 ilyen lenne - de épp ez a gond vele, hogy szinte az összes olyan...

    "Az sem utolsó, hogy a 4 kerekűek konfliktusa a kétkerekesekkel csökkenne, megszűnne. Kerókörúton leginkább."

    Azt gondolom, igen kevés biciklis lenne, aki _csak_ a kerókörúton közlekedve elérné az úticélját. Máshol továbbra is megmaradnának a konfliktushelyzetek. Éspedig annyival súlyosbítva, hogy

    a két- és négykerekűek közötti konfliktusok abból adódnak, hogy a kétféle közlekedő nem látja egymást, nem működik együtt a másikkal a konfliktushelyzetek megelőzésében/megoldásában.

    Minél több helyen akarunk elszeparálni, a maradék helyen annál kevésbé lesznek felkészülve egymásra és a változatosság kedvéért ez is a kerékpárosra lesz kenve... :-/”
  • 145. SP 2011. február 14. 11:34
    „141. vuk 2011.02.14. 10:18
    :) :)
    A kerókörút
    elmélkedésemben a lakótelepek, a tömegszerűen lakott területek, külterületek autó és tömegközlekedés mentes, biztonságos, teljesen egészség és környezetbarát kapcsolatára és az ott található szolgáltatások elérésére utal.

    1-1 véletlenszerű példám elemezhető,
    kifordítható. Sok egyéb példa lehetne még helyette, amit stb.-be tömörítettem. Ki-ki találja meg a számára az érdekest, hasznost. Mozit vagy barátnő, ami tetszik stb.

    Az sem utolsó, hogy a 4 kerekűek konfliktusa a kétkerekesekkel csökkenne, megszűnne. Kerókörúton leginkább.

    Építő anyag kereskedés témához.
    Lakásfelújítás anyagait tömegesen nem keróval vinném én sem. Azt ott elérhető fuvarost bérelném. Bár a kerón sok sok mindent el lehet szállítani. pl. 2 vödör diszperzitet. Vittem már vele 25kg-s glettgipszet is. Több doboz csempét. stb.”
  • 144. ifj. Nagy Gábor 2011. február 14. 10:39
    „143. CID

    :-))

    Azt szoktam szeretni, amikor más kiindulópontról is ugyanoda tudunk jutni egy vitában. Ritkán ,de előfordul. :-))

    És úgy tűnik, ez egy olyan igazat adós nap. Nekem ugyanis SP-nek kell még igazat adnom egy pontban, amit kifelejtettem az előbb: talán nem véletlen, hogy a tegnap beírt szakasznak (Vértói út - Zápor-kert) pont a végpontján indul egy járólapos burkolat (persze már rég leromlott) a körtöltésen a SZEOL pálya felé, mivel ott már nincs egy utcányira párhuzamos útvonal.”
  • 143. CID 2011. február 14. 10:27
    „142. Ifi : ebben véletlenül igazad van, jó időben sok család sétálgat a töltésen, sok kutyát futtatnak arra. Tényleg semmi szükség a sok öntudatzacsi kerósra ;)”
  • 142. ifj. Nagy Gábor 2011. február 14. 10:20
    „138. CID

    Ha a körtöltés annyira überkirályság lenne, ahogyan SP állítja, már rég négysávos úttá fejlesztették volna. ;-))))))”
  • 141. vuk 2011. február 14. 10:18
    „137. SP 2011.02.14. 09:07
    "építő anyag kereskedéseket" nem kotozkodesbol, de ez azert kilog a sorbol, epitoanyagert nem pont keroval fog menni az ember ;)”
  • 140. ifj. Nagy Gábor 2011. február 14. 10:18
    „ennyi magas labdát........

    137. SP
    "A körtöltési keróút, ha lenne összeköthetné, elérhetővé tenné:
    Tápét a kompjával"

    Az már nem a körtöltés, de nem is ez a gond, hanem hogy Tápé véletlenszerűen kiválasztott pontjáról a belső utcahálózaton - amelynek jelentős része kisforgalmúm tehát veszélyesnek vagy erősen rossz levegőjűnek aligha nevezhető - lényegesen gyorsabban oda tud érni a komphoz a kerékpáros, mintha előtte elmenne a töltésig...

    "Sárga üdülőt a halász csárdákkal"

    A Sárgán belül is tud biciklizni, minek másszon fel a töltésre?

