Délmagyar logó

2019. 07. 17. szerda - Endre, Elek 16°C | 25°C Még több cikk.

Megyénken is áthaladt az összetartozást hirdető Békefutás - Fotók

Sri Chinmoy 1987-ben indította útjára a szeretet, a béke és az egység jegyében a Békefutást. A világ összes földrészén, több mint 150 országban eddig milliók vettek részt a különleges váltófutásban, amely az emberiség legnagyobb civil kezdeményezése a békéért.
A futást a békeláng vezeti, hétfőn Szegeden, Algyőn, Hódmezővásárhelyen és Szentesen is járt a fáklya a nemzetközi futócsapattal.

Algyőn többen is csatlakoztak a sportolókhoz, valamint egy rövidebb távon a több mint 200 helyi óvodás is velük tartott, akik műsorral és közös táncházzal örvendeztették meg a messziről jött vendégeket. Molnár Áron polgármester kiemelte, Algyő egy sportos község, ezért is csatlakoztak a programhoz. Szentesen a Kossuth téren óvodások és iskolások várták a futókat.
 
 Az algyői óvodások műsorral és táncházzal is várták a futókat. Fotó: Kuklis István - GALÉRIA

– Mi egy kilométert futunk velük. Rajzoltunk táblákat is, ezekkel szurkolunk nekik – mondta izgatottan Töröcsik Laura, a Kiss Bálint Református Általános Iskola tanulója.

Dósai-Molnár Szilvia is Szentesen csatlakozott a futókhoz, ő Csongrádig kísérte őket. – Nagyon örülök, hogy ennyien csatlakoztak hozzánk, ez egy nem mindennapi alkalom, hogy a békéért futhatunk. A gyerekeknek nincs megkötve, hogy mennyit fussanak, én Csongrádig futok velük, és aztán persze vissza Szentesre – mondta el a futónagykövet.
 
A békéért futottak. Óvodások és iskolások kísérték a békefutókat Csongrád felé. Fotó: Majzik Attila - GALÉRIA

A Peace Run futói 333 kilométert tesznek meg Magyarországon, Csongrád után Kecskeméten át tartanak észak felé.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Afrika, Amerika és Magyarország között ingázó szegedi koreográfusa lesz a Titanicnak a szabadtérin

Afrika, Amerika és Magyarország között ingázó szegedi koreográfusa lesz a Titanicnak a szabadtérin
Afrika, az Egyesült Államok és Magyarország között ingázik a táncos-koreográfus Barta Viktória. Idén… Tovább olvasom