Délmagyar logó

2019. 05. 22. szerda - Júlia, Rita Még több cikk.

Különleges adventi naptárt készítenek Bordányban

Bordány - Nehezen indult, de annál nagyobb siker lett Bordányban annak a különleges adventi naptárnak a létrehozása, amelyet a polgármesteri hivatal kezdeményezésére készítenek el a település lakói.
– Az első gondolatunk az volt, hogy keresünk egy bordányi épületet, amelynek van 24 ablaka, és azon készítjük el az adventi naptárunkat, de ez sajnos nem jött össze, mert csak az iskola ilyen – mondta a Délmagyarországnak a Díszíts ablakot! nevű akcióról Bordány alpolgármestere. Kis- Patik Péter ezután az interneten kezdett keresgélni, hogy milyen adventtel kapcsolatos lakossági kezdeményezések léteznek. Egészen a Pest megyei Solymárig jutott. Ott találták ki, hogy a lakóházak ablakait számozzák meg, természetesen csak az önként jelentkezőkét.
 Kálmán Kamilla is csatlakozott az adventi akcióhoz. Fotó: Frank Yvette
Kálmán Kamilla is csatlakozott az adventi akcióhoz. Fotó: Frank Yvette
– Bordányban is meghirdettük ezt a lehetőséget, de bevallom, egy kicsit döcögősen indult, végül azonban megismerték és megszerették a helyiek. Annyira, hogy elfogytak a számok, így ma például két házra is ki kell tennünk a 18-ast, mert egyre többen szeretnének csatlakozni a látványos akcióhoz – mondta az alpolgármester.
Arra pedig a település vezetői sem számítottak, hogy mindennek komoly közösségépítő szerepe is lesz. Most esténként Bordányban gyakran azt látni, hogy elindulnak az emberek, és tesznek egy kört, megnézik a feldíszített ablakokat, a házakban lakók pedig sokszor meg is vendégelik a látogatókat.

A kidíszített számokat egyébként nem az önkormányzat adja, hanem mindenki saját magának készíti el, a saját ablakára. Így tett Kálmán Kamilla is, aki először a Fő úti üzletére rakta ki a 6-os számot. – A felhívásra jelentkezők között az egyik első voltam, és a 6-os még szabad volt. A Cifra Szoba kirakata pedig ekkor éppen Télapóval volt tele, ezért azonnal lestoppoltam – mondta az üzlettulajdonos, aki azt is elárulta, hogy duplázni fog, a házán a 22-es szám lesz majd.

A tervek szerint szenteste az összes feldíszített ablak együtt világít majd Bordányban.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kimentünk a havas, ködös, zúzmarás Tisza-partra, hogy Önnek ne kelljen - csodálja meg velünk!

Kimentünk a havas, ködös, zúzmarás Tisza-partra, hogy Önnek ne kelljen - csodálja meg velünk!
Ritkán látni így a szegedi Tisza-partot: nem csak hó, zúzmara is fedte az ágakat tegnap reggel. Ma… Tovább olvasom