    "(egy leendő keró gyalog hidat Újszeged felé)"

    Azé´ nem vagy kisstílű, gratulálok! :)

    "Tp-i gimi t"

    Hol van az a körtöltéstől, már megbocsáss... az meg a legutolsó, ami kéne, hogy a Felső Tisza-partot is elcsesszék egy használhatatlan kerékpárúttal. Ha a partfal felőli oldalra tennék, mindenhez át kellene kelni egy négysávos úton (hadd tolja, mert azért biciklizik), ha meg a belsőre, akkor az összes keresztutcánál, buszmegállónál lehetne szívni (és jönnének a nagy bölcsességek, hogy elsőbbsége annak van, akinek megadják, meg hogy legyünk toleránsak a gyalogosokkal), szóval ismét létrejönne egy csomó probléma, ami most nincs.

    "Autós tanpályát"

    Jellemző kerékpáros célpont. :)

    "Rókust az összes szolgáltatóval, építő anyag kereskedéseket, Szeged pláza, stb. Rókus pu"

    Ennek apró szépséghibája, hogy a Vértói úttól már egy kétvágányos vasútvonal (ami utána pályaudvarrá szélesedik ki), valamint egy trolibuszremíz választja el a körtöltést a nevezett célpontoktól.

    "Tehát a legnagyobb lakótelepeket, legnagyobb népsűrűségű területeket az itt lévő szolgáltatásokat köti össze a körtöltés."

    Nem kérlek, ezeket a harmadik körút köti össze. Van is rajta kerékpárút - olyan-amilyen, de nem fél-egy kilométerre van az úticéloktól. A körtöltés azoknak a legszélén halad.

    "Kerókörút fejlesztésnek itt az ideje !!!!!!!"

    Mondjuk ha erre koncentrálnák az erőforrásokat, akkor legalább a belvárosban, ahol sokan bicikliznének, nem okoznának több kárt, úgyhogy végülis megfontolandó az ötlet. :-)”
  • 139. ifj. Nagy Gábor 2011. február 14. 10:03
    „Megjött a magázódástkövetelő kolléga is! :)

    Tisztelt Figyelő!

    Ismételten javaslom, próbálkozzon meg azzal, hogy a hozzászólás tartalmát nézi és értelmezi, ahelyett hogy azzal foglalkozna, ki írta.

    Üdvözlettel:
    ifj. Nagy Gábor”
  • 138. CID 2011. február 14. 09:19
    „137. SP 2011.02.14. 09:07

    Nem akarlak elkeseríteni, de miből gondolod, hogy pl. ifi használná, amikor 100 méter nem képesek kerülni.”
  • 137. SP 2011. február 14. 09:07
    „125. ifj.
    """""...........amint korábban is leírtam:ez szabadidős célra kiváló, városi közlekedési célra csak nagyon korlátozott mennyiségű úticél esetén, mert a legtöbbje az bizony elég távol esik a körtöltéstől.......""""

    Nem, nem, nem nem.
    Nem látod a fától az erdőt!

    A körtöltési keróút, ha lenne összeköthetné, elérhetővé tenné:
    Tápét a kompjával, Petőfi tp. Sárga üdülőt a halász csárdákkal, Vízi tp. az evezősöket, Fókát a Bertalan híd felé, (egy leendő keró gyalog hidat Újszeged felé) Tp-i gimi t, a Szeol pályát Tisza centert a szolgáltatásaival, Lőteret, Autós tanpályát, teljes
    Felsővárost, a nagy népsűrűségű lakó tp-ket egymással !!!!!, Új Petőfit, Algyői utat, Baktó és sokféle szolgáltatót, kertekkel,
    Tarjánt a Lidl-vel a cukrászdával, a Csongi sgt-tal
    Rókust az összes szolgáltatóval, építő anyag kereskedéseket, Szeged pláza, stb. Rókus pu, de előtte Béke tp stb. stb stb stb. horgásztavak, reptér és evezős pálya, temetők stb. stb.
    Hattyas, Ságvári, Nagy állomás, Boszi sziget stb stb.

    Tehát a legnagyobb lakótelepeket, legnagyobb népsűrűségű területeket az itt lévő szolgáltatásokat köti össze a körtöltés.

    Kerókörút fejlesztésnek itt az ideje !!!!!!!”
  • 136. Figyelő 2011. február 14. 09:05
    „125-133: dolgozik a városi igazságosztó manipulátor mindenhez értő mindenkinek megmondó polihisztor cenzura atya!”
155 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Biztosabb a bejutás, ha idejében indulnak a fiatalok bulizni

A szigorúbb ellenőrzés miatt fokozottabban figyelnek a szórakozóhelyek üzemeltetői a bulizók létszámára. A fiatalok pedig sietnek a szórakozóhelyekre, hogy biztosan bejussanak. Tovább olvasom