Délmagyar logó

2019. 07. 20. szombat - Illés 17°C | 29°C Még több cikk.

Megnyitották a szegedi Móra-múzeumot

Tegnap este nyitotta meg kapuit a látogatóbarát felújítás után a szegedi Móra-múzeum. Az egymilliárd forint értékű műkincset fölvonultató kiállításra a Szépművészeti Múzeumtól hatvanöt alkotást kölcsönöztek.
Tegnap este nyitotta meg kapuit a látogatóbarát felújítás után a szegedi Móra-múzeum. Az első látogatók ingyen nézhették meg a Rejtett szépségek című tárlatot. Az egymilliárd forint értékű műkincset fölvonultató kiállításra a Szépművészeti Múzeumtól hatvanöt alkotást kölcsönöztek, a szegedi közgyűjtemény harminc nőábrázolását mutatja be.

A felújított Móra-múzeumot köszöntő megnyitó tegnap este kezdődött a közművelődési palota előtti parkban. A hivatalos ceremónián Ujhelyi István, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára, Zakar Péter, a megyei közgyűlés alelnöke, Horváth Ferenc megbízott intézményvezető is a város, a megye és az állam összefogásának szép példájára hívta föl a figyelmet. A szónokok hangsúlyozták: a kultúra és a szépség pártatlan. Mihály Mária, a Szépművészeti Múzeum helyettes igazgatója a tavaly száz esztendejét betöltött fővárosi közgyűjtemény nevében köszöntötte az idén száztíz éves Tisza-parti közművelődési palotát. A rendezvényen Bács Ferenc színművész olvasta föl a múzeum chartáját. Eszerint nem régiségtár, hanem nyitott és közönségbarát műhely a modern múzeum.

Bács szépségei

Horváth Ferenc baráti meghívására jött műsort vezetni, de egyébként is gyakran jár Szegedre – árulta el Bács Ferenc színművész. Rodin A csók című szobra fölidézte benne, hogy a Csókos asszonyban játszott a szegedi színházban. Bár a színművész már a megnyitó előtt látta a kiállítást, de kedvenc művet nem választott. Számára Monet látásmódja a legszimpatikusabb, de – hangsúlyozta – a képekhez – mint a jó borokhoz, és a nőkhöz is – hangulat kell.

A szalagátvágást követően valódi rohamot kellett kiállnia a kultúrpalotának, hiszen a tegnap esti látogatók ingyenjeggyel juthattak be a nyitó kiállításra. A türelmesen várakozók között láttuk Koczor Györgyöt, az átépítés Ybl-díjas tervezőjét, és Kass János grafikusművészt, Szeged díszpolgárát is, aki jól ismeri ugyan az alkotásokat, ám az egészre,
vagyis a kiállítóterek és a szobrok, grafikák összhangjára volt kíváncsi.

Ínyencségeket rejt a tárlat – két évszázad rangos hazai és külföldi képzőművészeinek alkotásaival, egymilliárd forint értékben. A két húsz fokra hűtött nagyteremben egyebek mellett Gauguin, Renoir, Rodin,
Toulouse-Lautrec nőideáljaival szembesülhetünk. Melléjük társulnak a szegedi gyűjtemény tulajdonában álló szexszimbólumok, így például Csók István, Munkácsy Mihály, Rippl-Rónai József és Székely Bertalan múzsái és modelljei. Úgy tűnt, Csók István érzékien buja Bűnbánó Magdolnája közönségsikert aratott.

A tömeg hömpölygött – egyik szobortól a másikig. Egy idősebb asszony megjegyezte: érdekes, mennyire megélénkülnek a márványalakok, szinte háromdimenzióssá teszik a látványt a mögéjük helyezett képekkel.
Lapzártakor már gazdára talált az ezredik ingyenjegy. A látogatók élénk érdeklődése miatt 22 óra után zárhatta be kapuit a szegedi múzeum. A kiállítás szeptember 3-áig tekinthető meg, de mától már emelt jegyárakkal: a nyugdíjasok, diákok, pedagógusok 500, a felnőttek 1000, a családok 2200 forintért nézhetik meg a Rejtett szépségeket.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Világsikerről álmodik a szegedi rap- és R'n'B énekes

Zenét szerez és énekel a szegedi Barkóczy Dávid, művésznevén Dave Gringo, aki egy évig élt Kanadában… Tovább olvasom